Techno

A TikTok azért sikeres, mert a mesterséges intelligencia dönti el helyettünk, mit láthatunk

A TikTok sikere önmagában is érdekes, ám ez a siker túlmutat egyetlen applikáción, és idővel nem csak a tartalomfogyasztást, a kultúrát, hanem mindent meg fog változtatni. Azt is, ahogy az ember döntési szabadságáról gondolkozunk.
Techno

Egy új eszköz képes megjeleníteni az emberek gondolatait

Egy lépéssel közelebb a gondolatolvasáshoz.
Tudás

Európai összefogás indult a biztonságos ember-gép kapcsolatért

Az induló kutatási együttműködés fontos irányát jelenti a mesterséges intelligencia megbízhatósága, a gépek által hozott döntések magyarázhatósága, a felhasználói bizalom felkeltése, a mesterséges intelligencia jogi és etikai alapjainak tisztázása.
Tudás

A mesterséges intelligencia mobilozási szokásainkból megmondja, ha munkanélküliek vagyunk

Az első tesztek során a mesterséges intelligencia kizárólag mobiladatok alapján hetven százalék pontossággal megállapította, hogy valaki munkanélküli-e vagy sem.
Techno

Egy weboldal, amely bárkit Pixar-figurává változtat

A gépi tanulás már eddig is fantasztikus dolgokat hozott ki egyszerű fényképekből: az ember megcserélhette a nemét, ismert mémeken láthatta magát viszont. Az ebben a cikkben szereplő oldal talán a legérdekesebb mind közül: bárkit átalakít rajzfilmfigurává. Csak sajnos épp van vele egy kis bökkenő...
Bolygó

Egyesével térképezték fel Kalifornia összes fáját

A Kaliforniai Erdei Obszervatórium nevű alkalmazás Kalifornia mindegy egyes fáját 'látja', mesterséges intelligencia és műholdas felvételek segítségével pedig olyan ultrarészletes képet alkot az állam rengetegeiről, amivel a jövőben jó eséllyel megakadályozható a jelenlegihez hasonló pusztító erdőtüzek kialakulása.
Tudás

A gyémántnál is keményebb anyagot találhat a mesterséges intelligencia

Orosz kutatók nemrégiben létrehoztak olyan gépi tanulási módszert, amely kristályszerkezet alapján felkutatja a szuperkemény anyagokat: a kezdeti kísérletekben százhúszezer kristályszerkezet keménységét és ellenállóságát már fel is mérték, és bár egyelőre mindez csupán elmélet, de talán létezhet a gyémántnál keményebb anyag is a természetben.
Techno

Elkészült a mesterségesintelligencia-rendszer, ami növeli a sikeres lombikbébi beültetés esélyét

Az algoritmus jól teljesített az első teszteken, 742 embriófelvételből 90 százalék pontossággal kiválasztotta a jó minőségű petesejteket. A kutatók szerint eszközük a jövőben jelentősen befolyásolhatja a mesterséges megtermékenyítés eredményességét.
Techno

Mintha csak egy videójátékból röppent volna elő ez az intelligens katonai drón

A Ghost 4-nek nem csak a neve olyan, mintha egy katonai shooterből érkezett volna, de képes ellátni olyan feladatokat, amiket eddig tudományos fantasztikumnak gondoltunk: képes egy adott terület felderítésére és az ellenséges egységek beazonosítására, úgy hogy egyetlen ember irányítja. Ám mindez csak a kezdet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.