Techno

A brit hadsereg leszerel tízezer katonát, jönnek helyettük a robotok

Az Egyesült Királyság hadserege 10 ezer katonával csökkenti a létszámát, hogy többet fektethessenek katonai robotokba, drónokba és egyéb high-tech harci eszközökbe, egy nagy átalakítás során.
Bolygó

Komplett erdőket ültet a roboterdész, a meglévőket pedig karbantartja

Az észt Tartu Egyetem és a Milrem Robotics összefogásával két különböző autonóm faültető roboterdészt hoztak létre, melyek naponta rengeteg fát képesek elültetni, teljesen önállóan dolgozva a terepen.
Techno

Az Európai Parlament képviselői a mesterséges intelligencia által okozott apokalipszis elhárítására készülnek

Mindig az emberi lényeknek kell felelősnek lenniük, mikor életről és halálról döntenek, ezért a kontinensen fejlesztett MI nem lesz szuperintelligens, önálló döntéseket hozó entitás.
Tudás

Ez a karácsony már nem az a karácsony: így formálta át a technológia az ünnepeket

Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján képzeljük el, hogy a technológiai fejlődés adott szakaszai jelentik a múlt, a jelen és a jövő karácsony szellemét, és tekintsük át, mi történt eddig, illetve mi vár(hat) még ránk.
Tudás

A civilizációnknak alighanem hamarosan befellegzett, már csak a dolog miértjét kellene megfogalmazni

Nukleáris katasztrófa, klímaváltozás, halálos vírusok, elnéptelenedés, roboturalom. Tengernyi forgatókönyvről olvashatunk az emberiség kipusztulásával kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül kiválasztottunk pár érdekes (utópisztikus?) előrejelzést.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.