Ezek után nem meglepő, hogy az újszülött neve Second Chance, azaz Második Esély lett. A doktorok figyelmeztették Fishert, hogy a klónok olyanok, akár az ikrek: sok mindenben hasonlíthatnak, de akár teljesen eltérően is viselkedhetnek társuktól. Egy darabig úgy tűnt, hogy a két bika gyakorlatilag egy és ugyanaz az állat, de 2003-ban váratlan fordulat történt: a bika megpróbálta felöklelni gazdáját. Akkor nem sikerült, tizennyolc hónappal később azonban igen. Fisher a levegőbe repült, majd bikája felkente őt a kerítésre. A férfin mintegy nyolcvan horzsolás keletkezett, a herezacskója pedig leszakadt, de még így sem volt hajlandó megválni kedvencétől. Egy alkalommal még azt is nyilatkozta a helyi rádió munkatársának, hogy mindent megbocsátott neki. A történtek nem múltak el nyomtalanul, az időközben eltelt két évtized során ugyanis a szarvasmarha-klónozás a biotechnológia kutatási területeinek élvonalába került.

Manapság a tudósok szerte a világon különféle csúcstechnológiákat alkalmaznak a szubkután bioszenzoroktól kezdve a speciális étrend-kiegészítőkig annak érdekében, hogy javítsák a mintegy háromszáznyolcvanöt milliárd dolláros globális szarvasmarha-húsipar biztonságát és hatékonyságát. Erőfeszítéseiket a profitnövekedés mellett a küszöbön álló éghajlati válság hajtja, amelyben a szarvasmarhatenyésztés jelentős szerepet játszik, illetve a fogyasztók körében is egyre növekvő aggodalom tapasztalható az állatok jóléte miatt. A génszerkesztés jelenleg a legforradalmibb a fenti technológiák közül, és bár a génmódosított szarvasmarhák emberi fogyasztása még nem engedélyezett, a kutatók szerint az olyan eszközök, mint a

Crispr-Cas9 technológia segítségével javíthatják a hagyományos tenyésztési eljárásokat, és egészségesebb, húsosabb és a környezetet kevésbé károsító haszonállatokat hozhatnak létre.

Szakértők egy csoportja azonban attól tart, hogy a sokszor átláthatatlan törvényi szabályozások miatt (nem beszélve a Crispr-Cas9 körüli aggályokról) a tervek mindörökre csupán tervek maradnak. Mindemellett az is kérdéses, hogy vajon a fogyasztók hogyan fogadnák a laboratóriumi szarvasmarhákat (értsd. hajlandók lennének-e elfogyasztani).

Jelentős teher a környezetnek

Az amerikai FAO adatai szerint az állattenyésztés felelős az üvegházhatású-gázkibocsátás tizennégy és fél százalékáért, ebből körülbelül egyharmad a szarvasmarhatenyésztés. A probléma megoldásának egyik egyszerű módja, ha kevesebb húst eszünk, az adatok alapján a húsfogyasztás mégis egyenes arányban növekszik a népességgel és az átlagos jövedelemmel. Szintén a FAO 2012. évi jelentése szerint

a hústermelés 2050-ig hetvenhat százalékkal növekszik, ebből a marhahús-fogyasztás évente 1,2 százalékkal. Az Egyesült Államok pedig 2021-re rekordot állít fel az iparágban.

Alison Van Eenennaam, a Kaliforniai Egyetem állatgenetikusa számára a megoldás egy részét a 'hatékonyabb' szarvasmarhák létrehozása jelentené, amelyek kevesebb környezeti erőforrásra támaszkodnak. Van Eenennaam szerint az Egyesült Államokban a tejelő tehenek száma az 1940-es évektől kezdve körülbelül huszonöt millióról mintegy kilenc millióra csökkent 2007-re, miközben a tejtermelés közel hatvan százalékkal nőtt. Van Eenennaam ezt a termelékenységnövelést a hagyományos szelektív tenyésztésnek tulajdonítja. "Nem kell tudósnak vagy akár matematikusnak lennünk ahhoz, hogy kitaláljuk, hogy egy pohár tej ökológiai lábnyoma jelenleg mintegy egyharmada az 1940-es évekhez képest. Vagyis bármi, amit megteszünk a klasszikus tenyésztés modernizálása érdekében, csökkenteni fogja nemcsak a tej, de a hús környezeti terhelését is." - magyarázza Van Eenennaam. A modern génmanipuláló eszközök elősegíthetik ezt a folyamatot, mivel a DNS pontos szerkesztésével a genetikusok beilleszthetik vagy eltávolíthatják a sajátos tulajdonságokkal társított, természetesen előforduló géneket.

Egyes szakértők még azt is beszélik, hogy a génszerkesztés lehet az új élelmiszerforradalom előidézője.

Jon Oatley, a Washingtoni Állami Egyetem reproduktív biológusa a Crispr-Cas9 technológia használatával akarja elvégezni a robusztus, betegségekkel szemben ellenálló és hőtűrő bikák genetikai kódjának 'finomhangolását'. Elmondása szerint a NANOS2 nevű gén módosításával a díjnyertes bikákban gyakorlatilag csak jó gének maradnának: a kísérletben használt úgynevezett szaporítófejekbe belefecskendeznék a bikák spermáját, azután olyan genetikailag izolált állományokba engednék, amelyekhez egyébként nehéz hozzáférni, és ezáltal továbbítanák az utódokba a prémium géneket. Oatley szerint megtermékenyítő módszerükhöz ráadásul nem is kell egyetlen helyre terelni a csordát. A szakember a brazil régiót tartja a legígéretesebb alkalmazási helyszínnek, az ország ugyanis a világ legnagyobb marhahús-exportőre, mivel a Föld körülbelül másfél milliárd nagyságú szarvasmarha-állományból körülbelül kétszázmilliónak ad otthont. A cél a húsos bikák génjeinek bevezetése a kevésbé jó állományokba, növelve ezzel termelékenységüket és csökkentve azok általános környezeti hatását.

"Erőforrásaink folyamatosan csökkennek, ezért új és innovatív stratégiákat kell eszközölnünk" - hangsúlyozza Oatley.

Kísérlete egereken már jól működik, a haszonállatok esetében viszont vannak még leküzdendő akadályok. Először is a NANOS2 letiltása nem akadályozza véglegesen a megtermékenyítő bikát abban, hogy saját spermát termeljen. És bár Oatley megmutatta, hogy képes transzplantálni a spermatermelő sejteket a helyettesítő állatállományba, a kutatók még nem tették közzé olyan bizonyítékokat, amelyek azt mutatják, hogy a helyettesítők elegendő minőségű spermát termelnek a természetes megtermékenyítés támogatására. "Voltaképp hány sejtre kell ahhoz, hogy egy bika valóban termékeny legyen?" - kérdezi Ina Dobrinski, a Kalgaryi Egyetem reproduktív biológusa, aki szintén részt vett a kísérletben. Oatley legnagyobb kihívása ugyanakkor nem is a technológia, sokkal inkább a szabályozási korlátok legyőzése, illetve a társadalmi gyanakvás eloszlatása a az új termék megbízhatóságával kapcsolatban lenne.

Mivel a felnőtt állatokat a FAO géntechnológiával módosítottaknak minősítené, ezért nagyon szigorú jóváhagyási eljárásnak kell megfelelniük, mielőtt utódaik emberi fogyasztásra eladhatók lennének. Oatley azonban fenntartja véleményét, hogy ha a módszer sikeres, akkor magát a spermiumot sem génszerkesztik, így az új borjak sem minősülnek génmódosítottnak. Aggodalmaik ellenére valójában az amerikaiak génszerkesztéssel kapcsolatos hozzáállása

általánosságban véve pozitív volt az elmúlt években, ha a módosítás az állatok jólétét szolgálta.

Sok tejtermelő manapság például a szarv nélkülire tenyésztett állatokat részesíti előnyben, merthogy alapesetben azokat úgyis leégetik róluk fájdalmas, maró hatású vegyszerekkel, vagy más fájdalmas módszerrel. A múlt évben a PLOS One folyóiratban közzétett tanulmányban a kutatók megállapították, hogy az amerikaiak többségének nincs kifogása a genetikailag módosított, szarv nélküli szarvasmarhából származó élelmiszerek ellen.

(Fotó: Needpix)