Továbbra is adatvédelmi fenyegetésként tekintünk a COVID-19 nyomkövető alkalmazásokra, de ez nem a mi kudarcunk

2020 / 12 / 21 / Perei Dóra
Továbbra is adatvédelmi fenyegetésként tekintünk a COVID-19 nyomkövető alkalmazásokra, de ez nem a mi kudarcunk
Bár az elmúlt hetek bejelentései a COVID-19 elleni vakcinák érkezéséről lassacskán felvillantják a fényt az alagút végén, a fertőzöttekkel való érintkezés nyomon követésére szolgáló alkalmazások használatát illetően azonban úgy tűnik, az emberek továbbra sem túl szolgálatkészek, noha azok fontos segítséget nyújthatnak a járvány fékezésében.

Annál is inkább mivel Új-Zéland kormánya például csak 2021 második felére ígérte a tömeges oltások megkezdését, addig pedig mindenkit az applikációk letöltésére buzdítanak, különösen így az ünnepek közeledtével. A bátorítás ellenére azonban az alkalmazások használata drasztikusan lecsökkent: amíg november végén ez a szám

meghaladta a napi kilencszázezret, addig december közepén már csak négyszázezren futtatták le azokat napi rendszerességgel.

Egy új, amerikai felmérés szerint ennek oka a magánadatok féltése, vagyis a bizalmatlanság az emberek részéről az appok megbízhatóságát illetően.

Kínában épül a tökéletes okosváros, ami mindent tud a lakóiról A Terminus AI Cityben robotok lesik a lakók minden kívánságát, a helyiségek pedig arra is képesek, hogy az eseménynek megfelelően átrendezzék magukat. A város egy igazi, digitális utópia, persze csak azoknak, akik nem bánják, ha a mesterséges intelligencia minden egyes mozdulatukat nyomon követi.

Az aggodalom tárgya a magánélet megsértése és a megfigyeléstől való félelem

A kutatást végző szakemberek az Egyesült Államok minden államából nyolcszázötvenhárom önkéntest kértek fel arra, hogy azonosítsák mindazon tényezőket, amelyek elősegítik vagy gátolják számukra a nyomkövető alkalmazások használatát. Felmérésük két, látszólag ellentmondásos megállapítást tárt fel. Egyrészt kiderült, hogy az egyének nagyon motiváltak az appok használatára saját egészségük, és úgy általában a társadalom érdekében. A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy az embereket aggasztja a magánélet, az esetleges társadalmi rosszallás és az állandó megfigyelés. Az eredmények azt sugallják, hogy a polgárok bizalma az adatgyűjtők iránt ezen alkalmazások

technológiai jellemzőitől (például az információérzékenységtől és az anonimitás biztosításától), valamint a hatóságok által kezdeményezett magánélet-védelmi kezdeményezésektől függ.

Mivel az ünnepi időszak már az ajtón kopogtat, a szerzők megállapításai relevánsak tekinthetők. Az emberek valószínűleg többet fognak utazni az elkövetkező időszakban, így a COVID-19 nyomkövető alkalmazások használata mindennél fontosabb az esélyek javítása érdekében a járvánnyal való védekezést illetően. De hogyan lehet legyőzni az adatvédelemmel és a bizalommal kapcsolatos aggályokat? Az appok előnyei  a tanulmány szerzői szerint elsősorban a közegészségügyi alkalmazásukban rejlenek, ezért is fontos hangsúlyozni azokat. Az aggodalom csillapítására az adatgyűjtőknek (kormányzatoknak és vállalkozásoknak) emellett biztosítékot kell nyújtaniuk a felhasználók valódi identitásának megőrzésére. A kutatók továbbá hangsúlyozzák, hogy a személyes információk megfelelő kezelése a kormány és az adatvédelmi biztos feladata.

Átláthatóság és adatbiztonság

Jelen vizsgálat azt is megállapította, hogy az olyan tényezők, mint a szakértői és a társadalmi befolyásolás, a szabályozói nyomás nehezedése, illetve az adatvédelemmel kapcsolatos korábbi negatív tapasztalatok aláássák az emberek hajlandóságát a nyomkövető alkalmazások telepítését illetően. Az eredmények értelmében a megkérdezettek hatásos szabályozói védelmet várnak el a kormánytól, ha utóbbi azt szeretné, hogy többen és gyakrabban használják az applikációkat. Ez megerősíti a törvények és rendeletek szükségességét

szigorú szankciókkal azok számára, akik az összegyűjtött adatokat nem kontaktkeresés célból tárolják, használják, nyilvánosságra hozzák vagy dekódolják.

Az új-zélandi kormány jelenleg egy harmadik fél fejlesztőivel együttműködve december végéig befejezi az alkalmazások integrációját, hogy lehetővé tegye a különböző applikációkból és technológiákból származó (digitális kapcsolattartók) információcseréjét. A helyi adatvédelmi biztos már jóváhagyta a hivatalos NZ COVID Tracer alkalmazás bluetoothos frissítését, ami az ígéretek szerint fokozott figyelmet fordít a felhasználók adatvédelmére. Az Egészségügyi Minisztérium célja pedig az alkalmazás forráskódjának kiadása, hogy az új-zélandiak is láthassák, hogyan kezelték személyes adataikat. Bár az applikációk nem jelentenek csodaszert a COVID-19 elleni harcban, társadalmi elfogadásuk azonban nagyban megkönnyítheti azt.

Az Európai Parlament szerint is biztosítani kell a magánadatok védelmét

Mivel a Covid-19 nyomkövető mobilalkalmazások magánadatokon alapulnak, ezért az EP hangsúlyozza, hogy körültekintően kell eljárni a tervezésüknél. A 2020. április tizenhetedikén elfogadott állásfoglalásukban és a május tizennegyedikei plenáris vitán a képviselők kiemelték, hogy bármilyen, a világjárvány ellen használt digitális technikának teljes mértékben összhangban kell lennie a szigorú európai adatvédelmi és magánélet védelmére vonatkozó szabályokkal.

Szerintük az alkalmazások használatának önkéntes alapon kell működnie, és amint nincs már szükség rá, automatikusan véget kell vetni neki.

A képviselők hangsúlyozták, hogy garantálni kell az adatok névtelenségét, és a visszaélések kockázatának korlátozása érdekében tilos azokat központi adatbázisokban tárolni. Valamint egyértelművé kell tenni, hogy az alkalmazás várhatóan hogyan járul hozzá a fertőzések csökkenéséhez, hogyan működnek, és vannak-e a fejlesztőiknek üzleti érdekei. Közegészségügyi szempontból azok az alkalmazások a legígéretesebbek, amelyek figyelmeztetnek, ha egy fertőzött személy közelében vagyunk. Ezen applikációk hozzáadott értéke, hogy rögzíthetik a fertőzött személy lépéseit, tevékenységét, amelyekre ő maga nem feltétlenül tud visszaemlékezni utólag, így pontosabbá teszik és korlátozzák a betegség további terjedését.

Irányelvek az alkalmazások kifejlesztéséhez

A Bizottság a tagállamokkal, az európai adatvédelmi biztossal és az Európai Adatvédelmi Testülettel együttműködve összeállította a Covid19-járvánnyal kapcsolatos appok kifejlesztésére vonatkozó irányelveit, hogy segítséget adjon az adatvédelmi szabályok betartásához. Az adatvédelemről szóló rész az irányelvek egyik legfontosabb része, amely kijelenti, hogy

az alkalmazásoknak teljes mértékben meg kell felelniük az uniós adatvédelmi szabályoknak.

Az appok használhatósága EU-n belül

A Bizottság május tizenharmadikán felvette a kontaktkövető alkalmazások használatát az Európában történő utazásokra vonatkozó iránymutatások közé, és megjegyezte, hogy ezeknek határokon átnyúlóan is működniük kell, hogy az emberek bárhol Európában riasztást kaphassanak. Júniusban a tagállamok megállapodtak, hogy - az utazási korlátozások fokozatos megszüntetésével egyidőben - a tagállami alkalmazások akkor is zökkenőmentesen működnek, ha a felhasználó egy másik uniós országban tartózkodik. Ez újabb fontos lépés annak érdekében, hogy megvalósuljon a koronavírus-fertőzések nyomon követésére szolgáló mobilalkalmazások közötti interoperabilitás. A Bizottság októberben a megfelelő nemzeti alkalmazások EU-szerte történő összekapcsolására a egy uniós átjárószolgáltatást indított útjára.

A Parlament őrködik az adatvédelmi szabályok betartása felett

Juan Fernando López Aguilar, az EP állampolgári jogi szakbizottságának elnöke szerint az alkalmazások fontos szerepet játszhatnak a válság enyhítésében, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy biztosítani kell az alapvető jogokat és az adatvédelmet. Ahogy fogalmazott, figyelemmel kísérik, hogy az uniós jogszabályok alapelveit és szabályait mindenki tiszteletben tartsa a Covid-19 elleni küzdelem során, beleértve a világjárvány terjedésének követését segítő alkalmazásokat és technológiákat.

További cikkek a Rakétán:

A nosztalgiázás a lehető legrosszabb, amit járványhelyzetben tehetünk

A Google orvosi kutatásokat támogató applikációt fejlesztett

Tényleg robotforradalmat ébresztett a pandémia?

(Fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)


Miért göndörödik be az ember haja esős időben?
Miért göndörödik be az ember haja esős időben?
Sokak életét megkeseríti a párás időben kezelhetetlenné váló haj, pedig előnye is van jelenségnek: a 18. században például hatékony higrométert építettek emberi hajból.
Meglelték a Csendes-óceán kísértethajóját, amely a világháború mindkét oldalán harcolt
Meglelték a Csendes-óceán kísértethajóját, amely a világháború mindkét oldalán harcolt
A USS Stewart az egyetlen hadihajó, amely a második világháborúban amerikai és japán oldalon is harcolt, most megtalálták a különleges “kísértethajó” roncsát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.