Túl van az első nyilvános tesztjén az új japán szupervonat prototípusa

2020 / 11 / 01 / Bobák Áron
Túl van az első nyilvános tesztjén az új japán szupervonat prototípusa
A japán Sinkanszen expresszek messze földön híresek elképesztő sebességükről és pontosságukról, most pedig az East Japan Railway Co. (JR East) az újságíróknak is megmutatta, milyen lehet a szupervonatok következő generációja.

Az E956-ot, avagy az Alfa-X-et azzal a céllal fejlesztette ki a JR Eastnek a Hitachi és a Kawasaki, hogy ezen a prototípuson kísérletezzék ki azokat a technológiákat, amelyeket később majd a forgalomba szánt Sinkanszen vonatokon is alkalmaznak, amelyek a tervek szerint akár 360 km/h-s sebességet is képesek lesznek elérni. A prototípus valamivel ennél is gyorsabb, hiszen elméletben akár 400 km/h-val is képes haladni, igaz, a Sendai és Morioka közötti, 177 kilométeres tesztszakaszon ennél valamivel lassabb, 382 km/h-s végsebességet ért el.

Hogy mennyire precíz tervezést igényel egy ilyen vonat megalkotása, azt jól jelzi, hogy a tíz kocsiból álló vonat első és utolsó kocsija eltérő formatervezést kapott. Míg az első kocsi, amely akkor található a vonat elején, amikor a szerelvény déli irányba halad, egy 16 méter hosszú orral lett felszerelve a légellenállás csökkentése érdekében, a tizedik kocsi, ami északi irányú haladásnál kerül a vonat elejére, 22 méteres orral rendelkezik.

Futurisztikus körvasút épül Budapesten A vonal Kelenföld és a Népliget között létesít közvetlen összeköttetést, ami a várakozások szerint jelentősen lökést adhat a külvárosok és a főváros közlekedésének is.

Ilyen sebességnél nem egyszerű feladat megoldani a szerelvény lelassítását, amelynek érdekében az Alfa-X-et elektromágneses fékekkel szerelték fel, emellett a vonat tetején is található egy aerodinamikus fékrendszer, ami szintén besegít a fékezésbe. A vonatot ezen kívül speciális lengéscsillapítókkal is ellátták, amely nem csak a függőleges, de a vízszintes mozgásokat is képes kiegyenlíteni, így akár egy esetleges földrengésnél is biztosítja, hogy a vonat a pályán maradjon.

(Japan Times, Borítókép: N100teda/Wikimedia Commons)


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.