Ahhoz, hogy megállapíthassák, mikor mennyi erodálódott az egyes helyszínek talajából, pontosan meg kell mérniük a radioaktív cézium és plutónium mennyiségét. (A plutónium a légköri atomrobbantások, míg a cézium az atomrobbantások mellett a csernobili katasztrófa következtében került a talajba.) Katrin Meusburger 1960-2009 közt a talajban fellelhető radioaktív anyagok mennyiségét vizsgálta Svájc, Franciaország, Olaszország, Németország, és Belgium területén. A szakember, aki egyébként a tanulmány idején a Bázeli Egyetem környezeti földtudományi kutatócsoportjában tevékenykedett, munkatársaival a Scientific Reports tudományos folyóiratban publikálta eredményeiket.

„Célunk eléréséhez különösen fontos volt feltárnunk, hogy pontosan hol és mennyi hullott ki a csernobili eredetű cézium-izotópból” – mondja Meusburger.

Az új térkép bárki számára hozzáférhető, ami egyrészt nagy segítség a talajerózió mérésében, másrészt kiinduló alapot jelenthet egy esetleges későbbi radioaktív szennyeződés mértékének feltérképezéséhez is. A tanulmány során füves területekről származó talajmintákat elemeztek: egészen pontosan olyan helyekről gyűjtötték a mintákat, ahol a talaj állapota változatlan maradt, vagyis se nem fogyott, se nem halmozódott. A felső húsz centiméteres réteget tartalmazó minták vizsgálata lehetővé tette a kutatóknak, hogy a cézium és a plutónium aránya alapján megkülönböztethessék a szennyeződés eredetét, illetve annak időpontját.

„A korábbi térképekből kiindulva, jelenleg ilyen különbséget nem tudtunk tenni” – jegyzi meg Meusburger.

Az alábbi térkép a cézium-137-es izotóp eloszlását szemlélteti a talaj felső rétegében:

Eredményeik szerint a kísérleti, leginkább a magaslégköri atomrobbantásokból származó cézium nagyjából egyenletes eloszlást mutat. Eltérés csak bizonyos helyeken, például a francia Massif Central, az Ardennek, vagy Bretagne területén látszik, ahol a nagyobb csapadékhozam miatt több mosódott ki az esővel a légkörből. Ez azért lehetséges, mivel a szennyezés globálisan a légkör magas rétegeibe jutott, a kihullás előtt pedig eloszlott a bolygó körül. A kutatók ezen a ponton megemlítik a csernobili balesetet, melynek során a szennyezőanyagok jóval alacsonyabb magasságig jutottak, és inkább a troposzféra határa alatt maradtak, az április-májusi záporok, elszórtan előforduló esők pedig viszonylag gyorsan kimosták a légkörből, bár a kimosódás mértéke területenként változó volt. Nagyobb mennyiséget mértek az Alpok lábánál, Elzászban, Németország déli, és Olaszország északi részén.

(Fotó: Needpix, University Of Basel)