Valóban lehet euforikus a halál előtti pillanatunk?
2021 / 01 / 01 / perei.dora
Valóban lehet euforikus a halál előtti pillanatunk?
Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér című regényében van egy idézet, ami így hangzik: "Ha meggondolja az ember, folyton ugyanaz a lemez. Egyesek megálmodnak vagy álmodni vélnek valamit, és kényszerítik a többieket, hogy higgyenek benne, de aztán az idő meg a halál elsodor mindent." Az elsodor szó szemlélteti talán a legjobban, hogy mit is gondolunk a halál pillanatáról: a test utolsó küzdelme az elkerülhetetlennel, ami végül úgyis mindannyiunkat utolér. Ezek után meglehetősen furcsán hangzik egy mondantban említeni az elmúlást és a boldogságérzetet.

Seamus Coyle, a Liverpooli Egyetem tiszteletbeli klinikai kutatója szerint létezik egy folyamat, ami már a halál beállta előtt két héttel végbemegy: ez idő alatt az emberek közérzete látványosan romlik, a korábban oly egyszerű dolgok, mint mondjuk a sétálás egyre nagyobb erőfeszítésbe telik, az étvágy csökken, az alvásigény pedig nő. A kutató szerint ez az úgynevezett „aktív haldoklás”, melynek kezdete után általában azt gondoljuk, hogy az érintettnek maximum napjai lehetnek hátra. Egyeseknél ez a fázis egy nap alatt lezajlik, másoknál akár egy hétig is eltarthat, miközben a tehetetlenség rendkívül aggasztó a hozzátartozók számára. Röviden tömören a halál körülményei minden esetben egyediek. Coyle szerint bár a halál tényleges pillanatát bonyolult megfejteni, egy - hivatalosan még nem publikált tanulmány - mégis azt sugallja, hogy amint az emberek közelebb kerülnek a halálhoz, a stresszvegyületek szintje hirtelen megemelkedik. (Ezek a vegyi anyagok fokozódnak akkor is, ha a szervezet egy fertőzéssel küzd.)

A civilizációnknak alighanem hamarosan befellegzett, már csak a dolog miértjét kellene megfogalmazni Nukleáris katasztrófa, klímaváltozás, halálos vírusok, elnéptelenedés, roboturalom. Tengernyi forgatókönyvről olvashatunk az emberiség kipusztulásával kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül kiválasztottunk pár érdekes (utópisztikus?) előrejelzést.

Más kutatások szerint azonban a halál előtti általános gyengeséget gyakran megszakíthatja egy zavart, izgatott, látszólagos javulást sejtető állapot. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy a haldoklók ilyenkor minden utolsó energiájukat összeszedik, ettől úgy tűnik, mintha jobban lennének, ám ez nem egy valós felépülés. A pszichológiai megközelítés szerint ez a látszólagos energia-visszanyerés az az időszak, amikor a betegek haláluk előtt még lehetőséget kapnak, illetve adnak a búcsúra, így például mindazon kapcsolatok rendezésére, melyek a múlt sérelmei miatt nem működtek megfelelően. Ez egyrészt mindkét fél számára megnyugvást hoz, másrészt a feszültséggel együtt a halálfélelem is elmúlik. Érdekesség, hogy a jelenséget már gyerekeknél is megfigyelték, hiszen akár csak a felnőttek, ők is élni szeretnének, és még nem állnak készen arra, hogy maguk mögött hagyják a világot, saját belső vívódásaikról általában mégsem beszélnek. Néhány nappal a halál előtt esetükben is feltűnően javul az egészségi- és lelkiállapot: érdeklődnek a világ iránt, többet beszélgetnek, nézik a tévét, játszanak, nem szomorúak vagy idegesek, javul az étvágyuk, mozgékonyabbak.

Mindazonáltal, mivel érzik, hogy eltávozásuk borzasztó fájdalmat okoz majd szüleiknek, ezért igyekeznek olyan pillanatot választani a távozásra, amikor egyedül maradnak.

Szintén érdekesség, hogy egy 2011-es tanulmányban a szakértők kimutatták, hogy a szerotonin, egy másik, az agyban termelődő vegyi anyag szintje, amelyről úgy gondolják, hogy szintén hozzájárul a boldogság érzéséhez, hat kísérleti patkány agyában megháromszorozódott, még mielőtt elpusztultak. A szerzők szerint közvetlen párhuzamot ugyan nem vonhatunk, mégsem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy valami hasonló történhet az embereknél. Noha már létezik az endorfin- és szerotoninszintek vizsgálatára szolgáló technológia, vért venni valakitől élete utolsó óráiban logisztikai és morális szempontból egyaránt kihívást jelent. Arra pedig nincs bizonyíték, hogy a fájdalomcsillapítók megakadályoznák az endorfintermelést. Coyle tapasztalatai szerint a fájdalom nem is a halál természetes velejárója, vagyis aki élete során nem élte át rendszeresen, az valószínűleg élete utolsó pillanataiban sem fogja. Hasonló következtetésre jutottak egy, a Science Directen megjelent tanulmányban, miszerint az ember fájdalomérzete csökken a haldoklási folyamat során. Hogy miért, azt nem tudni, mivel ezzel kapcsolatban nem áll rendelkezésre elegendő előzetes kutatás, de mindez összefügghet az endorfinokkal. Plusz ne felejtsük el, hogy agyunkban számos folyamat segíthet legyőzni az erős fájdalmat: ezért lehetséges, hogy a harctéri katonák gyakran nem éreznek fájdalmat, ha elterelik figyelmüket. Irene Tracy, az Oxfordi Egyetemen munkatársa pedig a placebo, a szuggesztió és a vallási meggyőződés erejét említi a fájdalom leküzdésében.

Euforikus élmények

De mi okozhat eufórikus élményt a halál előtt, az endorfinokat vagy az alternatív neurotranszmittereket leszámítva? A szervezet leállássában természetesen az agy is érintett, így lehetséges, hogy ez valamilyen módon befolyásolja a halál pillanatában tapasztalt élményeinket. Az amerikai neuroanatómus, Jill Bolte-Taylor egy TED-talk során elmesélte, hogy ő maga hogyan élte meg az eufóriát, sőt a „nirvanát” egy halálközeli élmény során, amikor bal agyféltekéje, amely számos racionális képesség, például a nyelv központja, agyvérzés következtében leállt. Érdekes módon annak ellenére, hogy Bolte-Taylor sérülése az agy bal oldalát érintette, a jobb agyféltekének sérülése szintén olyan érzéseket kelthet bennünk, mintha közelebb kerültünk volna egy magasabb hatalomhoz.

Itt érdemes megemlíteni ismét a különböző vallásokat, hiszen a buddhisták szerint a halál pillanata nagy lehetőséget kínál az elme számára. A vallás gyakorlói életük legfontosabb eseményének tekintik az élet és halál átmenetét - azt a pontot, amikor a Karmát jelen életükből egy másikba viszik. Persze ez nem azt jelenti, hogy a vallásos emberek több örömteli pillanatot élnek át halálos ágyukon. Coyle például eddigi munkája során azt tapasztalta, hogy a papok és apácák a halálhoz közeledve rendkívül szorongóvá válnak, amit az erkölcsi státuszuk és a végítélettől való félelmük generálhatott. Hozzáteszi: a halál talán azok számára a legelviselhetőbb, akik úgymond békét kötnek vele, és elfogadják az elkerülhetetlent. Egy, a New York Times-ban megjelent tanulmány szerint ebben a gyógykezeléseknek is fontos szerepe van: a kutatásban tüdőrákos betegeket vizsgáltak, és kiderült, hogy hosszabb és boldogabb életet élhettek azok, akik palliatív (enyhítő) kezelést kaptak.

További cikkek a Rakétán:

Henrietta Lacks, aki milliók életét mentette meg a halála után Henrietta Lacks tragikusan fiatalon, mindössze 31 évesen hunyt el 1951-ben, ám a sejtjei azóta is élnek, és számos orvostudományi áttöréshez járultak hozzá.

Tényleg a halálos ítéletünket írjuk alá, ha sétálás közben a telefonunkat nyomkodjuk? A sétálás közbeni mobilozás veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, a korlátozása pedig már Magyarországon is felvetődött. Mások szerint egyszerűen áldozathibáztatásról van szó.

Milyen gyorsan és hogyan halnánk meg a naprendszerünk bolygóin szkafander nélkül? Az űrben barátságtalan körülmények uralkodnak. A naprendszerünk bolygóin pedig még annál is barátságtalanabbak. Kérdés, hogy csúcstechnológiájú védőöltözet nélkül melyik planéta felszínén milyen gyorsan halnánk meg. És miként festene a keserves vég?

(Fotó: Pixabay)


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.