Zoonózis, és ami mögötte van

A Health egészségügyi szaklap definíciója értelmében zoonózisnak nevezünk minden olyan betegséget és (féreg)fertőzést, amelynek során állatok adják tovább a kórt embereknek vagy húsuk elfogyasztásával, vagy cseppfertőzéssel, vagy más egyéb módon. Illetve ritkábban, de előfordulhat, hogy ember betegít meg állatot, ilyen esetben fordított zoonózisról beszélünk. A fertőzést kiválthatják vírusok, baktériumok, vagy akár gombák, a betegség lefolyása pedig legalább olyan szerteágazó, mint a források sokfélesége. A tudomány a COVID-19-et is a zoonózisok közé sorolja, ugyanakkor ez csak egy abból a temérdek betegségből, ami állatról emberre terjed.

Becslések szerint ugyanis az ismert mintegy ezernégyszáz kórokozóból nyolcszáz állatoktól származik.

Persze nem a mostani az első alkalom, hogy egy hasonló fertőzés világjárvánnyá nőtte ki magát, elvégre a madár- és sertésinfluenza, valamint a SARS és a MERS szintén állatokhoz köthető. A SARS járvány lecsengése óta pedig megugrott azon tanulmányok száma, amelyben a kutatók próbálják felhívni a figyelmet, hogy a jövőben is számíthatunk hasonló járványok felbukkanására. Ember legyen a talpán, aki eligazodik a koronavírusról készült kutatások útvesztőjében, a virológusok többsége azonban jelenleg úgy gondolja, hogy annak kiindulópontja egy kínai húspiac, emellett valószínűnek tartják, hogy a vírus eredeti gazdaszervezetei a patkósdenevérek. Bár a kínai kormány már lépéseket tett a vadállatok ételként való értékesítésének betiltása érdekében, elemzők szerint ezt már a 2002-es SARS-vírus után meg kellett volna lépni, akárcsak az orvosi célokra történő vadállat-használatot. Sokan azt hiszik, a megoldáshoz elég, ha többé senki sem eszik vadállatokat, a helyzet azonban ennél komplikáltabb tekintve, hogy csak Európában évente több tízmilliárd állatot lemészárolnak nagyüzemi és kisüzemi keretek között. Bár az áruházakban kapható, becsomagolt hús korántsem olyan látványos mint a húspiacok kínálata, egyes járványkutatók szerint mégis

az állattenyésztés jelenti az egyik legnagyobb epidemiológiai fenyegetést.

Kis utánajárással pedig a miértre is megkapjuk a választ: a nagyüzemi állattelepeken rengeteg élőlényt zsúfolnak apró helyre, ahol alacsony az egyedek genetikai sokfélesége, az egészségtelen körülmények miatt gyenge az immunrendszerük, így hajlamosabbak a megbetegedésre.

Itt jön a képbe az antibiotikum

Az ipari állattartással kapcsolatban nemcsak vírusokról, hanem bakteriális fertőzésekről is beszélhetünk. A fent említett rossz körülmények miatt ugyanis az üzemekben antibiotikumokkal kezelik az állatokat a fertőzések, betegségek miatt. Az EU korábban betiltotta a megelőzés céljából használt antibiotikumokat (az állattenyésztésre jellemző túlzott használatuk miatt), ám a gyakorlatban ez az esetek többségében nem teljesül: egy 2018-as kutatás szerint például a lengyel sertéstenyésztők hetven, míg a baromfitenyésztők nyolcvankét-nyolcvannyolc százaléka rutinszerűen használ antibiotikumot. Hiába ugyanis a törvények, EU-szerte ugyanis számos olyan területet találunk, ahol a termelés mértéke miatt ellenőrizhetetlenek a folyamatok. Járványügyi szakértők szerint azonban

a nagyüzemi állattartás túlzott antibiotikum-használata jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést az egészségügyre a világon.

Milliókat veszélyeztetnek a szuperbaktériumok és az antibiotikum-rezisztencia

Egy 2018-as felmérés szerint Európában évente huszonötezer halálos áldozatot követelnek az úgynevezett szuperbaktériumok okozta megbetegedések, ráadásul évről évre növekszik az antibiotikumoknak különösen ellenálló kórokozók száma.

A szakemberek becslése alapján 2050-re többen meghalnak szuperkórokozók, mint rák miatt.

Antimikrobális szerek közé egyébként nemcsak az antibiotikumokat soroljuk, hanem minden olyan mesterséges vagy természetes eredetű szert, amivel kiirtják vagy megakadályozzák a vírusok, gombák és más mikróbák növekedését. Az antibiotikum-rezisztencia kialakulása lassú folyamat, amit az antibiotikumok tartós helytelen - és túlzott használata okoz. Manapság ráadásul az antibiotikumok fejlesztése képtelen lépést tartani a kórokozók változásával. Hosszú távon antibiotikumrezisztencia kialakulásához vezethet ha vírusos megbetegedést antibiotikummal kezelnek, ha a gyógyszerekből származó hatóanyagok bekerülnek a talajvízbe, vagy ha az állattartás területén feleslegesen, megelőzésként alkalmaznak antibiotikumos kezelést. Utóbbinál a rezisztens kórokozó nem csak az állatokkal való közvetlen érintkezés során kerülhet át az emberre, de a táplálékláncon keresztül is.

Az Európai Unió 1999 óta 1,3 milliárd euróval támogatta az antimikrobiális rezisztencia kutatását, az egyre több ellenálló kórokozó miatt azonban a parlamenti képviselők további lépéseket sürgetnek. Ami azt illeti, az USA-ban sem jobb a helyzet, ott ugyanis az antibiotikumok csupán húsz százalékát használják gyógyításra, a fennmaradó nyolcvan a haszonállatok kezelésére megy. Nemzetközi szakértők így fogalmaznak egy 2015-ös tanulmányban:

“Egyre több bizonyítékot tudunk felmutatni azzal kapcsolatban, hogy az emberekben az antibiotikum-rezisztenciát az állatok kezelésére használt, nem terápiás célú antibiotikumok segítik elő.”

Az EU eddigi lépéseinél azonban jóval radikálisabb változásokra lenne szükség, egyrészt mert a nagyüzemi állattartás szinte teljesen ellenőrizhetetlen, másrészt kizárólag betegeskedő állatokat tenyészt, akiknek rövid életük során végig szükségük lesz antibiotikumokra. Mindezek után nyilvánvaló, hogy az antibiotikum-rezisztencia problémáját nem választhatjuk külön a klímaváltozástól: az Egészségügyi Világszervezet Nincs Idő Várni - A Gyógyszerrezisztens fertőzésektől mentes jövő biztosítása című tanulmánya szerint az antibiotikum-rezisztencia már most is hatalmas probléma. Liz Specht professzor, a Good Food Institute tudományos és technológiai társigazgatója szerint a tüneti kezelés itt már kevés, sürgősen változtatnunk kell élelmiszer termelési módszereinken és étkezési szokásainkon: “Be kell látnunk, hogy civilizációként túlnőttünk azon, hogy állatokat használjunk a hús előállításához. A vadászat és az állattenyésztés évezredekig a népességnövekedés szolgálatában állt, 2020-ban viszont kegyetlenül őszintének kell lennünk magunkkal.

Nem folytathatjuk így tovább. A jelenlegi rendszer megbukott, hiszen nem elég hatékony, bizonytalan, fenntarthatatlan, és korántsem biztonságos. A “valódi” hús a múlté, a jövő pedig a növényi alapú húsé."

Kevesebb hús, több erdő

Valószínűleg mindenki hallott már az amazóniai erdőirtásokról, melyek mögött két fő ok áll: a brazil szójaipar, valamint az ország fő exportcikke, a marhahús, ami miatt az erdő egyre jobban összezsugorodik.

A két folyamat lényegében mégis ugyanaz, mivel a megtermelt szója nyolcvan százaléka takarmány formájában az állatok elé kerül.

Ha pedig már a szójánál tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy ha azt mondjuk tofuként, közvetlenül fogyasztjuk, annak átlagosan huszonötször kisebb a környezeti terhelése, mintha szarvasmarhának adnánk, majd azt fogyasztanánk el. Ami pedig a szarvasmarhákat illeti, nem a metántartalmú böfögésük az egyetlen, ami veszélyezteti a bolygót, hiszen ott van a műtrágyázás, a feldolgozás, szállítás, csomagolás, és ugyebár az erdőirtás. Az élelmiszerlánc teljes kibocsátása a becslések szerint évente körülbelül tizennégy milliárd tonna szén-dioxid, a teljes emberi eredetű üvegházhatású kibocsátás huszonöt-harminc százaléka. Plusz érdekesség, hogy

amíg száz gramm protein előállítása marhából évente átlagosan százhatvannégy négyzetméternyi erdőterületet igényel, addig tofuból mindössze két négyzetmétert.

A marhák tenyésztéséből és feldolgozásából ötven, a szója termesztéséből és feldolgozásából pedig két kilogramm szén-dioxid-ekvivalens termelődik. Ha az egész világ áttérne a növényalapú étrendre, a mostanihoz képest negyedannyi termőterület is elég lenne, az egész mezőgazdaság üvegházhatású gázkibocsátása pedig a becslések szerint megfeleződne. Végezetül, az ENSZ klímaügyi szakértői testülete, az IPCC tavaly nyári jelentése szerint a globális felmelegedés két fok alatt tartása nem valósulhat meg az emberi étrend változása nélkül.  Akinek van kedve és ideje, érdemes megnézni az ENDGAME 2050 dokumentumfilmet arról, milyen lesz a világ a kutatók szerint 2050-re:

(Fotók: Needpix)