Az eset tizenegy évvel ezelőtt történt. 2011. február 11-én a dán Lundby Efterskole bentlakásos iskola tizenhárom diákja két tanárukkal együtt sárkányhajós edzésre indult a Præstø Fjord öbölbe. Az időjárás nem tűnt túl ígéretesnek, a hideg februári szél már az induláskor nagy hullámokat korbácsolt. Ennek ellenére Michael Jørgensen, a felkészítő tanár tempósabb evezésre biztatta a diákokat, hogy meg tudják dönteni az előttük két nappal rekordot döntő csapat eredményét. Miután az első 1,7 kilométert csak huszonkét perc alatt sikerült teljesíteni, mindnyájan ráébredtek, a harminchat perces rekordot már nem fogják túlszárnyalni. Az időjárás egyre romlott, a hullámok becsaptak a hajóba. Jørgensen úgy döntött, ideje visszafordulni, így a középtávot jelző bójánál kanyarodásra utasította az evezőket, miközben ő kormányzott.

Ekkor történt a baj.

Az erős szél kibillentette az egyensúlyából a sárkányhajót, és, miközben a fedélzeten lévők ösztönösen próbáltak a megfelelő irányba dőlni, hogy megakadályozzák a kilengéseket, a csónak még inkább imbolyogni kezdett, majd felborult. A utasok elmerültek a fjord jeges, két fokos vizében. Egy órányi úszótávolságra voltak a parttól.

“Arra gondoltam: ez nem történhet meg. Reménytelen volt a helyzet. Kiabáltam és sírtam, körülöttem mindenki pánikba esett.”

- idézte fel később az eseményeket a bírósági tárgyaláson az egyik túlélő. A tanárok próbálták menteni a menthetőt, de nem sokat tudtak tenni a fagyos vízben. Jørgensen is pánikba esett. “Egyfajta supermanből átváltozott egy nagyon-nagyon ijedt emberré. Láttam a tekintetében.” Kicsivel később rákiabált a gyerekekre, utasítva őket, hogy ússzanak a part felé, mert ez az egyetlen esélyük a túlélésre. A másik tanár is velük tartott, miközben Jørgensen megpróbálta az egyik eszméletét vesztett diákot biztonságba helyezni. Ekkor látták utoljára. 

Az első diák, aki partot ért, Katrine Torstensen volt. Nicklas Bøhm és Line Blichfeldt Jensen is szorosan a nyomában volt, de mikor sikerült ötven percnyi úszás után partra evickélniük, még közel sem volt vége a megpróbáltatásaiknak. A fjord partján egy lakatlan erdő terül el, így senkitől sem tudtak segítséget kérni, három különböző irányba indulva próbáltak lakott területet keresni. Végül Katrine, harminc perc futás után elérte az első épületeket és teli torokból üvölteni kezdett.

A mentőhelikopter két órával a baleset után érkezett a helyszínre, ahol hét halott diákot találtak a vízben.

A többiek, a tanárnőjükkel együtt szintén kiúsztak a partra, míg Michael Jørgensen nyom nélkül eltűnt. A holttestére két hónappal később találtak rá a hatóságok, három és fél kilométerre elsodródva a felborult csónaktól. 

“Ha valaki olyannyira kihűl, mint ők, akkor van esély az újraélesztésre. Halottak voltak, de nem teljesen.” - nyilatkozta a kórházba érkező gyerekeket kezelő orvoscsapat vezetője, Dr. Michael Jaeger Wansche. Hogy lehetséges ez? Ha a lehűlés elég gyorsan következik be, a szervezet működésben lévő folyamatai hirtelen szakadnak meg, ez a hipotermiás keringésleállás. Történhet természetes körülmények között is, mint például fagyos vízbe zuhanáskor, de ezt a fajta rendkívül gyors fagyasztást alkalmazzák a sürgősségi beavatkozások, EPR vagyis emergency preservation and resuscitation (sürgősségi prezerváció és újraélesztés) esetében is, mikor valamilyen súlyos belső vérzés vagy más probléma miatt nincs idő arra, hogy előkészítsék a pácienst a műtétre.

Ekkor belülről hűtik le a beteget, jeges sóoldatot fecskendeznek az aortájába és tíz fokra csökkentik a testhőmérsékletét.

A balesetet szenvedett diákok hőmérséklete tizenhét fok körüli volt a kórházba érkezéskor. Míg az EPR alkalmazásakor nagyjából két-három órát nyernek az orvosok a műtét elvégzésére, az utána következő felmelegedési folyamat kimenetele kétséges lehet. Nem csak a szövetkárosodás mértékét nehéz előre felmérni, hanem az agy állapotát sem, az oxigénhiány minimum memória vesztéshez, rosszabb esetben hosszútávú zavarokhoz vezethet. A diákok esetében az orvosok ECMO-t (extrakorporális membránoxigenizáció) használtak a melegítés során, egy olyan technológiát, mely az artériákba vezetett kanül és rácsatlakoztatott pumpa segítségével juttat extra oxigént a szervekhez, melyek egyébként károsodnának az elégtelen keringés és felgyülemlő szén-dioxid miatt. Tíz percenként egy fokkal emelték a testhőmérsékletet, így néhány órával később már akár magukhoz is térhettek volna a klinikai halálból visszahozott gyerekek, de az elővigyázatosság kedvéért még néhány napig mesterséges kómában tartották őket. 

Mikor végre felébredtek, a tesztek csodával határos módon semmilyen nagyobb mértékű agykárosodást nem mutattak ki, bár a sokk, a poszttraumás stressz, a vészesen romló memória és egyéb kellemetlen tényezők azóta is nehezítik a túlélők életét. Ez volt az első eset, hogy ennyi hipotermiás embert sikerült egyszerre feléleszteni, méghozzá százszázalékos túlélési rátával. A baleset egyetlen áldozata Michael Jørgensen volt, az egyetlen, aki nem viselt mentőmellényt. 

Az eseményt követő években hivatalos tanulmányokban és bírósági meghallgatásokon próbálták megfejteni az okát a felelőtlen oktatói döntésnek, amely ennyi diák életét veszélybe sodorta és felelősnek az elhunyt tanítót nevezték meg.

A hivatalos vallomások szerint az iskola kompetetív, néha extrém módon teljesítményorientált irányultsága is közrejátszhatott abban, hogy minden körülmények között meg akarták tartani az edzéseket.

A diákok beszámolóiból egy igen szigorú iskolarendszer képe körvonalazódott, ahol az oktatók nem vették jó néven, ha bárki bármilyen ürüggyel megpróbált nemet mondani a felajánlott lehetőségekre és órán kívüli tevékenységekre. Gyakran kaptak a diákok büntetésként utasítást nyolc kilométer lefutására vagy biciklizésre, ahol fotóval kellett bizonyítaniuk, hogy valóban teljesítették a távot. Egyikük azért részesült a retorzióban, mert eggyel több süteményt evett a megengedettnél egy családi látogatáson. “Szerintem túl szigorú volt, hogy le kellett futnom a távot, csak mert eggyel több sütit ettem, mint szabadott volna.” - mondta a diák a tárgyaláson. A büntetést végül az igazgatóra, Truels Achton Truelsenre szabták ki, akit három évre eltiltottak attól, hogy vízi programokat szervezzen az iskolának, de a hatvan nap börtönbüntetését felfüggesztették. Az iskola tízezer koronás (kb. negyvenötezer forint) kártérítést fizetett fejenként.

Tavaly decemberben a BBC készített interjút néhány túlélővel, akik visszatértek a halálból és elmesélték a történetüket, mely mások számára csodával határosnak tűnik, de számukra inkább tragikus emlékeket idéz. A sors furcsa fintoraként az egyik diák, Kristoffer Bodholt 2017-ben a panamai Red Frog Beach-nél fulladt tengerbe, amikor elsodorta egy erős áramlat. 

Ez a cikk eredetileg 2020.02.12-én jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Pxfuel)