Bemutatták a Volocopter kétszáz kilogramm teherbírású szállítódrónját

2021 / 10 / 16 / Bobák Zsófia
Bemutatták a Volocopter kétszáz kilogramm teherbírású szállítódrónját
Az elektromos Volodrone olyan helyeken teljesít majd szolgálatot, ahol a hagyományos közlekedési formák lehetőségei korlátozottak a gyártócég elmondása szerint.

A Volocopter májusban mutatta be második személyszállításra alkalmas drónját, a Voloconnectet, amely, a korábbi Volocityvel ellentétben nem csak városon belüli, hanem sokkal hosszan távú, akár száz kilométeres távolságokat átívelő utak megtételére is képes, a cég a légitaxi szolgáltatás mellett pedig az áru/teherszállítási feladatok kivitelezésére is vállalkozik a Volodrone eVTOL-lal.

Az automatizált légi eszközt 2019-ben tesztelték először a levegőben egy próbarepülés során, de a nagyközönség számára most mutatták be először egy pár perces nyilvános demonstráció keretében az ITS Világkongresszuson Hamburgban.

A bemutató alatt egy teljes, persze egyelőre még nagyon rövid távú, szállítási folyamatot szimuláltak: a Volodrone tárolórészébe bepakolt árut az eszköz 22 méteres magasságba emelkedve sikeresen eljutatta a Volocopterrel együttműködő DB Schenker cégnek a helyszínen várakozó áruszállító teherbiciklijéhez, a Cargo Bike-hoz, ahol a doboz átrakodása után a kerékpárral a célhelyszínre fuvarozták a rakományt.

A két jármű kollaborációjával egy teljesen elektromos és szén-dioxid kibocsátás mentes szállítási megoldás valósult meg a DB Schenker közleménye szerint, ami a jövőbeli logisztikai infrastruktúrák szerves részét képezheti majd, kiterjesztve a teherszállítási szolgáltatásokat olyan helyszínekre is, ahol a hagyományos megoldások akadályokba ütközhetnek. A légi jármű 200 kilogramm terhet 40 kilométeres távolságra tud szállítani, és a Volocityvel és a Voloconnecttel együtt újfajta megoldást jelent majd a városi légiközlekedés terén.

A Volocopter az eVTOL-ok fejlesztése mellett a magát a működéshez szükséges hálózatot is építi, ennek fizikális részét a VoloPortok, a digitális hátterét pedig a VoloIQ jelenti, a cég ezek segítségével valamikor 2-3 éven belül tervezi elindítani a drónos szolgáltatásait.

(Fotó: DB Schenker)

További cikkek a témában:

Vért és kávét is rendelhetünk már drónos szállítással, ha a megfelelő helyen lakunk Ausztráliában és Finnországban viszont a drónos szállítás már ma is a hétköznapok része, Afrikában pedig az egészségügyet sikerült megreformálni a drónoknak köszönhetően.
Helyből felszálló elektromos repülőflottát vásárol az UPS, 2024-ben már repülhetnek Az elektromos repülőgépek jelentik a légi szállítás jövőjét, és tudja ezt az UPS gyorsposta vállalat is, mely 150 elektromos függőlegesen fel és leszálló, úgynevezett eVTOL repülőgépvásárlási-opciót kötött le a Beta Technologies cégnél.
Útikalauz stoppoló futárdrónoknak Azt már biztosra vehetjük, hogy a következő évtizedben a közlekedésben nagy forradalom várható, sőt, már el is kezdődött, jönnek a hyperloopok, napelemes repülők, rakéták. Egyvalami azonban nem változik, a buszozás. Olyannyira nem, hogy a jövőben még a futárdrónok is busszal járhatnak majd munkába.


Ilyen lesz a Kia új elektromos járműve
Ilyen lesz a Kia új elektromos járműve
A PV5 első verzióját már tesztelik, várhatóan 2025-ben jelenik meg.
Az elektromos autók nem csak elvesznek, hanem adnak is energiát, ha kell
Az elektromos autók nem csak elvesznek, hanem adnak is energiát, ha kell
Elektromos autók táplálták energiával az ausztrál villamosenergia-hálózatot egy áramszünet alatt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.