200 megapixeles kamerával érkezik a Xiaomi legújabb telefonja

2022 / 10 / 13 / Bobák Áron
200 megapixeles kamerával érkezik a Xiaomi legújabb telefonja
Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, a Xiaomi idén is őszre időzítette az aktuális zászlóshajójának T jelzéssel ellátott változatát, aminek a képességeit jellemzően pont egy hajszállal a csúcstelefonjuk alá igyekeznek belőni. Ezt az idei évben olyannyira kicentizték, hogy a Xiaomi 12T Próval a kínai gyártó gyakorlatilag saját magának állított egy igen erős konkurenciát, hiszen az új készülék a Xiaomi 12-höz képest valamivel többet ad, miközben pontosan ugyanannyiba kerül.

Nagyobb kijelző, nagyobb akkumulátor, erősebb processzor és jóval nagyobb felbontású főkamera, amihez egy nagyobb szenzor is párosul - röviden így lehetne összefoglalni, hogy miben fejlődött a csütörtökön boltokba kerülő 12T Pro a nemzetközi piacon márciusban bemutatkozó sima Xiaomi 12-höz képest, ami mellé még azt is érdemes lenne hozzátenni, hogy bár tényleg csak alapszinten, de az új telefon már IP53-as víz- és porállósággal is rendelkezik. A kontra oldalon ehhez képest csak apróságokat lehet az új készülék szemére vetni, például hogy a fényereje némileg elmarad a Xiaomi 12-étől, emellett valamivel régebbi Gorilla Glass biztonsági üveg védi és vezeték nélkül sem tudjuk tölteni.

Az összehasonlítás azért különösen indokolt, mert a 12T Pro pontosan ugyanolyan áron, 340 ezer forintért kerül boltokba, mint amennyiért jelenleg a Xiaomi 12 ugyanakkora, 256 GB-os tárhellyel ellátott változatát lehet megvásárolni, ez pedig a közelmúlt történéseit nézve már önmagában is kisebbfajta csoda. A két telefon ugyanis nem csak nálunk kerül ugyanannyiba, hanem Európa többi részén is, így az elmúlt hónapok trendjeit figyelembe véve arra számíthattunk, hogy a forint gyengülése és az elszabaduló infláció miatt Magyarországon a 12T Pro jelentősen drágább lesz, mint a Xiaomi 12 volt. Ez nem következett be, de azért zárójelben azt is érdemes hozzátenni, hogy a tavalyi Xiaomi 11T Pro 250 ezer forintos árához képest ez így is eléggé brutális drágulás.

A 12T Prót joggal nevezhetjük csúcskategóriás telefonnak, hiszen nagyjából minden megtalálható benne, amit a kategóriától várhatunk: a készülékben a legújabb Snapdragon 8+ Gen 1 processzort találjuk, a 6,67 colos, 2712x1220 pixeles AMOLED kijelző 120Hz-es képfrissítési rátára képes, az 5000 milliamperórás akkumulátort pedig 120 wattal tudjuk tölteni, ami a Xiaomi szerint mindössze 19 percet vesz igénybe. A telefonban emellett találunk kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, támogatja a Wi-Fi 6 adatkapcsolatot és a Harman Kardon sztereó hangszórók sem maradtak ki belőle. Ha kicsit jobban belemegyünk a részletekbe, akkor azért látható, hogy a Xiaomi igyekezett kompromisszumos megoldásokat kötni, az AMOLED kijelző például a drágább csúcstelefonoktól eltérően nem LTPO, ami azt jelenti, hogy a 12T Pro csak 30, 60, 90 és 120Hz között tudja állítani a képfrissítési rátát.

A telefon egyik leglátványosabb újdonsága a 200 megapixeles főkamera, ami mögött a Samsung tavaly ősszel bemutatott Isocell HP1 szenzorát találjuk. Bár a bemutatón csak egészen rövid időre tudtuk kipróbálni a telefont, az látszott, hogy a képminőséggel nem lesznek problémák, a 12T Pro még viszonylag gyenge fényviszonyok mellett is kiváló képeket készít - nem kis részben a hatalmas szenzor által lehetővé tett 16:1-es pixelösszevonásnak köszönhetően. Ahogy az ebben az árkategóriában elég gyakran előfordul, a Xiaomi új telefonja sem rendelkezik optikai zoommal, a főkamera mellett csupán a minden telefonban alapfelszereltségnek tekinthető 8 megapixeles nagy látószögű kamerát, valamint egy 2 megapixeles makró lencsét találunk.

Ha valaki nem akar a 300 ezer forintos kategóriáig merészkedni, a Xiaomi annak is hozott egy újdonságot a Xiaomi 12T képében, ami 250 ezer forintos áron lesz kapható, ennek megfelelően persze a képességei is kicsit szerényebbek. Ebben a telefonban a MediaTek Dimensity 8100 chipsetjét találjuk, ami ugyan a Qualcomm csúcsprocesszorával nem veszi fel a versenyt, de az interneten elérhető benchmark-tesztek alapján a teljesítményére így sem lehet panasz. A két telefon között ezen túlmenően csak a kameramodulban van számottevő különbség, hiszen a sima 12T-ben egy 108 megapixeles főkamerát találunk, a tavalyi modellhez képest viszont kellemes meglepetés, hogy immár ez a készülék is rendelkezik optikai képstabilizátorral.

A Xiaominak nagy szüksége van rá, hogy a most bemutatott telefonok üzletileg sikeresek legyenek, hiszen a tavalyi kiemelkedő évük után az idei év eddig kisebb csalódásra adhat okot. Amíg 2021 második negyedévében a Xiaomi fennállása eddigi legjobb eredményét könyvelhette el, Európában pedig rövid időre a Samsungot is sikerült megelőzniük az eladott telefonok számát tekintve, addig az idei második negyedévre a harmadik helyre csúsztak vissza a Samsung és az Apple mögé, miközben a piaci részesedésük 27-ről 19%-ra olvadt. A Counterpoint Research elemzői szerint ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy Kínában a koronavírus miatti lezárások miatt akadozott a gyártás, az ebből fakadó ellátási nehézségeket pedig a Xiaomi érezte meg a legerősebben.

A Xiaomi így abból sem tudott profitálni, hogy a prémium telefonok szegmense rendkívül sokat erősödött az utóbbi időben. A Counterpoint Research adatai szerint a vásárlók elsősorban az 1000 dollár feletti (úgynevezett ultra prémium) valamint a 600 és 800 dollár közötti telefonokat vásárolták az eddiginél nagyobb mennyiségben, a Xiaomi két új modellje pedig éppen az utóbbi kategóriába érkezik, vagyis könnyen elképzelhető, hogy az elsősorban még mindig az olcsóbb telefonjaiból élő gyártó az év végére képes lesz némileg erősödni a prémium szegmensben is, ahol jelenleg csak 4 százalékos részesedéssel rendelkeznek.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Két év után tért vissza a Huawei Mate szériája, egy egészen különleges kamerarendszerrel A Huawei Mate 50 Prót a fotós képességei különböztethetik meg a többi csúcskategóriás készüléktől, és úgy tűnik, hogy mostanra azt is sikerült megoldani, hogy a Google szolgáltatások is gond nélkül használhatóak legyenek rajta. A forint gyengüléséből fakadó árát viszont még emészteni kell.


Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek ki hajót sínágyúval – és nem az amerikaiak voltak
Először lőttek éles célpontra hajóra szerelt sínágyúval, látványos mérföldkőhöz érve az elektromágneses fegyverfejlesztésben.
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Hamarosan időkristályokkal fogunk fizetni
Az első, szabad szemmel is látható időkristályok fényben „pszichedelikus tigriscsíkokként” villannak fel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.