A Samsung és a Huawei után a Xiaomi is bemutatta a saját hajlítható kijelzős készülékét

2021 / 03 / 31 / Bobák Áron
A Samsung és a Huawei után a Xiaomi is bemutatta a saját hajlítható kijelzős készülékét
A Xiaomi Mi Mix-szériája mindig is a látványos újításairól volt híres, hogy mást ne mondjunk, az első Mix volt az első olyan telefon, ami szinte teljesen keret nélküli kijelzőt kapott, a Mix 3 pedig az első, ami 5G-s adatkapcsolattal érkezett. A Mix Foldnál viszont a Xiaomi nem kockáztatott, és inkább beállt a sorba.

Egyáltalán nem volt biztos, hogy így lesz, hiszen az elmúlt években több videó is kiszivárgott a Xiaomi hajlítható telefonjáról, amelyeken még egy merőben másforma koncepciót láthattunk, egy olyan készüléket, aminek a kijelzője nem egy, de rögtön két helyen hajlik. A kedden bemutatott Mi Mix Fold ezzel szemben nem csak a nevében, de a dizájnjában is meglehetősen pontosan követi a Samsung Galaxy Fold által kijelölt utat, amivel - úgy tűnik - a gyártónak sikerült jó időre meghatároznia a hajlítható telefonok piacát. Ahogy februárban beszámoltunk róla, a legújabb hajlítható telefonjánál a Huawei is átvette a Samsung megoldását, így hacsak az Apple nem talál ki valami merőben újat, nagyjából biztosra vehető, hogy a táblagép-telefon hibridek egy jó darabig ehhez hasonlóan fognak kinézni, és leginkább csak a kijelzők méretében, minőségében, esetleg a kamerák elhelyezésében lesz különbség.

De mi is az az "ehhez hasonló"? A Xiaomi Mi Mix Foldban a Z Fold 2-höz és a Mate X2-höz hasonlóan egy kisebb külső és egy nagyobb belső kijelzőt találunk - a kettő közül ez az, ami a közepén hajlítható, így a táblagép méretű kijelzővel felszerelt készülék alig foglal több helyet, mint egy hagyományos telefon. A Mix Fold külső kijelzője inkább a Z Foldhoz hasonlít, mint a Huawei készülékéhez, ugyanis egy meglepően hosszúkás, 27:9-es képarányú kijelzőt találunk benne, ami a képességeit illetően nem marad el egy mai csúcskategóriás telefontól: a 6,52 colos, 2520x840 pixeles felbontású AMOLED kijelző 90Hz-es képfrissítésre képes, és a hétfőn bemutatott Mi 11 Ultrához hasonlóan HDR10+ mellett a Dolby Vision HDR-formátumot is támogatja.

A telefont széthajtva egy 8,01 colos AMOLED kijelző fogad minket, ami a képfrissítési arányában némiképp elmarad a konkurenciától, hiszen a Mate X2 90Hz-es és a Z Fold 2 120Hz-es kijelzőjével ellentétben csak a hagyományos, 60Hz-es képfrissítésre képes. Ez a kijelző 2480x1860 pixeles és 4:3-as képaránnyal rendelkezik, az első látásra kicsit fura méretére pedig magyarázatot adhat, hogy a Xiaomi így büszkén hirdetheti, hogy az ő telefonjuk rendelkezik a legnagyobb képernyővel, hiszen a Mate X2-ben kereken 8 colos kijelzőt találunk.

Amiben az Mi Mix Fold határozottan a konkurencia előtt jár, az a teljesítménye, hiszen a készülékben már a legújabb Snapdragon 888 processzor van, ami mellé 12 GB RAM társul. A készülék természetesen 5G-s adatkapcsolattal is rendelkezik, valamint támogatja a legújabb Wifi 6e szabványt, a 5020 wattos akkumulátora pedig a Xiaomi új csúcskészülékéhez hasonlóan 67 wattal tölthető. Vezeték nélküli töltést ugyanakkor más hajlítható kijelzős készülékekhez hasonlóan ebben a telefonban sem találunk, és a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó helyett is meg kell elégednünk a készülék oldalába beépített, hagyományos szenzorral - ez szintén mindegyik hajlítható készüléknél így van.

Az Mi Mix Foldban egy 108 megapixeles főkamerát találunk, ugyanolyat, mint a szintén hétfőn bemutatott Mi 11i-ben, emellett egy 13 megapixeles nagy látószögű és egy 8 megapixeles telefotó lencse került a készülék hátuljára. A kamerarendszer nélkülözi az olyan extrákat, mint az optikai képstabilizátor vagy a lézeres autofókusz, ugyanakkor érdekesség, hogy az Mi Mix Fold az első olyan telefon, ami folyékony lencsét kapott. A telefotó lencsénél alkalmazott technológia a Xiaomi szerint hasonlóan működik, mint az emberi szem, vagyis közelre és távolra is tud fókuszálni, így a 8 megapixeles objektívvel nem csak 3x-os optikai zoommal fotózhatunk, de teljes értékű makró lencseként is használhatjuk. A Xiaomi kimelte, hogy a Mix Fold az első telefon, amiben már a teljesen saját fejlesztésű Surge C1 képfeldolgozó processzor található, ami állítólag jobb autófókuszt, fehéregyensúlyt és expozíciót biztosít.

A készülék másik nagy újdonságának a Harman Kardon sztereó hangszórók tűnnek, amelyekből négy került az Mi Mix Foldba, így bizonyos táblagépekhez hasonlóan valódi térhangzást képes létrehozni.

Egyelőre nincs hír róla, hogy a Xiaomi hajlítható kijelzős készüléke az Mi 11 Ultrához hasonlóan kapható lesz-e a nemzetközi piacon is, így inkább csak zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a telefon legolcsóbb, 128 GB-os tárhellyel érkező változata Kínában kereken tízezer jüanért fog boltokba kerülni. Ez nagyjából 472 ezer forintnak felel meg, ugyanakkor az Mi 11 Ultránál láthattuk, hogy a készülék Európába a hazainál jóval magasabb áron érkezik, vagyis hasonló áremelkedésre biztosan számíthatnánk a Mix Foldnál is. Abban viszont még ezzel együtt is reménykedhetnénk, hogy ha a telefon hozzánk is eljut, akkor sikerülne beférnie a 600 ezres határ alá, amivel máris olcsóbb lehetne, mint bármelyik konkurense, de ez persze egyelőre csak puszta spekuláció.

További cikkek a témában:

A Xiaomi végleg kilépett az "olcsó" kategóriából, de ez nem feltétlenül baj A Huawei babérjaira törő gyártó hétfőn mutatta be a legújabb csúcskategóriás telefonjait, amelyek már egyértelmű szemléletváltást jeleznek a cégnél.

Ez tényleg generációváltás az okostelefonoknál A Samsung Galaxy Z Fold 2 egy igazi tabudöngető készülék, ami arra késztet, hogy újragondoljuk, amit a telefonokról eddig gondoltunk.

A hajlítható után jönnek a feltekerhető kijelzős telefonok Az LG és a TCL is igencsak érdekes megoldásokat mutatott be az idei CES-en.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
A robot elkíséri az embert a túrákra és kiválasztja a legoptimálisabb helyet és pozíciót a minél jobb energiatermeléshez.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.