A hátizsákjuk segíthet tájékozódni a látássérülteknek

2021 / 03 / 25 / Bobák Áron
A hátizsákjuk segíthet tájékozódni a látássérülteknek
A gépi látás kulcsfontosságú eleme az önvezető járművek elterjedésének, viszont egy fejlesztő rájött, hogy ugyanez a technológia a látássérültek életét is jelentősen megkönnyítheti.

Bár az utóbbi időben egyre több hír érkezik olyan ígéretes kutatásokról, amelyek azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy a vakság egyszer visszafordíthatóvá válik, a hétköznapok szintjén a látássérültek még mindig leginkább a fehér botra vagy a vakvezető kutyákra vannak utalva a tájékozódásban. Pedig a probléma közel sem marginális, hiszen a legfrissebb kutatások szerint a világon mintegy 255 millió látássérült és 49 millió vak ember él, vagyis az emberiség mintegy 4%-a küzd valamilyen szintű látásvesztéssel.

Az elmúlt évtizedekben ezzel együtt számos olyan technológia fejlődött ki, ami előbbre lendítheti a tájékozódást: a GPS ma már minden telefonban megtalálható, egy nagy felbontású kamera és processzor egészen kis helyen is elfér, és a mesterséges intelligencián alapuló gépi látás is rendkívüli fejlődésen ment keresztül - nem kis részben annak köszönhetően, hogy ez utóbbi technológia az önvezető autók számára is kulcsfontosságú lesz, hogy képesek legyenek értelmezni az őket körülvevő világot.

A kaliforniai Fellow Robots cég mérnökének, Jagadish Mahendrannak egy látássérült barátjával való találkozó közben jutott eszébe az ötlet, hogy a gépi látást más célokra is fel lehetne használni, így önerőből összerakott egy olyan hordható eszközt, ami képes szavakkal leírni a viselőjének a körülötte látható dolgokat - írja a Freethink. A MIRA nevű prototípus három részből áll: egy hátizsákból, ami a számítási feladatok elvégzéséhez szükséges laptopot vagy Raspberry Pi számítógépet valamint a GPS-egységet tartalmazza, egy övtáskából, amiben a nyolc órás folyamatos üzemidőt lehetővé tevő akkumulátorok vannak, valamint egy mellényt, amire egy mesterséges intelligenciával működő Luxonis Oak-D AI kamerát rögzítettek, és az Intel által kifejlesztett technológiával képes felismerni a körülötte levő tárgyakat. A szett tehát a legkevésbé sem egy technológiai kütyünek néz ki, legrosszabb esetben is túrázónak néznék a viselőjét.

Mahendran és csapata az elérhető fényképes adatbázisok és saját fotók alapján megtanították a kamerának, hogy felismerje a közlekedés közben gyakran előforduló dolgokat, mint például az útpadkát, a kereszteződéseket vagy akár a járdára belógó faágat, a MIRA pedig ezekről egy vezeték nélküli fülhallgatón keresztül értesíti a hátizsák viselőjét. A rendszer emellett manuálisan is megkérhető rá, hogy írja le, mi van körülötte, ilyenkor az órajárás szerint adja meg a közelben levő objektumok helyzetét (pl. stop tábla két óránál).

A hátizsák egyik előnye, hogy egyáltalán nem kerül csillagászati összegbe: a prototípus 800 dollárba került, vagyis olcsóbb, mint egy mai csúcskategóriás telefon, de a fejlesztői csapat azon dolgozik, hogy még lejjebb vigyék az árát. Ebben segíthet, hogy a tervek szerint hamarosan publikálják a kutatási eredményeiket, emellett pedig minden, a MIRA építéséhez szükséges dokumentumot szabadon elérhetővé tesznek a kódoktól az adatbázisokig.

(Borítókép: Halfpoint/Getty Images)

További cikkek a témában:

A Google most egy olyan eszközön dolgozik, amivel a vakok is segítség nélkül futhatnak Az elmúlt években számtalan példát láthattunk rá, hányféleképpen segítheti a mesterséges intelligencia az életünket, de a Project Guideline ezek közül is valószínűleg az egyik leghasznosabb.

Magyar kutató vezetésével sikerült komoly áttörést elérni a vakság kezelésében A dr. Roska Botond vezette kutatócsapatnak a világon elsőként sikerült létrehoznia olyan mesterséges retinát, amely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál.

Az evolúció következő lépcsőfoka, a viselhető robotváz A robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően az exoszkeletonok ma már az élet számos területén könnyítik meg az emberek mindennapjait, többek között stroke-on átesett betegeknek segítenek újra járni, vagy egyenesen szupererőt adnak a használójuknak.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kína hatalmas katonai központot épít, ami tízszer nagyobb lesz a Pentagonnál
Kína hatalmas katonai központot épít, ami tízszer nagyobb lesz a Pentagonnál
A műholdas felvételeket a Financial Times szerezte meg, katonai szakértők szerint a Peking mellett épülő létesítmény 6 négyzetkilométer alapterületű lesz, és föld alatti bunkereket is tartalmaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.