Ha a jelenlegi járványban megpróbálnánk bármilyen pozitívumot felfedezni, az kétségkívül a környezetre gyakorolt jótékony hatása lenne: a nagyvárosok levegője rohamosan tisztul, a Himalája olyan helyekről is látható, ahonnan évtizedek óta nem, a delfinek visszatérnek a kikötőkbe. Ez ugyanakkor csalóka optimizmusra ad okot - figyelmeztet a Grist.com -, ugyanis a koronavírus aligha fogja megoldani a járványnál is sokkal súlyosabb veszélyekkel fenyegető klímaváltozás problémáját.

A szinte minden országot érintő kijárási korlátozások hatására a Carbonbrief számításai szerint a világ széndioxid-kibocsátása mintegy 5,5%-kal fog csökkenni 2020-ban az előző évi kibocsátáshoz képest. Ez alig két hónappal ezelőtt még teljesen elképzelhetetlen lett volna, hiszen még a legoptimistább előrejelzések is úgy számoltak, hogy a kibocsátás legalább tíz évig folyamatosan emelkedni fog, mire eléri a csúcspontot. Hogy az 5,5% mennyire komoly csökkenés, arra a Carbonbrief egy elég szemléletes példát is hoz, ugyanis a CO2-kibocsátás még soha, semmilyen gazdasági válság, sőt, háború hatására sem esett vissza ennyire.

Ez azonban a klímaváltozás szempontjából nem sokat számít. Ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott klímacélt tartani tudjuk, vagyis a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartsuk az iparosodás előtti időkhöz képest, számítások szerint a széndioxid-kibocsátásnak évente mintegy 7,6%-kal kéne csökkennie. Ha a Carbonbrief számításai helyesek, ez még az idei, meglehetősen rendhagyó évben sem fog összejönni, a járvány elmúltával pedig várhatóan minden visszaáll a normális kerékvágásba, vagyis a kibocsátás is újra növekedésnek indul majd.

De hogyan lehetséges, hogy miközben mindenki otthon ül, a kibocsátás csak néhány százalékkal csökken? A Griest megkérdezte a NASA Goddard intézetének igazgatóját, Gavin Schmidtet, aki szerint a probléma gyökere, hogy a klímaváltozás kapcsán sokkal inkább magát a strukturális berendezkedést kéne vizsgálni, mint az egyes emberek hatását.

A koronavírus-járvány főleg a közlekedésben hozott radikális változásokat, ami a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint a széndioxid-kibocsátás 20%-ért felelős, más területeket azonban alig érintett. Az emberek akkor is ugyanannyi áramot fogyasztanak, ha a munkahelyük helyett otthonról dolgoznak, és húst sem esznek kevesebbet csak azért, mert nem járhatnak étterembe, márpedig a mezőgazdaság és az energiaipar mind jókora részt hasítanak ki a globális széndioxid-kibocsátásból.

Schmidt véleménye jól illeszkedik a klímaaktivisták körében egyre inkább terjedő új narratívába, miszerint a klímaváltozás problémáját nem lehet egyéni erőfeszítéssel megoldani, csak intézményes változások vezethetnek eredményre. A Politico cikke szerint sokan már egyenesen azt hangoztatják, hogy az egyéni viselkedés tulajdonképpen lényegtelen. Ez a megközelítés - ahogy arra a cikk felhívja a figyelmet - viszont éppen a koronavírus-járvánnyal kapott egy elég erős cáfolatot, hiszen az elmúlt hónapok csökkenését aligha tulajdoníthatjuk bármiféle strukturális átalakulásnak: az utakon nem lett több elektromos jármű, a napenergia részaránya sem nőtt számottevően, a szarvasmarhák sem bocsátanak ki kevesebb metánt - ami változott, az az emberek viselkedési szokásai, ami, úgy tűnik, mégiscsak képes komolyabb változásokat előidézni.

Azt azért Schmidt is megjegyzi, hogy véleménye szerint az emberek jobban tennék, ha amikor csak tudnak, autó helyett biciklivel, repülő helyett vonattal közlekednének. Ha a klímaváltozást ezzel nem is lehet megakadályozni, az biztos, hogy a városok levegője sokkal tisztább lett az elmúlt hónapokban, márpedig számos kutatás megállapította, hogy a légszennyezés még a koronavírusnál is komolyabb veszélyt jelent az emberek egészségére.

(Fotó: Getty)