A marshelikopter már nem csak repül, de a marsi élet kutatásába is aktívan besegít

2021 / 07 / 09 / Bobák Áron
A marshelikopter már nem csak repül, de a marsi élet kutatásába is aktívan besegít
Az Ingenuity jócskán túlteljesítette az előzetes elvárásokat, ezzel pedig a kutatóknak is rendkívüli módon megkönnyíti a dolgát.

A marshelikopter februárban, a Perserverance marsjáróval együtt érkezett meg az égitestre, ahol április óta számos repülést hajtott végre. Bár a NASA eredeti célja eredetileg csak annyi volt az Ingenuityvel, hogy megvizsgálják, mennyire működőképes egy helikopter a földinél jóval ritkásabb marsi levegőben, a jármű alaposan felülmúlta az elvárásokat, hiszen a tervezett ötnél jóval többször emelkedett a levegőbe.

Az Ingenuity legutóbbi, szám szerint a kilencedik repülésére július 5-én került sor, ezúttal a NASA kutatói viszont már nem magát a helikoptert vizsgálták, hanem úgy döntöttek, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az Ingenuityt is bevonják a Perseverance küldetésébe. A helikopter az eddiginél jóval messzebbre, 625 méteres távolságra repült, eközben pedig színes fotókat készített a sziklákkal és homokdűnékkel borított Séítah régió távolabbi részeiről, amelyet a Persevereance csak több hónap alatt érhetett volna el. Mivel a marsjáró júniusban megkezdte a fő küldetését, vagyis az ősi marsi mikróbák utáni kutatást, a fotók alapján a NASA kutatói sokkal pontosabban tudják majd kiválasztani, hogy hova érdemes küldeni a rovert, rengeteg időt spórolva meg.

A legutóbbi repülés előkészítése nem volt egyszerű feladat, hiszen az Ingenuity automata navigációs rendszerét eredetileg úgy programozták, hogy csak sík terep felett fog repülni, így a küldetés előtt a mérnököknek bele kellett nyúlniuk a helikopter kódjába, hogy a sziklás talajt is sík felületként értelmezze. A NASA egyelőre nem adott ki infót arról, hogy még hány küldetést terveznek az Ingenuityvel, de a marsjárókhoz hasonlóan minden bizonnyal addig fogják használni, ameddig működőképes lesz.

(NASA, The Verge, Fotó: NASA/JPL-Caltech)

További cikkek a témában:

A NASA marsi helikoptere az eddigi legnagyobb technikai malőrön van túl Váratlanul kihívásosra sikeredett az Ingenuity hatodik repülése, de az apró helikopter leküzdötte a nehézségeket.

Így röpköd majd a ritka marsi légkörben a földi helikopter Az Ingenuitynek olyan ritka légkörben kell repülnie a Marson, mintha a Földön harminc kilométer magasan repülne.

A Perseverance sikeresen landolt a Marson Elképesztő, de hiba nélkül, időben ereszkedett le az élet nyomai után kutató marsjáró a vörös bolygón. Megmutatjuk az első képet is, amit a jármű köldött a felszínről.


Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.