A Reuters szerint a Huawei teljesen kivonulhat a prémium telefonok piacáról

2021 / 01 / 25 / Bobák Áron
A Reuters szerint a Huawei teljesen kivonulhat a prémium telefonok piacáról
A Reuters a Huaweihez közeli forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a cég korai tárgyalásokat folytat a P és a Mate széria eladásáról, ami azt jelentené, hogy a cég kivonulna a prémium telefonok piacáról.

A hírügynökség névtelen forrásokra hivatkozva állítja, hogy a vállalat hónapok óta tartó megbeszéléseket folytat egy sanghaji kereskedők alkotta konzorciummal, aminek keretében elkezdték feltérképezik, hogy akár már szeptemberben megváljanak a cég legértékesebb márkáitól. A Huawei ugyanakkor határozottan tagadja, hogy felmerült volna ennek a lehetősége, a szóvivőjük a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy "a pletykának semmilyen alapja nincsen". A sanghaji vezetés nem kommentálta az értesüléseket, csupán annyit közöltek a Reutersszel, hogy nincs tudomásuk az ügyről.

Milyen lenne az élet Google nélkül? Nem tudjuk! Milyen esélyei vannak egy telefonnak 2020-ban, amin nincs se Google Play, se Gmail, se Google Maps? Adtunk neki egy esélyt, hogy kiderítsük.

A Reuters szerint a P és Mate márkák eladására azért lehet szükség, mert az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által kivetett kereskedelmi embargó miatt a Huawei egyre komolyabb készlethiánnyal küzd, tavaly szeptember óta már a saját processzorukat sem tudják legyártani. Richard Yu, a vállalat fogyasztói üzletágának vezetője augusztusban arról számolt be, hogy mivel az embargó nem csak az amerikai, de az amerikai technológiát használó cégekre is kiterjed, így kénytelenek megszakítani a kapcsolatokat a tajvani TSMC-vel, amely eddig a Kirin-processzorokat gyártotta nekik. Elemzők szerint a P40 és a Mate 40 esetében már ma is érzékelhetőek az ellátási nehézségek, a Huawei pedig korábban úgy számolt, hogy a tavalyi közel 200 millió helyett idén már csak mintegy 50 millió készüléket fognak tudni értékesíteni.


Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának elnöke mutatja be a P20 telefont (Fotó: Getty Images)

Bár novemberben napvilágot láttak olyan hírek, hogy a Qualcomm engedélyt kapott rá, hogy chipeket szállítson a Huaweinek, a vállalat a jelek szerint nem számít rá, hogy Joe Biden amerikai elnök beiktatásával jelentős változások történnének az amerikai politikában a Huawei szempontjából. Ennek jele, hogy a cég a Honor leányvállalatától már novemberben megvált, amit egy shenzeni vállalatok alkotta konzorciumnak adtak el, akik Shenzhen Zhixin New Information Technology néven alakítottak új céget. Mivel a Honor ezzel lekerült az USA feketelistájáról, így megállapodást köthettek többek között a Qualcommal és az Intellel is a szükséges alkatrészek szállításáról, múlt héten pedig már be is mutatták az eslő olyan telefonjukat, amelyet a Huaweitől függetlenedett Honor készített.

Igaz, a Honor View 40-ben nem Snapdragon, hanem MediaTek Dimensity 1000+ processzor van, ami teljesítményben a tavalyi Snapdragon 865 chippel mozog egy szinten, más tekintetben viszont a Honor új készüléke azt hozza, amit a felhasználók megszoktak, vagyis kiemelkedő ár-érték arányt. A Kínában 1599 jüanért, vagyis kábé 163 ezer forintért kapható készülék 6,72 colos, 120Hz-es képfrissítésű OLED-kijelzővel, 5G-adatkapcsolattal és 66 wattos gyostöltési kapacitással érkezik, ami viszont ennél is fontosabb, hogy hogy elérhetők rajta a Google szolgáltatásai, amelyek a kereskedelmi embargó miatt a Huawei és Honor elmúlt években gyártott telefonjairól szintén hiányoztak.

(Borítókép: Long Wei/VCG/Getty Images)

További cikkek a témában:

Donald Trump a Xiaomit is feketelistára tette De ez nem ugyanaz a feketelista, mint amivel a Huaweit sújtották.

Úgy tűnik, Donald Trump az utolsó napjait is azzal tölti, hogy kellemetlen helyzetbe hozza Kínát A leköszönő elnök közbenjárása miatt most éppen nyolc alkalmazás lett feketelistás az Amerikai Egyesült Államokban.

A Huaweinek már a saját processzoráról is le kell mondania az amerikai embargó miatt, és hamarosan az Androidnak is búcsút inthetnek Nem könnyű manapság a legnagyobb kínai mobilgyártó helyzete.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
Megfizethető árú csúcskategóriás telefont mutatott be a Xiaomi
A Xiaomi 13T Pro 144Hz-es képfrissítésű OLED kijelzővel, 120 wattos gyorstöltéssel és 350 ezer forint alatti árcédulával igyekszik magához édesgetni azokat, akiknek nem opció, hogy félmillió forintot fizessenek ki egy olyan telefonért, amiben minden megtalálható, amit egy mai csúcskészüléktől elvárhatnánk.
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Irán a mesterséges intelligenciát használná az iszlám vallásjogi döntésekhez
Eddig átlagosan 50 nap volt egy fatva megalkotása, olykor több év, de az MI segítségével akár már öt óra alatt elkészülhet egy törvény.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.