A televíziózás nem vész el, csak átalakul? Izgalmas történelmi mérföldkőhöz érkeztünk
2020 / 02 / 14 / perei.dora
A televíziózás nem vész el, csak átalakul? Izgalmas történelmi mérföldkőhöz érkeztünk
A digitális műsorszolgáltatás, a streaming és a felhasználók által generált tartalmak világában a televízió nem tűnik többnek otthonunk régi bútordarabjánál, amit már jócskán ellepett a por, ám valamiért mégsem válunk meg tőle. Ezek után jogos a kérdés: milyen jövő vár a televíziózásra? Tényleg itt a vége, vagy netán új aranykor kezdődik?

"Á, én már ezer éve nem nézek tévét!", "Milyen tévét? Nincs is tévém!" Kijelentések, melyekkel sokan dobálóznak, aztán érdekes módon legtöbbször mégis igen jól informáltak az ismert tévéműsorokkal kapcsolatban. Na, de elhamarkodott véleménynyilvánítás ide vagy oda, tényleg vége a televíziózás korának? A Magyar Telekom február tizenharmadikai Most Fórum egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés keretében érdemi vizsgálatnak vetette alá a huszadik és a huszonegyedik század kiemelkedő kulturális jelenségét, a televíziózást. A vendégek Varga Attila, Sixx újságíró (a Comment:Com blog szerkesztője), Hámori Barbara producer, Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus és Rajki Annamária, a Telekom tévés ágazatának vezetője a bevezetőnkben feltett kérdésekre keresték a választ Tatár Csilla, műsorvezető és riporter moderálásával.

A televízió alapjaiban változtatta meg világunkat, hiszen teljesen átformálta valóságunkat, világszemléletünket, gondolkodásmódunkat. De vajon alapvetően tényleg a nézői szokások formálják a tartalomszületést vagy ez inkább fordítva történik, és a televízió formálja gondolkodásunkat? Szvetelszky Zsuzsa ezt úgy mondaná, hogy a nézői tartalmak formálják a tévés kontentet. Hiszen az emberek már az őskortól kezdve beszélgettek egymással, gyakran a tábortűz körül, amit egyébként számos kutató a televíziózáshoz hasonlít. Ez lényegében visszatükrözte közös gondolataikat, ami mindannyiuk számára fontos volt. Mindez szépen letérképezhető érzelmek, ingerek és igények megnevezésével, amire egyébként a világirodalom is rendre visszatér: példának okáért megannyi szerelmi történet megunhatatlan, akárhány feldolgozásban látjuk.

"Vannak nézői tartalmak, de ezek nem egyéni, hanem közösségi tartalmak, amelyek újra és újra felbukkannak az emberiség történetében. És az, amikor ez bekerül a televízióba, valamilyen formában feldolgozódik, majd visszahat, onnantól kezdve ez már egy oda-vissza játék."

Mindemellett a tévére nemcsak a társadalom gondolkodása hat, illetve a társadalom sem csak a televízióra hat, inkább itt egy mintakövetésről beszélhetünk, hogy mit veszünk át az emberiséget mindig is foglalkoztató ősi narratívák közül, úgy mint harc, boldogság, vereség, ilyesmi.

"Amit fontos megérteni, hogy két trend formál minket: az egyik, hogy a világunk egyre bonyolultabb, egyre komplexebb, a másik pedig, hogy egyre gyorsabban változik körülöttünk. A társadalom sokfélesége pedig egyúttal azt is jelenti, hogy többféle médiatermék eladható." - mondja a szociálpszichológus.

Az est folyamán pár mondat erejéig szóba került a netes és televíziós tartalmak kombinálása, ami Varga Attila szerint jelenleg egyáltalán nem működik, illetve alapból is nehéz az egyikről a másikra átvinni valamit.

"Aki a YouTube-on néz valamit, az azért teszi, mert ott akarja nézni és nem a tévében."

Ha pedig már a netes és tévés univerzum összemosódásánál tartunk, alighanem megkerülhetetlen a kérdés, miszerint kannibalizálja az online világ a televíziózást vagy inkább kiegészítik egymást? Rajki Annamária úgy véli, műsorterjesztőként nem tisztük eldönteni mit, hol és hogyan nézzen a néző, ellenben mindent biztosítaniuk kell ahhoz, hogy dönthessen, választhasson, majd zavartalanul elérhessen. Nem feladatuk a lineáris vagy non-lineáris terjeszkedés szabályozása, csupán elérhetővé teszik a lehető legtöbb szolgáltatást. A szelekció lényege ebből a szempontból a változatosság.


Az est vendégei balról jobbra: Rajki Annamária, Varga Attila (Sixx), Hámori Barbara, Szvetelszky Zsuzsa, és a moderátor Tatár Csilla

"Az igazi kérdés sokkal inkább az, hogyan lesz a mennyiségből minőség, és hogyan kivitelezzük, hogy ne zárjuk be az ügyfelet abba a nyolcvanhat darab információba, amit tudunk róla, hanem valós választási lehetőséget kínáljunk." - vélekedik a vezető. Hámori Barbara szerint bár a világ kétségkívül sokat változott, napi sorozatainkat azért még mindig tévén nézzük. És ezzel el is érkeztünk a televízió fantasztikus, közösségformáló erejéhez:

"Rajongói klubok alakulnak, ahol aztán barátságok szövődnek, idegenek leveleznek egymással, vagy akár meglátogatják egymást. Vagy például a Mi kis falunk kapcsán egészen hihetetlen dolgot tapasztaltunk: Pilisszentlélek, a sorozat forgatási helyszíne mára gyakorlatilag turisztikai látványosság lett."

A tévénézésnek ez mondhatni egy plusz hozadéka, hogy szeretetük közös tárgya összehozza az embereket, amire más eszközök nem képesek. "A Netflixes sorozatokat például sosem tudom megbeszélni a férjemmel, mert ő mindig előttem jár, és így egyszerűen nincs az a közös élmény, hogy egyszerre éljük át."

A szociálpszichológus erre reflektálva megjegyezte, hogy Netflix-es sorozatoknál nemcsak magáról a sorozatról, de a közösségi élményről is lemaradhatunk. Ennek kapcsán megemlített egy nagyon jó, ötven évvel ezelőtti példát a televízió elképesztő erejéről.

"Ez a bámészkodó hatás, a bystander-effektus, ami egy segítéségért kiabáló amerikai nőről szól, akinek senki sem sietett a segítségére, így végül leszúrták. Azért nem segítettek rajta, mert nem érezték súlyosnak a helyzetet, összekeverték a valóságot a médiavalósággal, nem tudták megkülönböztetni a segélykérő hangokat a tévéből kiszűrődő hangoktól."

Szvetelszky Zsuzsa a kilencvenes évek német médiakritikájában olvasott egy nagyon érdekes értekezést, miszerint az ember az őt körülvevő világra tekinthet úgy, mit egy eltartott valóságra. Ugyanakkor szerinte ezt nem vehetjük egységes pecsét alá, nemhogy milliókra, de még kisebb csoportokra sem, hiszen mindenkinek más a valósága.


"... a valódi kérdés az, hogy a néző tényleg bele akar-e szólni a tartalom alakulásába."

Az eseményen felmerült az alternatív valóság gondolata, illetve, hogy a nem is annyira távoli jövőben a nézők alakíthatják a tartalmat. Rajki Annamária szerint itt a valódi kérdés az, hogy a néző tényleg bele akar-e szólni a tartalom alakulásába. A meghívottak egyöntetűen úgy vélték, a reality alapon működő, többféle befejezést kínáló sorozatok azért bukhattak meg, mert nem mérték fel a nézők mérhetetlen lustaságát. Lustaság alatt pedig esetünkben azt értjük, hogy a közönség bízik a filmkészítőkben, és egyszerűen csak szeretné átadni magát a történetnek anélkül, hogy aktívan részt kellene benne vennie. Hámori Barbara ezen a ponton visszakanyarodott a tábortűz példájához, hiszen anno ott is csak egy mesélő volt, az emberek nem közösen találták ki a sztorikat.

"Sorozatkészítésnél mi nem teszünk mást, mint amit a tizenkilencedik századi nagy regényírók csináltak. Pontosan ugyanez történik ma is, csak az eszköz változott."

Tatár Csilla ekkor megkérdezte vendégeit, nem gondolják, hogy a közönség is megváltozott, illetve folyamatosan változik? "Nem akarok általánosítani, de van egy arrogancia, egy irányítási vágy, hogy ez a fajta nézői attitűd visszaüthet és végül az irányítani akarás győz? " Hámori Barbara szerint nem, mivel az emberek pont ugyanazokra a történetekre kíváncsiak, mint régen. Rajki Annamária egyrészt abban hisz, hogy egy bizonyos csoport ugyan rettenetesen vágyik erre, de azzal is egyetért, hogy a nézők bíznak a 'történetmesélőkben'. Nekik pedig mindkét csoportot ki kell szolgálniuk. Míg a szociálpszichológus szerint a történet mellett az emberek személyességre is szomjaznak vagy azért, mert nem olyan a munkahelyük, vagy azért, mert nem úgy élik meg, vagy mert más formában végeznék. Egyébként pedig ahogy Don Corleone fogalmazott: "A személyesség mindent visz." És ezt nagyon szépen be lehet vinni a tévés műsorokba, mivel ez is egy plusz érték, amire mindannyian ki vagyunk éhezve, generációtól függetlenül.

Természetesen a televíziós piac haldoklása szintén téma volt, ami Varga Attila szerint egyáltalán nem igaz mindaddig, amíg vannak olyan műsorok, - és most megint visszatérünk a tábortűz mellé -, amiket élőben kell nézni. Szvetelszky Zsuzsa pedig a televízió erejét említette példaként, ami centrálisan - akár egy oltár - maga köré vonzza azt a kis csoportot, többnyire egy családot, melynek tagjai a képernyő előtt összetartozónak érezhetik magukat, és együtt töltik ezt az alkalmat.

"A televízió sokkal intenzívebben hat a társas viselkedésre, mint évtizedekkel ezelőtt, és ezért bármilyen furcsa, de otthonosabbnak és közelibbnek érezhetjük."

Optimista beállítottsága lévén nem gondolná, hogy vége a televíziózás korának, szerinte még sok mindenre felhasználhatjuk, a televízió pedig figyelni fogja, hogy mit kezdünk vele: miért szeretjük, satöbbi. Ezek a dolgok hatnak egymásra. Plusz nagyon sok dolog eltűnését megjósolták már, mégsem így lett, vagy visszatértünk hozzá.


"...az úgynevezett komfortfunkciók egyre inkább elvárásnak számítanak a televíziózásban."

És vajon a szolgáltatóknak mit kell még letenniük az asztalra, hogy a jövőben minél több előfizető csatlakozzon hozzájuk?

Rajki Annamária a lineáris tévézésben leginkább a sportot és a televízión keresztül szerzett információt tudná példaként felhozni. Amíg ez van, addig van tévé. És egyetért az előtte szólókkal, miszerint közösségformáló ereje csak a lineáris tévézésnek van. Persze lesz fejlődés, de mindent előre képtelenség kiszámítani, mert egykor azt sem gondolták, hogy egy napon a nézők felől elvárás lesz mondjuk az, hogy visszatekerhessenek a műsor elejére. Ehhez képest ezek az úgynevezett komfortfunkciók egyre inkább elvárásnak számítanak a televíziózásban.

Az est végén a közönség is kérdezhetett a meghívottaktól, így egyebek mellett szóba került a FOMO jelenség; hogy a túl sok tartalom mellett meddig tudja ezt még meglovagolni a tévé, a streaming, hogy mindig lesz egy-két favorit műsor, amit majdnem mindenki néz, teljesen mindegy, mennyiből kell választani Szvetelszky Zsuzsa szerint a FOMO azért nem annyira veszélyes, mert van már JOMO is, amikor valaki azt élvezi, hogy ő szabadon dönthet, és otthon marad, nem megy el egyik buliba sem, ahova meghívták. De azért sincs ok aggodalomra, mert Hollywood-ban nagyon jó narratív képpel dolgoznak, vagyis egy történet bevált receptek alapján áll össze, és ebben nem igazán van változtatási lehetőség. Tehát valójában semmiről sem maradunk le, hiszen a számunkra érdektelen tartalmat továbbra sem tudják eladni nekünk. Rajki Annamária úgy véli, az igazi FOMO a sportközvetítés.

"Amikor hallod a szomszédban, hogy ott már bontják a sört, és már ujjonganak, te pedig nem tudod, mi történt. "

Varga Attila pedig úgy látja, nincs FOMO, ugyanis az van, hogy az ember eldöntheti, mi az, ami őt érdekli, és kész. Mással nem kell foglalkozni. Ha meg valami, például a Csernobil sorozat netán elmegy mellettünk, lényegében akkor sem maradtunk le, mert ott az internet, így akkor nézhetjük meg, amikor csak akarjuk.

"És egyetértek, hogy amíg van sportközvetítés, addig van televízió."

Hol tart a 3D-s tévéfejlesztés a világon, és mi a helyzet Magyarországon?

Rajki Annamária nagyon szerette volna, hogy legyen 3D tévézés, de egyelőre az a helyzet, hogy a szemüveg - ami szerinte a VR-nál is probléma lesz -, annyira bénává teszi az egészet, a komplikáltságról nem beszélve, hogy amíg nem jutunk el 3D-ben a valódi holografikus megjelenítéshez, addig ez nem lesz általános.

"Amíg a technológia ezeket a problémákat nem tudja megoldani, addig ez nem megy."


Ha a tartalom szempontjából nézzük, akkor már most az aranykort éljük.

Végül az este talán legizgalmasabb kérdése: eljön az aranykor?

Varga Attila szerint ha a tartalom szempontjából nézzük, akkor most is azt éljük, hiszen tényleg mindenünk megvan. Ha pedig a nézettség és a kereskedelmi tévék helyzetét, akkor nem beszélhetünk aranykorról. Hámori Barbara a magyar piacot sok szempontból jellegzetesnek tartja, és meggyőződése, hogy most éppen az aranykort éljük, mert feltámadhatott a fikciós sorozatműfaj, aminek nagyon szuper hagyománya van Magyarországon. (Gondoljunk csak a hetvenes-nyolcvanas évek sorozataira.)

"Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy ez ismét életre kelt. A mutatókból pedig jól látszik, hogy hiába telített a piac nagy költségvetésű amerikai filmekkel és sorozatokkal, a magyar néző a magyar sorozatokat szereti, magyar helyszínekkel és színészekkel."

Szvetelszky Zsuzsa szerint manapság mindenki megtalálhatja a maga aranykorát, annyi választási lehetőségünk van. Kérdés, hogy emiatt nem érzik-e sokan elveszettnek magukat, és ilyenkor nem baj, ha van iránymutatás, amit a televízió adhat. Rajki Annamária pedig valahogy mindig úgy érezte, hogy

"Mindig van újabb aranykor, csak a témája változik."

(Fotó: Magyar Telekom, Getty Images Hungary)

Ha tetszett ez a cikk, kövess minket a Facebookon is!


Először vagy itt? Ez itt a Rakéta!
Olvasd el főszerkesztőnk beköszönőjét, mire számíthatsz tőlünk!
Rakéta az Instagramon is!
Kövesd be, később jól jársz majd!
Ezek is érdekelhetnek

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.