A Zambézi folyó mentén fekvő ország viszonylag későn, 1964-ben - évtizedes küzdelem után - vált függetlenné Nagy-Britanniától. Érdekesség, hogy az egykori gyarmatot hivatalosan még nem is nyilvánították önálló állammá, amikor egy ott élő tanár már javában azon munkálkodott, hogy az amerikaiakat és a szovjeteket megelőzve Zambia legyen a világ vezető űrhatalma.
Ez a tanár, vagyis Edward Makuka Nkoloso 1919-ben látta meg a napvilágot az akkor még Észak-Rodéziaként ismert országban, a bemba törzs hercegeként. Egy misszionárius iskolában végezte tanulmányait teológiából, francia és latin nyelvből. Nkoloso álma az volt, hogy egy napon pap lehet, ám ez semmivé foszlott, amikor kitört a második világháború: besorozták a gyarmati hadseregbe, így Etiópiában és Burmában kellett harcolnia a brit zászló alatt.
A háború után tolmácsként, majd általános iskolai tanárként kapott állást, miközben egyre jobban elítélte a briteket (különösen azután, hogy azok bezáratták saját alapítású magániskoláját), ezért csatlakozott a hazája függetlenségéért harcoló mozgalomba, amiért egy alkalommal el is kapták, és egy évre lecsukták.
Szabadulása után Nkoloso belépett az Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt bizottságába, 1960-ban pedig megalapította a Zambiai Nemzeti Tudományos, Űrkutatási és Filozófiai Akadémiát. Célja nem volt kevesebb, minthogy felvirágoztassa szeretett hazáját. 1964-ben aztán az ország végleg felszabadult a gyarmati igából, Nkoloso pedig – aki segítette a független alkotmányt létrehozó testület munkáját – elhatározta:
ez az új Zambia elsőként juttat majd embert előbb a Holdra, majd a Marsra.
A tanár nem sokat teketóriázott, hamarosan megalapította saját "űrközpontját" egy, a fővárostól, Lusakától tizenegy kilométerre található elhagyott farmon. Az asztro-, vagyis ahogy ő nevezte "afronauták" csoportja önkéntesen csatlakozott, tizenéves fiúkból és lányokból állt.
A felkészítő tréning olyasmikből állt, minthogy hordóból gurították le az űrhajósjelölteket egy domboldalról az űrkapszulabeli körülményeket szimulálva, míg a súlytalanság állapotát hintázással modellezték.
Nkoloso azt szerette volna, hogy az első Hold-rakéta fellövésére a független Zambia kikiáltásának napján, 1964. október huszonnegyedikén történjen,
a legénység pedig egy tizenhét éves űrhajós lányból és két, speciálisan kiképzett macskából áll majd.
A tervek szerint a sikeres Holdraszállás után a Mars meghódítása következett, ahová már egy hittérítő misszionárius is csatlakozott volna az „afronautákhoz”, hogy elterjessze a kereszténységet a marslakók körében. Természetesen csakis erőszakmentesen, önkéntes alapon, Nkoloso ugyanis megparancsolta a leendő űrmisszionáriusnak, hogy akaratuk ellenére semmire se kényszerítse a földönkívülieket.
A tanár saját maga készítette még az űrhajót is, melyet Zambia első elnöke, Kenneth Kaunda tiszteletére D-Kalu 1-nek hívott: bár az eszköz nem volt több, mint egy körülbelül 3 x 2 méteres alumínium- és réztartály, Nkoloso szerint tökéletesen alkalmas lett volna a világűrbeli utazásra, sőt, technológiailag megelőzte az USA-t és a Szovjetuniót is.
Mindössze egy probléma volt: az üzemanyag beszerzése, amire már nem futotta a zambiai űrprogram költségvetéséből. Nkoloso ezért az UNESCO-hoz fordult támogatásért. Levelében hétmillió zambiai fontnak megfelelő összeget kért, de még csak választ sem kapott rá. A tanár ezután privát befektetőket is felkeresett ötletével, de valahogy senkit sem sikerült meggyőznie terve nagyszerűségéről, sőt még saját országa is mereven elzárkózott a bizarr űrhajózási kísérlettől.
Idővel aztán más gondok is megmutatkoztak az üzemanyaghiányon kívül: a koedukált űrtábor önkéntesei ugyanis gyorsan ráuntak a kiképzésre, és mivel pont abban a korban voltak, az űrhajós ismeretek helyett a szex jobban izgatta a fantáziájukat. A már említett tizenhét éves lány, Matha Mwambwa teherbe is esett, mire feldühödött szülei hazavitték, így Nkoloso vezető „afronauta” nélkül maradt.
A program gyorsan a feledés homályába merült, ugyanis mire 1969 júliusában Neil Armstrong a Holdra lépett, Nkoloso már régen feladta saját holdutazási álmait, Bár a kudarcot végig tagadta, mivel szerinte külföldi kémek szabotázsakciója miatt futott zátonyra a zambiai űrprogram.
Nkoloso később elindult Lusaka polgármesteri választásán, amit elvesztett, ugyanakkor valamit nyert is: Kaunda elnök kinevezte őt a Függetlenségi Központ, egy helyi ügyeket támogató szervezet tagjává. Nkoloso 1972-ben vonult vissza a közélettől, tizenhét évvel később pedig meghalt. Hazája állami dísztemetéssel vett örök búcsút tőle.
Bár a zambiai űrprogramot maga Kaunda elnök sem vette komolyan, és inkább viccnek, mintsem komoly tudományos projekt tartotta, Nkolosot hazájában máig hősként tisztelik, mivel története egyet jelent a nemzeti öntudat és a „merj nagyot álmodni” filozófiával. Amire egy, a gyarmati sorból felszabadult nép méltán büszke lehet.
(Fotó: Pinterest, Royal Museums Greenwich)