Alacsony az árfolyam, érdemes-e most bitcoinba fektetni?

2021 / 06 / 27 / Felkai Ádám
Alacsony az árfolyam, érdemes-e most bitcoinba fektetni?
Relatíve olcsón tudunk most bitcoint vásárolni, a megfontolandó kérdés tehát, hogy innen merre mozdul az árfolyam a közeljövőben.

A bitcoin (BTC), és az ebbe történő befektetés többek szerint lényegében szerencsejáték, és már teljes kormányok figyelmeztetik az embereket, hogy kerüljék el ezt a fizetőeszközt. Habár ennek hátterében politikai megfontolások, sőt akár a saját nemzeti, fiat pénz védelme is állhat, kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben nagyot lehetett ezen a kriptopénzen bukni. Idén a BTC 65 000 dollár körül tetőzött, és jelen cikk írásakor körülbelül 33 000 dolláron áll, vagyis aki a csúcs környékén vásárolt, az minden egyes BTC-én dollár-tízezreket bukott/bukik éppen.

Musk szerint a Tesla bizonyos feltételek mellett elfogadhat bitcoint – magához is tért az árfolyam Bár a vállalat Musk egy tweetje szerint megszabadult a bitcoin állományának 10 százalékától, a bejegyzésből kiderül, hogy a jövőben akár el is fogadhatja az EV-gyártó ezt a kriptovalutát. Bizonyos feltételek mellett.

Több szakértő szerint azonban a zuhanás nem áll meg itt, hanem a közeljövőben a bitcoin nem fog tudni lefordulni a lejtőről, a valuta magához térése pedig hosszabb időt fog igénybe venni. Louis Navellier, a Navellier & Associates alapkezelő elnöke és alapítója, valamint Scott Minerd a Guggenheim befektetési igazgatója más-más okokból kiindulva, de egyaránt további jelentős esést prognosztizálnak. Navellier jóslata a komorabb, szerinte ugyanis a BTC akár 10 000 dollár alá is benézhet, ami a jelenlegi árfolyamnak tehát mindössze a harmada. Mint azt a Portfólió cikke megjegyzi, a bitcoin esetén a folyamatok kiszámítása nem könnyű, mivel a BTC-nek nincs belső értéke (egyáltalán nincsenek az esetében pénzáramlások) de Navellier a több lehetséges opció közül a technikai elemzésre támaszkodott, ami persze szintén nem feltétlen megbízható.

Navellier az elemzése során kettő úgynevezett "fej-váll alakzatot" azonosított a grafikonon, és ez alapján gondolja esélyesnek a kriptovaluta jelentős bezuhanását. A szakértő azt is hozzátette, hogy az általa megkérdezett befektetők a leggyakrabban az árfolyam emelkedése miatt vásároltak BTC-t, ezek az emberek viszont a zuhanáskor feltehetően próbálnak minél kisebb veszteséggel kiszállni a bitcoinból, ami további eséshez vezethet. Ez a folyamat igazán 30 000 dollár alatti árfolyamon fog majd felpörögni, mivel idén a kereskedés jellemzően ezen szint felett zajlott. Navellier szerint jelenleg ugyanis a piacot az „overhead supply” állapot jellemzi, vagyis hogy a befektetők a nagyobb veszteség helyett az árfolyam bizonyos mértékű konszolidálódása után a kisebb veszteséget vagy akár a nullszaldót is győzelemként könyvelik el, és ezért ilyenkor kiszállnak ebből a valutából.

Navellier szerint viszont az árfolyam akár hirtelen is összezuhanhat ezen hatások miatt, és mivel most rengeteg egyéni befektető is akad, ennek igazán „brutális” lehet a hatása.

Scott Minerd ennél relatíve bizakodóbb, szerinte 15 000 dollár körül éri el a BTC a mélypontot, emiatt szerinte nem is kell kapkodnunk azzal, hogy ebbe az eszközbe fektetünk. Minerd egyébként a valódi mélypontot szintén 10 000 dollárban határozná meg, de szerinte annak az elérése túlságosan „extrém” feltételezés. Minerd szerint a BTC kirobbanó teljesítménye mögött a múltban a jegybanki likviditás állt, azonban a Fed (Federal Reserve System, az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere) már pedzegeti, hogy elkezdi lassítani azokat a körvényvásárlási programjait, amelyeket a Covid-19 tetőzésekor indítottak.

Ehhez társul, hogy egyéb hatások továbbcsökkenthetik a BTC árfolyamát, miközben a valuta az eddigi történelme során csak évek alatt volt képes a gyarapodásra. 2017-ben a BTC 20 000 dolláron tetőzött, majd több mint 80 százalékot zuhant, és ezt követően három évbe telt, hogy rekordmagas összeget érjen el.

Minerd gondolatmenete azonban azzal kapcsolatos, hogy most rögtön rohanjunk-e BTC-t vásárolni, aminek szerinte tehát nincs értelme, mert az árfolyam még fog lejjebb is menni. Mindez viszont a középtávra szól, hosszútávon azonban a szakértő bizakodó, szerinte nem kizárt, hogy a BTC idővel akár 400 000 – 600 000 dollárt is érhet, amennyiben sikeresen versenyez befektetési lehetőségként olyan értékőrző eszközökkel, mint például az arany.

További cikkek a témában:

Négy év után a mostani lesz a legfontosabb Bitcoin frissítés A Taproot elnevezésű frissítés akár az Ethereumra is válasz lehet, de elsősorban nem klímavédelmi szempontból.

Így lesz a tehénlepényből kriptovaluta Walesben A tehénlepény kapcsán kiderül, miként fest a zöld energia a kriptobányászatban az Egyesült Királyságon belül, és hogy miért nem feltétlen jelent megoldást a „zöld fordulat” a kriptovaluták jelenlegi problémáira úgy általában.

Musk nagyon nyomja a Dogecoint, és talán együttműködne az Ethereummal Vitalik Buterin vetetette fel, hogy akár szorosabbra is lehetne fűzni az együttműködést az Ethereum és a Dogecoin között – amivel Musk is egyetért.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.