Apple Watch konkurens hatvanezerért: érkezik a OnePlus Watch
2021 / 03 / 24 / Pőcze Balázs
Apple Watch konkurens hatvanezerért: érkezik a OnePlus Watch
A hébe-hóba kiszivárgott információk után végre pontosan tudjuk, hogy a kínai gyártó okosórája valóban versenyre tud-e kelni a világ legnépszerűbb órájával. Igen is és nem is.

Szinte pontosan egy éve számoltunk be arról a Rakétán, hogy az Apple Watch egyedül képes volt lenyomni a teljes svájci óraipart: az okosórából 2019-ben 31 milliót értékesítettek, míg a svájci gyárak összesen csak 21 millióig jutottak. Ugyan beszédes az összehasonlítás, de hamis: ezek a termékek nem konkurensek, hiszen nem kizárólag ugyanazoknak szólnak, nem ugyanazt az igényt elégítik ki és nem ugyanannyiba kerülnek. Az Apple Watch valódi versenytársai a többi elektronikai óriástól érkeznek, illetve csak kéne, hogy érkezzenek. 2020 utolsó negyedévében ugyanis a világon eladott okosórák negyven százalékát Tim Cookék értékesítették; a második helyezett Samsung tíz százalékig, a Huawei nyolcig jutott, a dobogóról épp lecsúszó Imoo pedig úgy szerzett hat százalékot, hogy csak gyerekeknek szánják a terméküket.

Épp ezért olyan izgalmas, hogy végre a OnePlus is beszállt a játszmába. A kérdés csak, hogy melyikbe.

Első pillantásra a hatalmas, 46 milliméteres OnePlus Watch rengeteg mindent tud, amit az Apple közönségkedvence: van benne GPS, a pulzusunk mellett a vérünk oxigénszintjét és a szívfrekvencia-variabilitásunkat is figyeli, az alvásunk minőségéről és mennyiségéről is ad visszajelzést, ötven számlap és száz edzéstípus közül választhatunk, és így tovább. Első blikkre talán az EKG és az állandóan bekapcsolt kijelző azok, amik hiányoznak - cserébe az egy-másfél napnyi akkumulátoridő helyett a OnePlus a nagyon aktív felhasználóknak egy, a kevésbé aktívaknak két hétnyi működést ígér egyetlen töltéssel. Elképesztő, hogy még fél óra sem kell a konnektornál ahhoz, hogy egy hétig kihúzza az óra. A OnePlus Watch ára ráadásul a töredéke az Apple Watchénak: egy hatodik generációs Apple óráért százhatvanezer forintot kell kifizetnünk, míg a OnePlus csak százhatvan eurót, vagyis nagyjából hatvanezer forintot kér az órájáért.

A hatalmas árkülönbségért cserébe viszont kompromisszumokat is kell kötnünk.

A OnePlusnál nem árulnak közvetlenül a mobilhálózatra csatlakozó modellt, nem lehet vele NFC-vel, érintés nélkül fizetni, az iPhone-unkkal csak egy későbbi szoftverfrissítés után fogjuk tudni összekötni a készüléket, és ami a legfontosabb: az Apple-éhez hasonló többtízezer óra-alkalmazásra egyelőre ne számítsunk, a OnePlus Watch operációs rendszere ugyanis nem teszi lehetővé, hogy mások is fejlesszenek a platformra. Emiatt, ahogyan azt a Gizmodónál és a The Verge-nél is megállapították, az április végétől megvásárolható kínai óra versenytársai inkább a Fitbithez hasonló fitness trackerek, mint az Apple vagy a Samsung okosórái. Ettől még persze izgalmas lesz látni, hogy mennyire bolygatja meg a piacot az új belépő - még akkor is, ha újra almákat hasonlítunk körtékhez.

(Fotó: OnePlus)

További cikkek a témában:

Végre megérkezett az Apple Watch méltó kihívója? Kickstarteren üzent hadat egy kínai gyártó a világ legnépszerűbb okosórájának.

Már véroxigénszintet is mér az Apple Watch Az új iPhone-okra viszont még várni kell.

Fellélegezhetnek a horkolók - az új Withings okosóra a légzésünket is figyeli A magyarok 2-4 százalékát érinti az alvási apnoé, rajtuk segíthet a ScanWatch. 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.