Az Apple megnehezíti, hogy megfigyeljenek minket az AirTag nyomkövetőkkel

2021 / 06 / 04 / Pőcze Balázs
Az Apple megnehezíti, hogy megfigyeljenek minket az AirTag nyomkövetőkkel
Alig telt el két hét azóta, hogy leteszteltük az Apple vadonatúj nyomkövetőit, máris fontos frissítés vár az apró kütyükre, hogy nehezebb legyen mások megfigyelésére használni azokat.

Tesztünkben mi is arra jutottunk, hogy az AirTagekkel túl könnyű mások pontos helyzete után kémkedni. "Épp ezért kértem meg az anyukámat, hogy az egyik AirTaget dobja be a táskájába, amit (...) meg is tett. Azóta látom, hogy melyik játszótéren vigyáz az unokáira, melyik piacon vásárol be, merre megy sétálni. Ám mivel gyakran találkozunk, a telefonja erről egy szót sem szól neki (lehet, hogy azért, mert még nem az iOS 14.5 fut rajta), és az eszköz sem kezdett el váratlanul csipogni a szemüvegtokja mellett." Az Apple a termék bejelentésekor ugyanis azzal igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy az AirTagek három, idegen készülék mellett töltött nap után hangjelzést adnak, sőt, a legfrissebb iOS-szel rendelkezőknek a telefonjuk is küld figyelmeztetést erről. A cikk végén kitértünk arra, hogy "ha a felhasználók elkezdenek módszeresen visszaélni a technológiával, könnyen elképzelhető, hogy az Apple olyan szigorúra veszi a beléjük épített biztonsági beállításokat, hogy nem lesz elég kényelmes használni őket.". Erre fog a következő hetekben fény derülni.

Cupertinóban ugyanis komolyan vették az aggályokat, és a The Verge híre szerint kétféleképpen próbálják megoldani azokat. Egyrészt a háromnapos korlátot lejjebb viszik, valahova nyolc óra és huszonnégy óra közé - John Gruber ismert Apple-bennfentes már áprilisban megírta, hogy ezt az Apple, ha szükségét látja, meg tudja tenni, csak a szervereiken kell megváltoztatniuk egy beállítást. Emellett az Android-felhasználókra is gondoltak Tim Cookék: nekik olyan alkalmazást készítenek, amely érzékelni tudja az akaratlanul velünk utazó, Lokátorban megjeleníthető eszközöket. Az egy másik kérdés, hogy ez elég érv-e ahhoz, hogy valaki feltelepítsen egy ilyen appot, bár ezen a ponton azt sem lehet kizárni, hogy más, talán eggyel vonzóbb funkciókkal is ellátják a programot.

A 9to5Mac szerint a most publikált szoftverfrissítés a 1.0.276 sorszámot kapta, és a Lokátor alkalmazásban az adott AirTag neve alá bökve tudjuk megnézni, hogy a mi kütyüjeinkre megérkezett-e már.

(Fotó: Rakéta)

További cikkek a témában:

Reszkessetek, házasságtörők! Kipróbáltuk az Apple új nyomkövetőjét, az AirTaget Remek eszköz minden iPhone tulajdonosnak. Túl remek eszköz a kémkedőknek.
Új nyomkövetők, új iPhone, új számítógépek - összeszedtünk mindent, amit az Apple kedden bejelentett Hadarniuk kellett, hogy beleférjenek egy órába.
Megérkezett az év legvitatottabb iPhone újítása, az Alkalmazáskövetés átláthatósága Az appok mostantól engedélyt kell, hogy kérjenek a megfigyelésünkhöz.


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
Ez a sziget majdnem egy hónapig kizárólag víz- és szélenergiából tartotta fent magát
A Kanári-szigetek legkisebbike rekordot állított fel azzal, hogy 28 egymást követő napon keresztül csak szél- és vízenergiát használt.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.