Új nyomkövetők, új iPhone, új számítógépek - összeszedtünk mindent, amit az Apple kedden bejelentett

2021 / 04 / 21 / Pőcze Balázs
Új nyomkövetők, új iPhone, új számítógépek - összeszedtünk mindent, amit az Apple kedden bejelentett
Szokás szerint rengeteg pletyka és tippelgetés előzte meg az Apple új termékeket bejelentő eseményét, de arra, amivel végül előrukkolt a világ legértékesebb vállalata, senki sem mert volna fogadni. A nulláról újratervezett iMac-ek mellett végre megérkeztek az AirTag nyomkövetők, a Macekben látott chipekkel működő iPad Prók, de kaptunk új Apple TV-t, egy megújult Podcast appot és egy lila iPhone 12-t is.

Sokan azt gondolták, hogy az igazán nagy bejelentésekkel Tim Cookék megvárják, hogy újra személyesen hívhassák meg a partnereiket és a sajtót monumentális irodájukba, de tévedtek: egy egyórás, virtuális esemény keretében mutatták be a cég dolgozói, hogy mivel foglalkoztak az elmúlt időszakban.

AirTag, vagyis minden iPhone tulajdonos következő névnapi ajándéka

Az elmúlt két évben az összes Apple esemény előtt biztosra vették az elemzők, hogy végre megkapjuk a kulcscsomókra, táskákra akasztható apró fityegőket, amelyeket a Lokátor appal találhatunk meg. Az Apple ugyanis egyetlen nagy hálózatba szervezte minden eszközét, hogy akár internetkapcsolat nélkül is meg lehessen találni az elveszett Apple Watch-unkat vagy iPhone-unkat. Arra is ügyeltek, hogy az adatainkat csak mi érjük el, sőt, mostantól, ha folyamatosan velünk utazik egy AirTag, anélkül, hogy hozzánk tartozna,

egy hangjelzéssel figyelmeztet, nehogy mások így figyeljenek meg minket.

Az Airtagek darabja tizenkétezer-kilencszázkilencven forint lesz, egy négyes pakkért negyvenháromezer-kilencszázkilencven forintot kérnek, de mivel a cég nemrég bejelentette, hogy mások is gyárthatnak a Lokátorhoz hozzáadható termékeket, remélhetőleg előbb-utóbb lesznek olcsóbb versenytársai. Az apró kütyü vízálló és a benne lévő, cserélhető elem egy évig bírni fogja a cég ígéretei szerint. Ha az AirPodokból tömegtermék tudott lenni, akkor ezekből biztosan milliónyit fogunk majd látni laptoptokokon és kulcskarikákon.

Az új iMac, vagyis minden recepciós álma

Az Apple legszebb számítógépe több mint két évtizede az iMac. A minden-egyben gép formaterve a tiritarka színestől a szigorú sötétszürkéig mindent bejárt; ami állandó volt, az az irodaitól a professzionális felhasználás aljáig terjedő teljesítmény. Ezeken a gépeken ugyanolyan jól tudott dolgozni egy nyomdai előkészítéssel bíbelődő grafikus, mint az a szállodai recepciós, akinek a főnökei úgy gondolták, hogy egy nagy, drága számítógép jó benyomást tesz majd a vendégekre. Az Apple most szinte nulláról tervezte újra a gépet, ugyanis ez az első számítógépük, aminek nem csak a belsejét cserélték a házon belül gyártott M1 chipre, hogy ezzel

nyolcvanöt százalékkal növeljék a teljesítményét, de a külsejét is ehhez igazították.

Oldalról az új iMac alig több, mint fél centi, szinte úgy néz ki, mint egy állványra helyezett iPad Pro vagy Air. Ehhez még a vezetékes internet csatlakozóját is a tápba kellett, hogy rejtse az Apple. A 4.5K-s képernyő átmérője huszonnégy hüvelyk, és hat hangszórót helyeztek el alatta, amik támogatják a Dolby aktuális térhangzását, az Atmost. Szerencsére a cégtől megszokott gyatra webkamerát is lecserélték egy 1080p felbontásúra. És ami a legszembetűnőbb: visszatértek a színes dizájnhoz, hét ragyogó színben lehet majd kapni a gépet.

Az új iPad Pro, vagyis létezik fotós és filmes számítógép nélkül

Az Apple hosszú ideje azt állította, hogy az iPad a számítógépek jövője, és még sosem voltak ilyen közel ahhoz, hogy valóban azzá tegyék. Néhány éve újragondolták az iPadOS-t, a tabletjeik operációs rendszerét, most pedig fogták, és a legerősebb táblagépeikbe beleültették a számítógépeik lelkét, az új MacBookokban, MacBook Prókban, Mac Miniben és most már az iMac-ben is dolgozó M1 chipet. Azt mondják, ezzel ötven százalékkal gyorsabb lett az iPad Pro, de a legfeltűnőbb változás valószínűleg mégsem ez lesz. A nagyobb modell képernyőjét ugyanis egy olyan mini-LED panelre cserélték,

amit büszkén hasonlítanak a közel kétmillió forintos képernyőjükhöz, a Pro Display XDR-hoz.

A legmegdöbbentőbb talán az, hogy míg a korábbi iPad Próban hetvenkét LED világított, a mostaniban már több mint tízezer apró dióda biztosítja a területenként változtatható fényerőt. Az 5G és a Thunderbolt port is bizonyítják, hogy az Apple azt szeretné, hogy a filmesek, fotósok ne egy MacBookPrót, hanem egy új iPad Prót kapjanak elő a táskájukból, amikor nekiállnak a nyersanyagot értékelni, vagy akár módosítani.

Az új Apple TV 4K, vagyis a Netflixünk új otthona

Egy örökkévalóság telt el azóta, hogy az Apple-nél hozzányúltak az apró gépecskéhez, amit a tévénkhez csatlakoztatva leginkább arra használhatunk, hogy filmeket streameljünk, vagy az Apple eszközeink képét és hangját tükrözzük azon; ugyan az Apple Arcade játékaival is el lehet játszani a gépen, de kérdés, hogy ezt mennyien használják ki. Az új dobozka, ami pontosan úgy néz ki, mint a régi, megkapta az aktuális iPhone-ok chipjét, az A12-t,

így több nagy felbontású HDR képkockát tud megjeleníteni egy másodperc alatt.

Az elődjei csapnivaló távirányítóját újratervezték, de használat közben derül majd csak ki, hogy mekkora sikerrel. Ahogyan az is élőben dől majd el, hogy mennyire működik jól a gyakorlatban, hogy az iPhone-unkat a képernyőre irányítva a rendszer felismeri, hogy hogyan van konfigurálva a tévénk, hogy ahhoz igazítsa az Apple TV beállításait a minél jobb képminőség érdekében. Az új, 32 GB-os Apple TV 4K ára hetvenegyezer-kilencszázkilencven forint.

Minden más, vagyis a hatvan percnyi termékdömping réseit kitöltő bejelentések

Tim Cook és kollégái arra is találtak időt, hogy egy új színben, lilában is kihozzák az iPhone 12-t és az iPhone 12 Minit, illetve hogy újratervezzék a Podcast appjukat, amelyben mostantól elő is fizethetünk a kedvenc műsoraink exkluzív tartalmaira. A termékek java a következő hetekben lesz elérhető, így kiderül, hogy ami jól mutatott a látványos demókban, otthon és az irodákban is olyan jól teljesít-e.

(Fotók: Apple)

További cikkek a Rakétán:

Az Apple a klaviatúra billentyűire is képernyőket helyezne A klaviatúra jövője a bármilyen felhasználói szituációhoz konfigurálható billentyű.

Csúcskategóriás telefonok 250 ezer alatt - melyik mit tud? Összehasonlítottuk a Xiaomi és a OnePlus legújabb csúcsmodelljét, amelyeknek idén váratlanul erős mezőnyben kell helytállniuk. Vajon mire megy a Xiaomi Mi 10T Pro és a OnePlus 8T a Samsung, a Huawei és az Apple ellen?

Az iPhone főtervezője lehet a Ferrari következő főnöke Jony Ive tavaly hagyta ott az Apple-t, hogy saját céget alapítson, a neve most egy meglepő helyen került elő.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.