A kezdeményezés a Skót Nemzeti Párt (SNP) hat politikusától indult, akik az Egyeslült Királyság Parlamentjében nyújtottak be megfontolásra egy indítványt, amely két főbb részt tartalmaz: egyrészt betiltaná, hogy a videójáték konzolokat, valamint a számítógép alkatrészeket jóval a gyártó által ajánlott fogyasztói ár felett kínálják eladásra. Másrészt illegálissá tenné a vásárláskor különböző botok alkalmazását. A javaslat, amely jelenleg úgynevezett „Early Day Motion” formában leledzik, egyelőre még a vitára bocsájtás dátumával sem rendelkezik az Egyesült Királyság Képviselőházában. A hírt közlő PC Gamer hozzáteszi azt is, hogy a hasonló „Early Day Motion”-okkal tele a padlás a törvényhozásban, de ha más nem, ezek legalább rávilágítanak egy-egy aktuális, a társadalmat érintő problémára.
Ezek a problémák pedig jelen vannak, mivel több ügyeskedő is botok segítségével vásárol fel készleteket azzal egy időben, hogy ezek egyáltalán online elérhetővé válnak. A konzolok közül mindez a leginkább a PlayStation 5 gépeket érinti (bár Xbox Series készülékeket sem egyszerű találni), míg pécén a legújabb videokártyák, az Nvidia RTX 3080 és az AMD RX 6800 XT chipjeit nem lehet beszerezni. Az Nvidia saját bevallása szerint is az RTX 3080 forgalmazói oldalukat elözönlötték a botok, míg az elektronikai eszközök és számítógép alkatrészeket forgalmazásával foglalkozó Newegg szerint botok tízmillióit kellett elzavarniuk az oldalukról. Az algoritmusok miatt pedig az átlagvásárlónak esélye sincs arra, hogy megszerezzen egy-egy terméket. A felhalmozott készletet aztán természetesen jóval drágábban adják el az ügyeskedők.
Hasonló korlátozás egyébként már most érvényben van a szigetországban, hiszen például betiltották a jegyüzérkedést – vagyis tilos másodkézből jegyeket eladásra kínálni. Ez a törvény azután született meg, hogy a szórakoztatóiparban pontosan hasonló tendenciák jelentek meg, mint most az elektronikai cikkek kapcsán. Ugyanakkor a konzolok és a számítógép komponensek másodlagos kereskedelmének a teljes betiltása sok kárt is okozna azoknak, akik így értékesítették használt masináikat, vagy csak így tudtak – relatíve olcsón – valamilyen eszközhöz vagy alkatrészhez hozzájutni.
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR