David McCarthy, a Georgiai Egyetem Terry Üzleti Kollégiumának professzora, kutatótársával, Po-Lin Wanggal együtt széles körű felmérést végzett az emberi élettartam hosszának változásait illetően a különböző történelmi korszakok figyelembevételével és arra jutottak, hogy az emberiség még közel sem érte el a maximális élethosszt, ami biológiailag lehetséges a test számára. A kutatás két szempontból nevezhető rendhagyónak: egyrészt nem orvosi szempontból, tehát a biológiai rendszer működését tekintve vizsgálta a kérdést, hanem a halálozási statisztikákra alapozták a konklúziókat, másrészt az adatokat sem a szokott módon, vagyis az emberek elhalálozása idején betöltött életkora alapján rendszerezték, illetve nem az adott populációban adott időszakban előfordult összes halálozás számából indultak ki, hanem elsősorban a születési dátumok figyelembevételével végezték az összehasonlítást.

A kutatók kiindulási pontként 19 iparosodott ország, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Olaszország, Japán, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok lakosainak halálozási statisztikáit analizálták, minden ország esetében más időtartam szerint - valahol az 1871 és 1917 között született lakosok adatait vették figyelembe, valahol egészen az 1700-as évek elejéig nyúltak vissza, attól függően, hogy mennyire pontos és átfogó adatbázisok álltak rendelkezésre. A lakosságot születési dátumaik alapján csoportokba sorolták és ezeknek a csoportoknak az átlagos élethosszát vették figyelembe az elemzés során, így jobb rálátást kaptak a generációs különbségekre: ez a fajta számítási módszer pedig rávilágított olyan tendenciákra, amelyek eddig rejtve maradtak a statisztikákat készítő szakemberek előtt.

A tanulmány legfontosabb következtetése, hogy, noha a történelem folyamán voltak olyan időszakok, amikor az úgynevezett sűrűsödés volt inkább a jellemző a halálozások számával kapcsolatban, de ezt váltották olyan szakaszok, amikor a késleltetés vált a fő tendenciává és sok ország lakossága jelenleg is ebben a fázisban van. Előbbi azt a jelenséget takarja, mikor az emberek egyre nagyobb arányban érnek el egy arra a korra jellemző maximális élettartamot, míg a késleltetés arra utal, mikor a többség által elért maximális élettartam nem változik jelentősen, de egy-egy egyén esetében kitolódik az elhalálozás ideje és különlegesen hosszú ideig élnek. A matematikai modellezés eredményei szerint az 1910 és 1940 között született emberek körében egyre gyakoribb lesz az extra hosszú élethossz, így az elkövetkező időkben számítani lehet rá, hogy sorra dőlnek majd meg a rekordok a legtovább élő személyek tekintetében.

A leghosszabb életkor rekordját, amelyet az 1997-ben elhunyt Jean Louise Calment tart 122 évvel, azért nem sikerült az elmúlt évtizedekben senkinek túlszárnyalnia, mert az emberek azon csoportja, amelynek egyes tagjai (a matematikai számítások szerint) nagy eséllyel jóval tovább élnek majd, még nem érték el az ehhez szükséges kort, vagyis még nem kerültek a haláluk időpontjának közelébe.

“Ahogy ezek a csoportok elérik az időskort az elkövetkező évtizedekben, az élethosszrekordok száma jelentősen növekedhet.”

-mondta el McCarthy - “Az eredményeink alátámasztják azokat a korábbi munkákat, amelyek szerint, ha létezik is határa az emberi élettartamnak, még nem közelítünk hozzá."

A számítások során a Gompertz-törvényt alkalmazták az adatok rendszerezésére, amit a 18. században született brit matematikus, Benjamin Gompertz alkotott meg. Gompertz az 1825-ben nyilvánosságra hozott tanulmányának következtetései alapján úgy gondolta, hogy az emberi élet hossza nagy valószínűséggel nincs behatárolva, de ha esetleg mégis, akkor sem leszünk rá soha képesek, hogy pontosan definiáljuk ezt a határt. Azt azonban elismerte, hogy nagyjából 50 éves kor után a halálozási esélyek exponenciálisan növekednek. A kutatók ezt az exponenciális növekedést keresték egyes életkori csoportok halálozási rátájának vizsgálatával és arra jutottak, hogy a GMA (Gompertzian Maximum Age) vagyis az eddigi maximális életkor az 1910 és 1940 között született személyek esetében gyorsan növekedett. A konklúzió szerint ez a növekedési tendencia (a 'halálozási késleltetés') folytatódik és a 2040-es évek utáni időszakban, különösen 2060 környékétől egyik ország a másik után döntheti meg a leghosszabb életkor rekordjait és a kutatók vélekedése alapján erre főként a már most is sokáig élő japán nők körében adódhat lehetőség.

"A halálozási késleltetés fázisainak időzítése magyarázza, miért növekedett olyan lassan a az élethosszrekordok száma az elmúlt években

- azok a csoportok, amelyek tagjai elég idősek voltak ahhoz, hogy rekordot döntsenek, túl idősek voltak ahhoz, hogy megtapasztalják a jelenlegi rohamát a késleltetésnek - és lehetőséget jelez az élethosszrekordok számának emelkedésére 2060-ra, amikor a fiatalabb csoportok, amelyek már megtapasztalják ezt a késleltetési fázist, elérik az előrehaladott időskort." - írja McCarthy és Po-Lin Wang.

A Guinness World Records januári adatai szerint a jelenleg élő legidősebb ember a világon az 1907. március 4-én született María Branyas Morera, aki idén töltötte be a 116. életévét, így akár hat éven belül kiderülhet, hogy sikerül-e valakinek átlépnie a 122 éves határt. A túlélési, pontosabban továbbélési esélyeket pedig a most még fiatal emberek esetében tovább növeli a számtalan egészségügyi módszer, amivel egyéni szinten és tudományos kutatások során is foglalkoznak a magánszemélyek és szakértők egyaránt. Bár ami a legfontosabb kérdést jelenti az élettartam növelése tekintetében az nem is annyira az évek száma, hanem az öregedéssel együtt járó testi problémák visszafordításának, illetve megszüntetésének megoldása.

(Fotó: Pixabay/Coombesy, Unsplash/Artyom Kabajev, Getty Images/Pascal Parrot/Sygma/Sygma)