Ember

Egy 45 éves férfi a fejébe vette, hogy visszafiatalodik 18 évessé - egy év után már látszik az eredménye

Bryan Johnson évente mintegy kétmillió dollárt, azaz hétszázmillió forintot költ rá, hogy legyőzze az idő vasfogát.
Tudás

Lassabban öregszik, aki elég vizet iszik

Akár 50%-kal növelheti a biológiai és valós életkor közötti különbséget az elégtelen vízbevitel. Milyen összefüggés áll fenn a test öregedése és a vízivás között és mennyit kell inni naponta?
Tudás

Kezdjük megfejteni a halhatatlan medúza titkát – és így kezelhetjük az emberi öregedést is

A Turritopsis dohrnii, ismertebb nevén a halhatatlan medúza DNS-t térképzeték fel most spanyol kutatók, majd ezt hasonlították össze más, közeli, de nem „halhatatlan” rokonfajjal. Ezen a módon kezdjük érteni, hogy működik ennek az élőlénynek a bámulatos képessége, és ez az emberi öregedés szempontjából is fontos lehet.
Ember

Megkezdte a működését az Altos Labs, ami milliárdosok pénzéből fogja kutatni az örök fiatalság forrását

Az állítólag Jeff Bezos által is támogatott vállalat még szilícium-völgyi mércével mérve is hatalmas, hárommilliárd dolláros indulótőkével megy neki az öregedés legyőzésének.
Tudás

Bebizonyították, hogy a fiatalok vére fiatalító hatással bír az idősek számára

Régi megfigyelések igazságát bizonyították újra a kutatók, mikor fiatalabb egerekből származó vért adtak idősebb egyedeknek, ezúttal az izomregenerálódással kapcsolatban fedeztek fel pozitív hatást.
Tudás

Az agysejtek megtörik a DNS-t a gyorsabb tanulás érdekében

Egy új kutatás szerint a tanuláshoz köthető agyi neuronok képesek a fontos helyeken eltörni a DNS-t, majd csak később egyesítik újra a töredezett genomot.  
Tudás

A fiatalság forrását egy számítógépes program hozhatja el az emberiségnek

Egyetlen célja van az új számítógépes programnak: megtalálni az öregedés ellenszerét és meghosszabbítani az emberi életet.
Tudás

Az őszülő haj magától visszanyerheti eredeti színét, ha kevesebb stressz éri az embert

Egy új kutatás szerint létezik egy olyan időszak fiatalabb korban, amikor az őszülés folyamata még visszafordítható mindenféle beavatkozás nélkül, csak a stresszt kiváltó helyzet megszüntetésére van szükség hozzá.
Tudás

Egy új kutatás szerint nem lehet megállítani az öregedést

Az öregedésgátlás (közkedvelt nevén antiaging) napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási területe, iparága, és bár az emberi életkor alaposan kitolódott az elmúlt évtizedekhez viszonyítva, egy friss tanulmány szerint az öregedés és az elmúlás továbbra is holtbiztos.
Tudás

Lehet, hogy az örök fiatalság forrása nem csak legendákban létezik - a vérplazma kutatások nem várt eredményre vezettek

Az ifjú élőlények vére megfiatalitja az idősebbeket a kutatások szerint, és a kétezres évek elején levezényelt egérkísérletek reménykeltő felfedezésekhez vezettek. Vajon a fiatalok vérplazmájának transzfúziója vagy a vér felhígítása lesz a befutó módszer az emberiség álmának beteljesítésében?
Tudás

150 év lehet az emberek maximális élettartama egy új kutatás szerint

A Gero nevű biotechnológiai cég friss kutatása szerint lehetséges, hogy az emberi élettartamnak van egy elméleti maximuma, ami után a szervezetünk még a legideálisabb esetben sem képes regenerálni önmagát.
Ember

Magyar kutatók a nagy mocsári csigákban keresik a megoldást az öregedés lassítására

Ahogy tolódik ki az emberi élethossz, úgy jelennek meg egyre gyakrabban a memóriát érintő megbetegedések, magyar kutatók pedig a gyógyítás kapcsán a nagy mocsári csigákban keresik a megoldást.
Ember

Az embriók visszafordíthatják az öregedést

A kutatók feltárták azokat a mechanizmusokat, melyek lehetővé teszik az embriók számára az öregedés biológiai folyamatának megfordítását, fiatalabbá téve őket annál a megtermékenyített petesejtnél is, melyből kifejlődtek.
Tudás

Minden eddiginél pontosabb módszert találtak az életkor mérésére

Bár a kutatóknak egy ideje már más lehetőségük is van az élőlények korának a megállapítására, minthogy megszámolják, hogy hány kört tett meg a bolygónk a Nap körül, amióta megszülettek, de a biológiai életkor mérése mindeddig csak közelítő értékkel volt meghatározható.
Tudás

Szebben öregszünk, mint hajdanán, de azért még senki se bontson pezsgőt

Két új finn tanulmány a fizikai öregedés és a kognitív öregedés mértékét vizsgálja a különböző generációk között: az érem egyik oldalán úgy tűnik, hogy a hetven az új hatvan, ugyanakkor számos negatívum is kirajzolódik az adatokból.
Ember

Úgy tűnik, találtak egy módszert az öregedés visszafordítására

A technológia már hosszú ideje itt volt az orrunk előtt, de eddig nem tudták, hogy erre is használható.
Tudás

Az igazi "szupernagyik" neurológiája - hogyan maradjunk idős korban is szellemileg frissek?

Nemrégiben új tanulmányt közölt az Oxford Academic Journal, melyben „Superagers”-néven említik a magyarul talán “Szupernagyiknak” fordítható, emlékező- és értelmi-képességeiket extrém magas korban is szinte hibátlanul őrző időseket.
Tudás

20 éven belül megállíthatják az öregedést

George Church vezető genetikus szerint az öregedés nem elkerülhetetlen, az emberekben 20 éven belül megfordítjuk majd a folyamatot.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.