A dolog majdnem 200 évvel ezelőtt történt 1883 augusztus 26-27-én. Egy brit hajó, a Norham Castle mindössze 40 kilométerre úszott a Krakatau indonéziai tűzhányótól, és a kapitány a következőket vetette papírra: "A robbanások olyan erősek, hogy a legénység felének beszakadt a dobhártyája. Utolsó gondolataim drága feleségemhez szállnak. Meggyőződésem, hogy eljött az utolsó ítélet órája." De hogyan jutottunk el idáig?
A Krakatau kitöréseiről már az ókortól számítva voltak folyamatos feljegyzések, legalább egy óriás-kitörése is volt az 1883-as előtt, de az igazi "nagy durranás", a XIX. század vitathatatlanul legnagyobb természeti katasztrófája még váratott magára. A kitörés mindazonáltal nem érkezett előjelek nélkül.
A Jáva szigete és Szumátra közötti Szunda-szorosban már évekkel korábban megsokasodtak a földrengések, volt amit még Ausztráliában is észleltek, és a vulkán gyakorlatilag már május 20-án kitört. 6 kilométer magasba lövellt a hamuoszlop, a kitörés hangját pedig a 160 kilométer távolságban lévő Jakartában is hallották.
Rövid szünet után a kitörések június 16 körül kezdődtek újra, június 24-ére két hamuoszlop emelkedett a Krakatau fölé. A folyamatos kitörések magas árapályt eredményeztek, a horgonyzó hajókat láncokkal kellett kikötni. A hajók az Indiai-óceán nyugati részén nagy tömegben feltűnő habkövet kezdtek jelenteni.
Augusztus elején egy holland topográfiai mérnök, H. J. G. Ferzenaar kapitány vizsgálta meg a Krakatau-szigeteket, és tizenegy új vulkanikus ventilációs nyílást talált, friss hamuréteggel, totális növénypusztulással, így figyelmeztetést adott a partraszállás megtiltása érdekében.
Augusztus 26-án déli egy órakor bekövetkezett egy kisebb robbanás, amit néhány óra leforgása alatt egy újabb, még nagyobb detonáció követett, kilométeres magasságba emelkedő hamufelhőt hagyva maga után. Ezt követően aztán a robbanások egymást követték végeláthatatlan sorban, és estére már az ilyenkor elmaradhatatlan cunamiról is érkeztek hírek, Szumátrát és Jávát érte el a kisebb szökőár.
A sziget és a Krakatau vulkán számára 27-én 5 és 11 óra között érkezett el a vég, amikor 4 egymást követő hatalmas robbanásban gyakorlatilag az egész környék a levegőbe repült.
Ezek közül a harmadik robbanás állította be a valaha rögzített leghangosabb földi hang kategóriájának rekordját, 160 kilométert utazva ugyanis még mindig 180 decibeles erősségűnek bizonyult.
Soha addig és azóta sem mértek ilyen hangos zajt sehol. Ha közvetlenül egy sugárhajtású utasszállító mellett állnánk, ott nagyjából 140 decibelt lehetne mérni, és az ember hallását már a 90 decibel feletti hang is súlyosan károsíthatja.
A Krakatau robbanását 3000 kilométerre Ausztráliában és 4800 kilométerre Mauritiuson is lehetett hallani. A robbanás erejét 200 megatonnára becsülik, ami 10 ezerszerese a Hirosimára ledobott 20 kilotonnás Little Boy atombomba erejének, és négyszerese a valaha felrobbantott legerősebb atombomba, a Cár-bomba erejének.
A robbanás lökéshulláma hét nap alatt ötször kerülte meg a földet, a hamufelhő pedig 80 kilométer magasra emelkedett. A sziget nagy része eltűnt, és egy 40 méter magas hullámokat görgető cunami indult pusztító útjára. A robbanás és az ár nyomában 165 város teljesen elpusztult, 130 városban komoly károk keletkeztek. Összesen több mint 36 ezer ember halt meg ebben a példátlan léptékű katasztrófában.
(Forrás: Wikipédia Kép: Wikipédia)