Az ízén még dolgozni kell, kinézetre viszont tökéletes pörköltalap a sejtalapú hús prototípusa

2021 / 02 / 06 / Perei Dóra
Az ízén még dolgozni kell, kinézetre viszont tökéletes pörköltalap a sejtalapú hús prototípusa
A barcelonai székhelyű NovaMeat története 2018-ban indult, a startup alapítói és munkatársai azóta dolgoznak egy fenntarthatóbb világ megteremtésén 3D-nyomtatott, növényi alapú húsalternatívák létrehozásával. A jövő 'húskészítményeire' a spanyol kormány is felfigyelt, és nemrég kétszázötvenezer eurós támogatást biztosított a cégnek nagy teljesítményű 3D-nyomtatók beszerzésére, melyekbe a kutatók beintegrálhatták egyedi, mikroszkopikus sajtolási eljárásukat.

A Novameat technológiája leutánozza az állati eredetű húskészítmények állagát, ízét, megjelenését és táplálkozástani tulajdonságait, ezáltal képesek műbélszínt, műsteaket, és lényegében bármi mást előállítani. Giuseppe Scionti, a startup alapító-ügyvezető igazgatója egy évtizede folytatja kutatómunkáját, melynek során kollégáival kidolgozták az úgynevezett mikroextrúziós platformjukat, ami annyit tesz, hogy a tökéletes, valódi húsra hasonlító műhús összetételének három százalékban növényi zsiradékból, hetvenkét százalékban vízből, és húszonöt százalékban növényi fehérjéből kell állnia. Az igazgató a FoodNavigator internetes oldalnak adott interjújában beszélt legújabb fejlesztésükről, ami a modern 3D-nyomtatási technológiával kombinálva sorsfordító lehet a húsipar jövőjének szempontjából. A projektet a Novameat kutatója és biotechnológusa, Esther Plans Cortinas vezeti, céljuk pedig a „tiszta hús” létrehozása. A fejlesztés hozzájárulhat a mezőgazdasági tevékenység üvegházhatású-gázkibocsátás, illetve a termőföld- és vízhasználat csökkentéséhez, és egy egészségesebb, hatékonyabb, fenntartható élelmiszer-ellátó rendszer létrehozásával leküzdheti a kegyetlen és környezetkárosító húsipar kihívásait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NOVAMEAT (@nova_meat) által megosztott bejegyzés

A követők a cég friss Instagram posztja alatt érdeklődtek a műhús ízéről és textúrájáról, melyre azt a választ kapták, hogy az ízén még dolgozni kell, állagra viszont a megtévesztésig hasonlít a valódi húshoz. A hasonló profilú startupok közül egyébként sokan küzdenek ezzel a problémával, ami nem csoda, hiszen az embereket csak úgy lehetne rávenni a váltásra, ha a műhús mindenféle szempontból emlékezteti őket korábbi íz- és illatélményeikre. Pedig a változásra nagy szükségünk lenne,

globális szinten ugyanis évente körülbelül 346.14 millió tonna húst fogyasztunk. Ez a szám ráadásul 2030-ra negyvennégy százalékkal növekedhet.

Ennek ellenére a világ húsigényének előrejelzései bizonytalanok, különös tekintettel a hús alternatívái iránti egyre növekvő keresletre és a virágzó vegán 'húspiacra'. A Novameat közreműködésével azonban a "műsteak-forradalom" hamarabb beköszönthet, mint gondolnánk. Merthogy a cég tervei szerint még idén megkezdhetik a műhús tömeges gyártását, amint beszerezték hozzá a szükséges 3D-nyomtatókat, amelyek tökéletesen lemásolják a húsok szöveteit.

Növekedési stratégiájának részeként a Novameat bejelentette együttműködését a szintén spanyol Disfrutar, a molekuláris gasztronómia úttörőjének számító El Bulli tulajdonában lévő étteremmel. A Michelin-csillagos étterem mögött álló séfek nap mint nap igyekeznek új gasztronómiai távlatokat nyitni művészi, mediterrán ízvilágot idéző ételeikkel. Ez a fajta szemlélet és együttműködés az élelmiszeriparban is változást hozhat, és segíthet megoldani bolygónk egyik legösszetettebb problémáját. "A Disfrutar teljes hozzáférést kap a Novameat által szabadalmaztatott 3D-mikroszkopikus sajtolási eljárásához" - írja a The Spoon. A Disfrutar laboratóriumában már fel is állították a Novameat 3D-nyomtatóját, így remélhetőleg hamarosan megkezdhetik a munkát. A séfek egyébként két évtizede az étterem munkatársai, közülük ketten, Oriol Castro és Eduard Xatruch része volt annak a csapatnak, amelyik feltalálta a molekuláris gasztronómia úgynevezett gömbölyítési technikáját.

Gyorsétterembe járni már nem is olyan egészségtelen, a Burger King penészes hamburgere ezt üzeni Így néz ki egy természetesen viselkedő burger egy hónap után, ha nincs teletömve tartósítószerekkel - ezt szerette volna bemutatni az étteremlánc a provokatív, penészedő hambugert szerepeltető reklámmal.

A NovaMeat persze nem az egyetlen olyan vállalat, amely a 3D nyomtatás technológiáját használja mesterséges húsok előállítására: a JUST Inc. szerint a 3D nyomtatás meghatározó lesz a tiszta hús – sejtalapú, laboratóriumban előállított hús – előállításában, vagy ott van az Aleph Farms, egy izraeli tiszta hús start-up, szintén 3D technológiát alkalmaz, hogy létrehozzon egy olyan vágóhídmentes húst, amely a húsfogyasztás teljes élményét nyújtja a marhahúsos külsejével, alakjával és állagával együtt. A Jet Eat, egy szintén ígéretes indiai vállalkozás arra használja a 3D nyomtatást, hogy valósághű zöldségalapú steaket készítsen. Ami pedig a NovaMeat jövőjét illeti, náluk alapvető fontosságú lesz a termelés fokozása és a termékek szupermarketekbe juttatása a bolygó legtávolabbi zugaiba is, ahol a húspótlókra a legnagyobb igény lenne. Megoldani az egész világ élelmezését, miközben csökkenti a mezőgazdaság ökolábnyomát és felszabadítja az állatokat egy életen át tartó szenvedés alól a legnemesebb cél, amit egy vállalat kitűzhet magának.

(Fotó: NovaMeat)

További cikkek a témában:

"Szeretném, ha még legalább tíz évig fogyasztanánk állati eredetű húst, de a jövőnket nem ebben látom" Elképesztő ütemben nő a növényi eredetű élelmiszerek iránti kereslet, különösen a vegaburgereké. De vajon kik a fő fogyasztók, min megy a vita az EU-ban, és egyáltalán: mit érdemes tudnunk a huszonegyedik század húspótlóiról?

Jöhet egy 3D nyomtatott pizza? Vajon mennyit kell még várnunk az ehető nyomtatványokra? Az ENSZ szerint 10,9 milliárd ember él majd a Földön az évszázad végére: rovarok, műhús, tengeri moszat és 3D nyomtatóval elállított ételek egyaránt szerepelnek a jövő ételalternatívái között, de vajon a gyomrunk mit szól majd ehhez?

Nemsokára forgalomba hozzák az első erőszakmentes, laborban növesztett húsból készülő terméket A húsevéshez tömegesen kell az állatokat leölni, ami sokak szerint nem helyes. A globális húsfeldolgozó ipar nem csupán a lelkiismeretünket, de a környezetünket is súlyos mértékben terheli. Szerteágazó hatásaitól gyorsul a bolygó felmelegedése, mérgeződik a talaj és a növényzet, csökken a biodiverzitás. A jövő azonban már megjelent a láthatáron, a laborban növesztett “tiszta hús” képében.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.