A „hiperszonikus” az a hívószó, ami sok szempontból meghatározza a 2020-as évek haditechnikáját, valamint ebből fakadóan a katonai költéseket is. Mint minden hívószóval, ezzel is az a probléma, hogy végtelenül leegyszerűsít valamit, ami alapvetően tényleg csak annyit jelent, hogy egy adott test egy bizonyos közegben legalább a hangsebesség ötszörösével halad. Ezt a hiperszonikus sebességet azonban már többször többen, akár rutinszerűen is elérték az emberi történelem során. A mostani kontextusban azonban a „hiperszonikus” egy új fegyvercsaládot jelent, amely új technológiai megoldásokkal érné el bizonyos rendszerek esetén ezt a sebességet. Hogy a hiperszonikus fegyverek tényleg olyan előnyt jelentenek-e, mint ahogy azt többen szeretik hangoztatni, önmagában már az sem biztos (lásd lenti cikkünket), az viszont tény, hogy a nagy sajtóvisszhangot kapott, Ukrajnában bevetett orosz hiperszonikus fegyver például ilyen értelemben egyáltalán nem tekinthető csúcstechnológiának.

Tényleg olyan veszélyes az oroszok által Ukrajnában bevetett hiperszonikus fegyver? Ukrajna lehet az egyik első ismert hadszíntér, ahol ilyen eszközt bevetettek, égető kérdés az is, hogy ezek szerint az oroszok tényleg olyan fegyverek birtokában vannak-e, amelyekkel megkerülhetik az USA légvédelmét? Illetve igaz-e bármi az egészből?

Az amerikaiak azonban több ilyen eszközzel is kísérleteznek, amelyeket alapvetően két kategóriába lehet sorolni – az első a siklójárművek, amelyek hordozórakétával jutnak fel a magasba, majd onnan visszatérve, zuhanás közben érik el a szóban forgó sebességet. A másik a „lélegző lövedékek”, amelyeket jellemzően repülőkről indítanak, és egy újfajta (scramjet) hajtóművel tartják fenn ezt követően a sebességüket. A fentebb említett orosz Kindzsal például ezen kategóriák egyikébe sem tartozik bele, ez csak egy klasszikus, kicsit módosított Iszkander-M ballisztikus lövedék, amit egy vadászgépről indítanak, és a gép sebessége a rakétának ad egy extra „löketet”, amitől gyorsabban száguldhat, mint egyébként. Ezzel kapcsolatban épp azért nem is beszélt az amerikai hadvezetés sem „forradalmi megoldásról”, mint az felmerült a korábbi, siklójárműves kínai teszt esetén (amire majd vissza is térünk).

A mostani teszt tehát titokban zajlott, aminek Biden elnök európai látogatása volt az oka, de mint a CNN írja, nem ez az egyetlen amerikai teszt, amit a jelenlegi háború érintett. Elmaradt például az Minuteman III interkontinentális ballisztikus lövedék (ICBM) tesztje is, nehogy az orosz fél félreértse a dolgot a jelenlegi körülmények közt.

A mostani tesztről sokat most sem tudni (így azt sem például, hogy az érintett eszköz első tesztje volt-e), csak annyit, hogy sikerrel zárult, és a Lockheed Martin hiperszonikus „lélegző” fegyverét, a HAWC-ot (Hypersonic Air-breathing Weapon Concept) próbálták ki. Ez a HAWC amúgy nem az a HAWC, amiről korábban mi is írtunk (lenti cikk).

Történelmi jelentőségű a hiperszonikus, „lélegző” rakétának a sikeres tesztje A szuperszonikus fegyverek után elérkezhet a hiperszonikus fegyverek kora.

A 2021-ben tesztelt amerikai eszközt (szintén HAWC néven fut) a Raytheon és a Northrop Grumman közösen fejleszti a DARPA-val. Akad viszont még egy eszköz, ami feltűnt a korábbi sajtóhírekben, ez az AGM–183A Air-launched Rapid Response Weapon (ARRW), ami egy újabb Lockheed Martin fejlesztés, de nem a DARPA számára, hanem az USA légierőjének. Az ARRW lenne a tervek szerint Amerika első, bevethető, légből indítható hipeszonikus fegyvere, amely nem lélegző hajtóműre épül, hanem egy meghajtás nélküli siklójármű koncepciójáról van szó. És ez az az eszköz, melynek mindhárom tesztje kudarcba fulladt. Épp ezért festett olyan rosszul, hogy Kína nem sokkal a sikertelen amerikai teszteket követően sikeresen próbált ki egy hasonló koncepciót. Az AGM–183A jövője épp ezért nem is fest túl fényesen, ugyan hivatalosan, legalábbis rövidtávon olyan hírek érkeztek, hogy a Légierő elkötelezett az eszköz mellett, a szükséges erőforrásoknak a 2023-as gazdasági évre benyújtott költségvetési igényben már nincs nyoma.

Besült az amerikai hadsereg hiperszonikus fegyvertesztje Az USA-nak a legutóbb nem jött össze, ami a két rivális nagyhatalomnak – Kínának és Oroszországnak – igen: hogy sikeresen teszteljen egy hiperszonikus fegyverrendszert.

Ezzel szemben tehát relatíve jól halad a két HAWC program, melyből a legutóbbit, a Lockheed Martin-féle változatot egy B-52H bombázóról indították el sikeresen az előző hónapban. Ez az első olyan teszt egyébként, aminek híre az érintett eszköz kapcsán nyilvánosságra került, ám azt ebben az esetben sem tudni, hogy ez ténylegesen az első teszt volt-e. A HAWC ebben az esetben is egy gyorsító fokozattal érte el a kívánt, 5M feletti sebességet, amit aztán egy scramjet hajtóművel tartott fenn „hosszabb időn” keresztül. A scramjet egyébként mozgó alkatrészek nélküli hajtómű, mely mintegy összepréseli a száguldás közben beérkező levegőt majd ezt szénhidrogén tüzelőanyaggal elegyíti, majd a gyorsan áramló levegőt begyújtja, amely így a hangsebesség ötszörösénél is gyorsabban hajtja meg a rakétát. Ennek következtében a HAWC a leginkább az oxigéndús környezetben működik, ahol a sebessége és a manőverezhetősége (ez ugye nincs meg a hagyományos, magasból alázuhanós megoldásnál) miatt jóval nehezebben érzékelhető az ellenséges rendszerek számára. Egy ilyen eszköz sebessége 5 és 10M között mozoghat.

A scramjet hajtóművet az Aerojet Rocketdyne fejlesztette a Lockheednak, és felmerül, hogy azokat a terveket viszi tovább, amire az X–51 Waverider, a Boeing által a DARPA-nak fejlesztett hiperszonikus jármű épült volna. Egyébként a Raytheon/Northrop Grumman eltérő scramjet hajtóműve szintén egy régebbi teszjármű terveit hasznosítja – ez a NASA X–43A kísérleti járművére épül.

Az biztos, hogy bármely HAWC-ról is beszélünk, mind a Légierő, mind a DARPA úgy tekint ezekre, mint alapkövekre az elkövetkező hiperszonikus rendszerek számára – ilyen lehet például a Légierő tervezett hiperszonikus támadó robotrepülője, a HACM (Hypersonic Attack Cruise Missile), de a Pentagonnak is akad nem egy hasonló terve (például a Mayhem) vagy a haditengerészet Screaming Arrow – hiperszonikus hajóelhárító projektje is szóba kerülhet e helyt. Egyébként a jelenlegi HAWC rendszerek nem szállítanának robbanófejet, a pusztítást egyszerűen a kinetikus energia végezné el.

Az amerikai hiperszonikus fegyverkezés így kicsit kétarcú, egyrészt tapintható a nyomás a hasonló orosz (itt nem a Kindzsalt kell érteni, inkább a Cirkont és a hasonló, modernebb rendszereket) és kínai fejlesztések miatt, másrészt ezek a programok iszonyatosan költségesek, és kérdéses az általuk elérhető harcászati előny. Épp ezért már most akadnak jelek, amik arra utalnak, hogy a védelmi szakemberek elkezdték újragondolni, hogy a „hiperszonikus” eszközök milyen helyet foglalhatnának el egyáltalán a tágabban értelmezett arzenálban.

(Fotó: művészi illusztráció a Raytheon és a Northrop Grumman HAWC eszközéhez, forrás: Raytheon és Northrop Grumman)