A világ óceánjaiban több mint 70 százalékkal csökkent a cápák és a ráják száma – állapítja meg egy új, a Nature magazinban közzétett tanulmány. A fő ok az állatok számának drámai zuhanására ezúttal is emberi tevékenység, és még csak nem áttételes, hanem közvetlen rombolás: a túlhalászat. A halászat által a populációkra nehezedő relatív nyomás (amely a kifogott állatokat viszonyítja a globális állományhoz) a csökkenésnek ebben a vizsgált időszakában a tizennyolcszorosára emelkedett. Nathan Pacoureau, a kutatás vezetője úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt ötven évben az emberi populáció és a halászati tevékenység a duplájára növekedett, miközben a kifogott cápák száma megtriplázódott. Ha pedig ezt összevetjük a cápák fogyatkozó számával, azt kapjuk, hogy a halászat által a populációra kifejtett relatív nyomás a tizennyolcszorosára nőtt.

A kutatók a számításhoz két ismertebb mutatót használtak. Az egyik a Living Planet Index, amely a bolygó biológiai sokszínűségének (biodiverzitás) a mértéke a különböző környezetekben előforduló gerinces fajok populációinak a változása alapján kiszámolva. A másik a Red List Index, amely bemutatja a trendeket a különböző fajok kihalásának az esélyére, és ezt használják a különböző kormányok is, hogy elérjék a biodiverzitás megőrzésére irányuló céljaikat. Ezután a kutatók lemodellezték, hogy mekkora mértékben kezdtek eltünedezni a vizsgált fajok a megfigyelési helyekről az elmúlt ötven évben. Az eredmények szerint 1970 óta a populációk száma átlag kb. hetven százalékkal esett vissza. Ezután a kutatók a populációk esésének adatait a University of British Columbia Sea Around Us projektjének keretében készített modell segítségével összevetették a halászatok mintázataival, és ez alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a legfenyegetőbb veszély az állatok számára a halászati tevékenység. Mindennek eredménye, hogy a tanulmány keretében vizsgált fajok háromnegyedét fenyegeti a kihalás veszélye.

A cápákat egyébként a húsuk, valamint a májuk által termelt olajok miatt halásszák. Ráadásul mivel általában nem is védettek, így a hátramaradt halászfelszerelés is nagy veszélyt jelent rájuk. A cápák eltűnése pedig sok gondot okozhat, mivel jellemzően csúcsragadózókról van szó, ami miatt ezek a fajok szabályozzák is a táplálékláncot, végső soron az ökoszisztémát. Ezen állatok védelme érdekében a szerzők szerint arra lenne szükség, hogy a kormányok azonnal szigorúbb törvényeket hozzanak a világ óceánjainak a halászatával kapcsolatban. Szabályozni kellene a kifogható állatok számát, illetve a leveszélyeztetettebb fajok kihalászását tiltani kellene. Szabályozni kellene a használható felszerelést is, hogy a cápák ne pusztuljanak el a véletlen hátrahagyott halászfelszerelések miatt. A hasonló megoldások egyébként bizonyítottan működnek. A tanulmány szerint az elmúlt ötven évben a fehér cápák populációja hetven százalékkal bezuhant, de miután a különböző kormányok regulációkat vezettek be, az állomány elkezdett magához térni.

További cikkek a Rakétán:

Be lehet rúgni a világ legöregebb gerinceseinek, az akár négyszáz éves grönlandi cápáknak a húsától Annyira másképp telik az idő a döbbenetes élőlények számára, hogy legkorábban 134 évesen válnak egyáltalán ivaréretté.

Aggasztó a vándorló halak helyzete a világban Duzzasztógátak állják útjukat, pusztítja őket a szennyezés, a közlekedés és a klímaváltozás. Kevesebb mint 50 év alatt háromnegyedük el is tűnt a bolygóról.

A nyelv törvénye – amikor kardszárnyú delfin és ember együtt halásztak Ausztráliában, a huszadik század első évtizedeiben együtt halászott az emberekkel egy Öreg Tom névre keresztelt kardszárnyú delfin. Persze a történet – mint oly sok más, amely ember és természet átmeneti harmóniájáról szól – nem végződött happy enddel. Vagy bizonyos értelemben talán mégis.