Egyre biztosabb a Hold körüli űrállomás jövője: az első elemeket a SpaceX szállítja majd fel
2021 / 02 / 10 / Felkai Ádám
Egyre biztosabb a Hold körüli űrállomás jövője: az első elemeket a SpaceX szállítja majd fel
Az első körben a Gateway-állomás legfontosabb egységei készülnek el, ezeket szállítja majd fel Elon Musk cége a talán nem is olyan távoli jövőben.

A NASA közleménye szerint a SpaceX-et választották ki a feladatra, hogy a közeljövőben felépülő, egyben az Artemis program magjának is tekinthető Hold körüli bázis első két alapelemét felszállítsák a Falcon Heavy rakétájukkal. A két elem a Power and Propulsion Element (PPE) és a Habitation and Logistics Outpost (HALO). A PPE 60-kilowattos, napenergiával működő űrhajó, amely emellett áramforrásként is funkcionál majd. Emellett pedig nagy sebességű kommunikációt is lehetővé tesz, illetve ennek segítségével mozgatható majd az állomás a különböző pályákon a Hold körül. A HALO pedig a lakóegység, ahol a nyomás alatt lévő kabinok találhatóak. A Holdra tartó űrhajósok is itt fognak dolgozni. A HALO parancsnoki központként is funkcionál, illetve az érkező űrhajók is ide dokkolnak majd. A Gateway méretében a hatoda lesz a Nemzetközi Űrállomásnak, és amolyan ideiglenes megállóhely lesz az Artemis küldetések számára. Ezen kívül a NASA és a partnerei (mind a nemzetközi, mind a kereskedelmi partnerek) ezen az állomáson tesztelhetik úgy a mély űrbe szánt technológiákat, ahogy erre eddig nem nyílt lehetőség.

A bejelentés érdekessége abban áll, hogy újabb bizonyságát adja annak, hogy Joe Biden elnöksége alatt is folytatódik az Artemis program. Ezt egyébként korábban a Fehér Ház szóvivője is megerősítette, de jó látni, hogy az elképzelés centruma, valamint a mély űr további kutatását is szolgáló Gateway egyre határozottabb alakot ölt. Erre már csak azért is szükség van, mert elképzelhető, hogy az ISS még az évtized vége előtt kritikus állapotba kerül. Erről részletesebben a tegnapi cikkünkben írtunk annak kapcsán, hogy az idén toborzott európai űrhajósok milyen küldetésekben fognak részt venni. Az Európai Űrügynökség (ESA) egyébként egy 2020-ban, a NASA-val kötött megállapodás értelmében üzemanyag-újratöltő-, valamint lakóegységeket ad majd az új állomáshoz. Az ESA emellett a NASA Orion űrhajójához is szállít szervizmodulokat (ESM). A Gateway kapcsán a NASA honlapja szerint az oroszok is érdeklődésüket fejezték ki. Dmitry Rogozin, az Orosz Szövetségi Űrügynökség főigazgatója korábban egyébként azért kritizálta a Gateway-jel kapcsolatos terveket, hogy azok túlságosan Amerika-centrikusak. Viszont az egész Artemis-programból Rogozin valóban a Gateway kapcsán fejtette ki az érdeklődését. Ennek oka, hogy az oroszok épp egy új űrhajót fejlesztenek, ez lenne az Orel, amely dokkolhatna a Hold körüli állomáson, amennyiben ezt a dokkoló-modul lehetővé teszi.

Tizenegy éve nem volt ilyen lehetőség: űrhajósokat toboroz az Európai Űrügynökség Tavasszal már lehet jelentkezni európai űrhajósnak, az ESA pedig ezúttal nagyon nagy figyelmet fordít arra, hogy a kiválasztott űrhajósok minél több szegmensét képviseljék a társadalomnak, még a fogyatékkal élőkre is gondoltak.

A legérdekesebb a közleményben azonban az, hogy megismerhettünk belőle (megerősítést nyert ismét) egy dátumféleséget. A tervek szerint ugyanis a PPE és HALO egységeket együtt lövik fel, amire – mint a közlemény írja – 2024 májusánál hamarabb nem fog sor kerülni. Vagyis egyelőre nincs jele, hogy a NASA akár az elnökváltás, akár más okból feladta volna annak tervét, hogy a Gateway alapját adó két egységet (amelyek állomásként tehát a tervezett Holdra szállásokat is támogatják) 2024-ben pályára állítsák a Hold körül.

(Címlapkép/nyitókép: Flickr/NASA Johnson)

További cikkek a Rakétán:

A NASA bemutatta a terveit a Hold meghódítására A most kiadott 13 oldalas dokumentumban szó van a Hold körül keringő űrállomásról és olyan járműről is, amiben az asztronauták heteket is eltölthetnek a Hold felszínén. Meg persze a holdbázisról is.

Úton a csillagok felé, avagy mi vár ránk, ha átléptük az űrkutatás új aranykorának küszöbét? A következő évtizedekben valószínűleg gyarmatosítjuk a Holdat, otthagyjuk lábnyomunkat a Marson, és messzebbre utazunk naprendszerünkben, mint amiről álmodni mertünk.

Űrhotel a náci Németországból A Von Braun Űrállomás mintha csak az aranykor science fiction irodalmából bukkant volna elő azzal a különbséggel, hogy a náci Németországban született. De legalább előbb csekkolhatunk be rá, mint gondolnánk.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.