Elképesztő mértékben tűnik el a hó Japán leghíresebb hegyéről

2021 / 01 / 13 / Felkai Ádám
Elképesztő mértékben tűnik el a hó Japán leghíresebb hegyéről
Japán nyugati partján rekordmennyiségű hó esett ugyan, de a keleti parton alig havazott valamicskét. Azonban a Fudzsi nem csak az aktuális időjárás miatt veszti el jellegzetes hósüvegét.

A Fudzsi Japán legmagasabb hegye, és a szigetország egyik fontos jelképe. Jellegzetes hósapkája pedig általában egész decemberben látható – nem úgy, mint most. Pedig a hegyen először szeptember 28-án havazott, ám ez gyorsan elolvadt, és a Fudzsi hósapkája ezután sem igen jelent meg. A NASA Terra-műhold felvétele alapján 20 éve nem volt ilyen kevés hó a hegyen. A földi időjárás-állomások is megerősítik ezt a megfigyelést: egész decemberben sokkal kevesebb csapadék hullt a hegyen. Az állomások adatai alapján ráadásul szokatlanul meleg volt december első két hete.

A NASA két műholdképet is közreadott, melyek remekül szemléltetik a különbséget. Mindkét felvételt a Landsat 8 műhold Operational Land Imager (OLI) kamerája készítette. Az alábbi kép 2013. december 29-én készült, és ekkor a hegyet az átlagnál kicsikét több hó borította.


2013. december 29.

A második (lenti) kép az előzőhöz képest nagyjából hét évvel később, 2021. január elsején készült, és mint látható, mindössze a csúcsnál találhatunk egy kisebb fehér foltot. Mindez annak ellenére alakult így, hogy december vége felé jelentős hó esett a Fudzsin, ám a hósapka ennek ellenére sem maradt meg, a meteorológusok feltevése szerint valószínűleg szétfújta a szél.


2021. január 1.

Azonban a Fudzsin komolyabb változások is történnek, így az aktuális időjárás csak részben felelős a kevéske hóért. A hegycsúcs maga is átalakul: az elmúlt négy évtizedben a favonal 30 méterrel húzódott feljebb a hegyen, amiről valószínűleg a nyári csúcshőmérséklet 2 fokos emelkedése tehet.

(Címlapkép/nyitókép: wikimedia commons/Ngochan94bk)

További cikkek a Rakétán:

Ennyibe került az extrém időjárás a világnak 2020-ban Ha a pandémia önmagában nem lenne elég, 2020-ban az extrém időjárás miatt is jelentős anyagi károk érték a bolygót, nem beszélve az elvesztett emberéletekről.

Oroszország elismerte felelősségét a világ eddigi legnagyobb sarkvidéki olajszennyezésében Nagyjából huszonegyezer tonna olaj ömlött a helyi folyókba és a környező talajba.

Valóban véget vethetünk a túlhalászatnak és a műanyagszennyezésnek mindössze tíz év alatt? Mi a közös Kanada nyugati, a távoli trópusi japán szigetek és az apró délkelet-ázsiai partokban? Az elszórt műanyaghulladék. És akkor még nem említettük a(z) (illegális) halászatot, amely a Föld számos részén ugyancsak szennyezi a vizet. Bár a megoldás kézenfekvő, a világ vezető nagyhatalmai mostanáig nem igazán tettek számottevő lépéseket efelé.  


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.