Miért lettél vegán, és hogyan jött képbe az aktivizmus?

Még gimnazista koromban kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy hogyan találhatnám meg a tökéletes életmódot és étrendet, mert meg kell mondjam eléggé szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy az orvosok úton-útfélen azt hangoztatják, hogy együnk mindent, mégis betegebbek vagyunk, mint valaha. A végére akartam járni a dolognak, és így kerültem kapcsolatba először a paleoval, de mivel évek után sem tapasztaltam számottevő javulást, kipróbáltam a vegetarianizmust. Végül ez adta meg azt a plusz löketet, amire vártam: az akkori lehetőségeimhez mérten kimaxoltam az étrendet, aztán ahogy mentem tovább a kiszemelt utamon, idővel rátaláltam a vegánságra.

Az egészségügyi szempontok mellett ugyanakkor erős késztetés volt bennem a környezetvédelem iránt is, és szerettem volna a lehető legminimálisabb ökolábnyomot hagyni az életmódommal. Környezettudatos családban nevelkedtem, szóval ennek már gyerekkorom óta tudatában voltam, de akkor éreztem igazán a döntésem súlyát, miután eljöttem otthonról, és elkezdtem háztartást vezetni. Észak-Dániába költöztem, és ott, az egyetemen kezdődött minden; eleinte annyit tettem, hogy mosódióra cseréltem a hagyományos mosószert, öblítő helyett pedig illóolajat használtam. A következő fordulópont akkor jött, amikor szembesültem a húsevés környezetromboló hatásaival az erről szóló temérdek dokumentumfilm, tanulmány és cikk kapcsán.

Ezután szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy az egyetlen fenntartható megoldást a hús elhagyása jelenti.

Miután életmódot váltottam, és megtapasztaltam annak előnyeit, vagyis, hogy mennyivel több energiám van, mennyivel többet eszem pedig kevesebbet költök, hogy mennyivel jobb ez a környezetnek és az állatoknak, egyből szerettem volna továbbadni másoknak is a tapasztalataimat. Itt jött a képbe az aktivizmus. Mivel akkoriban még külföldön éltem, így nem volt kapcsolati hálóm, két év múlva azonban hazaköltöztem, elkezdtem vegán szakácsként dolgozni, ezáltal rengeteg emberrel találkoztam, kialakult a saját köröm, ahol idővel felvetődött, hogy csináljunk demonstrációkat. Azonnal kaptam a lehetőségen, szervező lettem, és egy-másfél hónapra rá megszerveztük az első vegán demonstrációnkat.

Hogyan képzeljük el egy főállású vegán aktivista mindennapjait?

Két éve kiköltöztem Budapestről egy tanyára, így – és a jelenlegi vírushelyzet miatt – most elsősorban online aktivizmussal foglalkozom, az utcai pedig kicsit háttérbe szorult. Itt vidéken kialakítottam a saját irodámat, ahol levelekre, kommentekre válaszolok, posztokat írok és videókat készítek – ezekkel segítem az információ terjedését. Ennek azért is van jelentősége, mert amíg az utcán demonstráló aktivistaként pár tucat emberrel tudok beszélgetni, addig egy videóval több tízezer embert elérhetek.

Természetesen időnként azért meglátogatom a pesti aktivista csoportot, hogy segítsem őket a szervezésben, videóforgatásban, ilyesmikben. Nyáron pedig, a kijárási tilalom feloldása után ismét szeretnénk vágóhídlátogatásokat, beszélgetős, laptopos (Cube of Truth) demonstrációkat tartani, és más rendezvényeken aktivistákat toborozni.

Hogyan jellemeznéd az utat, amit bejártál attól a perctől kezdve, hogy eldöntötted, aktivista leszel addig bezárólag, hogy megszervezted életed első vágóhídi akcióját? Milyen eszközök voltak a kezedben?

Időben ez közel három évbe telt, mivel ahogy említettem, eleinte nem volt megfelelő közegem, ám amint hazaköltöztem, és felmerült az igény, hogy szükség lenne önkéntesekre, azonnal jelentkeztem, és rá talán egy hónapra sikeresen lebonyolítottuk az első utcai demonstrációnkat úgy, hogy egyikünk sem szervezett még ilyesmit. Onnantól kezdve viszont rendszeressé váltak a rendezvények, volt, hogy heti szinten kettőt is tartottunk, így a kezdeményezés mostanra szép kis közösségé alakult. (Mindez 2017 tavaszán indult, és azóta is tart).

Ami a rendelkezésünkre álló eszközöket illeti, leggyakrabban a Cube of Truth aktivizmusfajtát követjük, amikor laptopokkal a kezünkben kiállunk egy zsúfolt utcára vagy térre, és maszkban filmet vetítünk. Ilyenkor a csapat egyik fele a laptopot tartja, a többiek pedig beszélgetnek. Én beszélgetősként erősítettem a csapatot, amihez nagyban hozzájárult, hogy tizenhat éves korom óta minden nyáron pincérkedtem, így megtanultam kommunikálni, szót érteni az emberekkel, ez pedig hatalmas pluszt adott a tekintetben, hogy nem volt bennem stressz, amiért idegeneket kellett leszólítanom, hanem tök lazán tudtam csinálni. Másrészt az egyetemen üzletvezetést és business irányítást tanultam, ami szintén sokat segített abban, hogy hatékonyan navigáljam a csapatot, valamint gördülékenyebben menjen a fellépés és a kommunikáció. Tárgyi eszközeink akkoriban nem igazán voltak, a saját laptopunkat vittük. Később persze lettek támogatóink, akiktől például hangfalat, táblákat kaptunk.

Hogyan képzeljünk el egy vágóhídi akciót?

Elsőként felhívjuk a vágóhidat, hogy békés demonstrációt szerveznénk a területükön kívül, és megkérdezzük, partnerek-e ebben, de szerencsére mindig segítőkészek. A demonstráció lényege valójában az, hogy találkozhassunk az állatokkal, hogy lássuk, milyen állapotban vannak, mielőtt beengedik az őket szállító kamionokat a kapun. Aktivistaként mi jól ismerjük az ilyen helyzeteket, hiszen minden dokumentumfilmet megnéztünk, illetve a külföldi oldalakat is követjük, de ami igazán fontos, hogy ezt fotók és videók formájában dokumentáljuk, és publikáljuk a közösségi médián, ami a megosztásokkal akár százezrekhez eljuthat. Plusz a vágóhídi akciók másik előnye az aktivisták számára, hogy találkozhatunk azokkal az állatokkal, akik miatt csináljuk ezt az egészet. Belenézhetünk a szemükbe, hogy lássuk, mennyire 'élvezik' azt a több órás kamionutat, ahol egymás hegyén-hátán utaznak, szanaszét karmolják egymást, borzasztóan stresszesek, hiszen étlen-szomjan, a saját ürülékükben, hosszú időn keresztül hasalnak. (Itthon talán nincsenek többnapos utak, de több órás vagy egynapos út is elég megterhelő lehet, mondjuk a rekkenő hőségben). Nagyon szívszorító élmény ennyi kétségbeesett tekintettel találkozni.

A szörnyűségek ellenére mégis fontosnak tartom kiemelni, hogy célunk ezzel nem a saját szenvedésünk vagy stresszelésünk erősítése, sokkal inkább az, hogy produktívan vezessük le azt a hatalmas energiatöbbletet, ami ilyenkor felgyülemlik bennünk úgy, hogy békés eszközökkel folytatjuk a munkánkat, és továbbra is felszólalunk. Ez ösztönöz minket arra, hogy legközelebb is visszajöjjünk, megírjuk az ezredik cikket, vagy újra és újra kamera elé álljunk.

Függetlenül attól, hogy nemes célt szolgálsz, az aktivizmus fizikailag és lelkileg is nagyon kimerítő lehet. Mi motivál a folytatásra, és hogyan birkózol meg napi szinten ezzel?

Sokan mondják, hogy „Én nem bírnék menni...”, vagy „Biztos összetörnék, sírva fakadnék, elájulnék...” egy vágóhídi akció közben, de szerintem ez tévhit. Illetve nemcsak szerintem, hanem Joey Carbstrong, az egyik legismertebb vegán aktivista, és Anita Krajnc, a SAVE mozgalom alapítója szerint is. Az egyik workshopján Joey pont erről beszélt, hogy az évek során rengeteg demonstráción részt vett, és soha senkivel sem találkozott, aki összeroppant volna. Ez inkább csak laikusként van az emberek fejében, talán a tudatalatti közvetíti ezt az üzenetet, hogy megkíméljék magukat a stressztől, a komfortzóna tágítástól, pedig valójában egyáltalán nem olyan kemény. Tény, hogy mindig az első vágóhídlátogatás a legnehezebb, de a negyedik-ötödik alkalom már lényegesebb könnyebb. Én magam ilyenkor átlépek egyfajta küldetéstudatba, és csak azzal foglalkozom, hogy elkészítsem a felvételeket, támogassam a társaimat, vizet adjak az állatoknak...vagyis amikor az ember benne van a flow-ban, átengedi magát ennek az érzésnek, akkor egyáltalán nem magára fókuszál, hanem mondjuk arra, hogy jó, itt vannak ezek az állatok, akik biztosan meg fognak halni,

de ha most ezt a helyzetet maximálisan kihasználom, lehet, hogy pár év vagy évtized múlva mindez be lesz tiltva.

És persze az sem mellékes, hogy ott vagyunk egymásnak érzelmi támaszként. Ami pedig a motivációmat illeti az aktivizmussal kapcsolatban, ha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy állatmentőkből és beteg gyerekekért küzdő alapítványból iszonyú sok van, viszont a haszonállatokkal ki foglalkozik? Ezek az állatok tárgyi kategóriában szerepelnek, pedig nagyságrendekkel többen vannak a Földön a háziállatokhoz képest, mivel erőszakkal szaporítják őket. (Emellett folyamatosan szorítják ki a vadállatokat is). A vegán aktivizmus viszont hatalmas hiányszakma, és attól félek, ha feladnám, akkor nem biztos, hogy jönne valaki a helyemre. Persze nem azt mondom, hogy egyedüliként csinálom Magyarországon, hiszen nagyon sok kiváló aktivista van, mégis úgy érzem, hogy jelenleg nem tehetem meg, hogy abbahagyjam. Égető szükségünk van ugyanis arra, hogy több aktivista legyen egyrészt környezetvédelmi szempontok miatt, hiszen a húsipar és az állattartó ipar a világ legnagyobb ivóvíz-felhasználói, az első számú okai az esőerdők kipusztulásának, a fajok kihalásának és eltűnésének, szóval nagyon fontos lenne erről szakmai és társadalmi szinten is beszélni. És az, hogy ezt beindítsuk, illetve a közvéleményt ennek a megtárgyalására kényszerítsük, ahhoz aktivizmusra van szükség. Szóval nem engedhetem meg magamnak a lelki elgyengülést, muszáj küzdenem, mert ez egy eszméletlen fontos feladat. Emellett rendkívül erős küldetéstudatom is van,

mondhatni engem erre képezett ki az élet, és úgy érzem, hogy ez az a tevékenység, amit a legszívesebben csinálok.

Számomra ez egy felsőbb elrendeltetés, és meglepő módon amióta ennek tudatában vagyok, megoldódnak a problémák, a kihívások, és apránként minden a helyére kerül. Ez egyszerre ijesztő és izgalmas.

Pár éve olvastam egy cikket arról, hogy idővel a vegán aktivisták nemcsak az állatokkal, de a húsipari dolgozókkal is empatikusabbá válnak, és jobban megértik kegyetlen viselkedésük mozgatórugóit. Te mit gondolsz erről?

Abszolút így van. Ahogy a Save Movement is hirdeti, úgy kell közvetítenünk üzenetünket, hogy közben semmilyen beszólást vagy egoból jövő ellenségeskedést nem engedhetünk meg magunknak az ott dolgozókkal szemben, és úgy kell tekintenünk rájuk, hogy ők is elszenvedői ennek az iparnak. Nem azért dolgoznak ott, mert annyira szeretnek állatokat belezni, de olyan pénzt kapnak, amiért a képzettségüknek megfelelően máshol valószínűleg nem tudnának elhelyezkedni.

Ugyanakkor nincs az a bér, ami kiválthatná azt a mentális törést, amit a napi nyolc-tíz órán át tartó mészárlás okoz.

Sőt bizonyos tanulmányok szerint sokkal magasabb a családon belüli erőszak és a függőség a húsipari dolgozóknál, vagyis a legjobb taktika, ha nem ellenségként tekintünk rájuk, hanem sorstársként, mert legbelül ők is tudják, hogy ez szörnyű. És igen, ha valaki több demonstráción részt vesz, akkor ezt a mentalitást nagyon gyorsan elsajátíthatja. Véletlenül se gondoljuk, hogy az aktivisták törnek-zúznak, vagy kötözködnek és beszólogatnak, hiszen a törvény oldalán állunk, és valamennyire a vágóhídi dolgozók oldalán is.

Ha már a húsiparnál tartunk: szerinted mi lehet a kulcsa annak, hogy áthidaljuk a húsevők és vegánok között feszülő (kibékíthetetlennek tűnő) ellenétet? 

A legjobb, ha eltávolodunk attól a mentalitástól hogy húsevők vs. vegánok, és nem úgy tekintünk erre az egészre, mint egy harcra, amit meg kell vívnunk, a győztes pedig az lesz, aki életben marad, hiszen az agresszió csak még több agressziót szül. Ehelyett érdemes arra összpontosítanunk, hogy egy csónakban evezünk, és amennyiben visszafogjuk az aktivizmusunkat, nem adjuk tovább az információkat, akkor a jelenlegi rendszer hamarosan mindannyiunk számára lakhatatlanná teszi a bolygót. A húsipar felszámolása mindannyiunk érdeke, mert vészesen fogynak az ivóvízkészletek, az esőerdők, előreláthatólag 2050-re pedig bedől az óceáni ökoszisztéma is.

Nem ők az ellenség, hanem az a gondolkodásmód, amibe mindannyian beleszületünk, és amiből nagyon nehéz kilépni.

Mégis azt gondolom, ha empátiával és más kommunikációs stratégiákkal közelítjük meg a problémát, akkor abszolút nyert ügyünk van, mert az igazság a mi oldalunkon áll, az állatoknak nem kell feleslegesen meghalniuk, ezen kívül egészségügyileg és környezetvédelmileg is nagyon sok érv szól a vegánság mellett. Idővel egyébként szerintem mindenképpen vegán lesz a világ, a kérdés inkább az, hogy száz, vagy tíz év múlva. (Mondjunk száz évünk már lehet, hogy nincs ilyen mértékű környezetpusztítás mellett). Amit szintén fontosnak tartok, hogy a vegánok képezzék magukat, járjanak el workshopokra, amiből Magyarországon is rengeteg van, a világ legnagyobb aktivistái is rendszeresen ellátogatnak Budapestre, hogy segítsenek nekünk többek között kommunikációs készségeink fejlesztésében. Emellett érdemes követni a vegán egyesületeket, a vegán aktivistákat, ahol a workshopokon elhangzó információkat mindig megosztjuk a közösséggel. Szerencsére egyre több az érdeklődő, ettől függetlenül fontos, hogy képezzük magunkat, és minél jobban kommunikáljunk.

Hogyan viszonyulnak hozzátok azok, akikkel találkoztok egy-egy akció közben?

A Cube of Truth demonstrációkról, - amik a munkánk többségét képezik -, olyan nyolcvan-kilencven százalékban mindig pozitív visszajelzést kapunk, mert aki megáll, az többnyire érdeklődésből teszi. Ha valaki már egy fél perce nézi a vágóhídi felvételeket a laptopon, akkor odalépünk hozzá, hogy beszélgetést kezdeményezzünk a helyzetről, és tálaljuk a nézőpontunkat és megoldásunkat, miszerint

a fenntartható jövő alapja egy vegán filozófia szerint élő társadalom.

Mivel az érdeklődők túlnyomó többsége valóban szeretne megoldást találni, emiatt többségük pozitívan fogadja a hallottakat. A negatív visszajelzés azoktól jön, akik látnak minket, felháborodnak, megállás nélkül továbbhaladnak, vagy odaszólnak valami frappánsat és már mennek is tovább. Ám ez ritka.

Miért épp a Guy Fawkes/Anonymous maszk lett a békés demonstráció jelképe?

Ez a fajta demonstráció (eredeti neve Earthlings Experience) Angliában lett kifejlesztve és gyorsan elterjedt a világon, aztán Ausztráliában kicsit továbbfejlesztették, mivel az angolok eredetileg csak egyszerű fehér színházi maszkot használtak. Az ausztrálok viszont kitalálták, hogy legyen a demonstráció neve „Anonymus for the Voiceless” (Névtelenek a hangtalanokért), ezzel kicsit felújították a brandet, és ennek keretében megjelent az Anonymus maszk. A maszkválasztás pontos okát nem tudom, talán mert jól illett hozzá egy igazságharcos mozgalom szimbóluma, amit aztán mi is átvettünk. Arról nem beszélve, hogy az Anonymus maszk figyelemfelkeltőbb, és könnyebben beszerezhető a fehér színházi maszkoknál.

Mit tanácsolsz azoknak, akik érdeklődnek a vegán aktivizmus iránt, de hezitálnak csatlakozni?

Érdemes felvenniük a kapcsolatot a közösségünkkel, hiszen rendszeresen szervezünk nyílt eseményeket, januárban például túráztunk, valamint különböző rendezvényeket, ahol nincs aktivizmus, csak közösségépítés. Budapesten beszélgethetnek velünk a vegán Sunday Marketen, a Vegán Food Festen, van standunk, vannak matricáink, amiből az érdeklődök haza is vihetnek, és kiragaszthatják őket akár nyilvános terekre is, persze csak ahol ez engedélyezett. Mindennek a lényege, hogy olyan körülmények között válaszoljuk meg a kérdéseiket, hogy közben semmi megterhelő, extrém aktivizmus nem kerül szóba.

Másrészt az utcai demonstrációkon szemlélődőként is részt vehetnek, hogy lássák, hogyan is zajlik egy ilyen, illetve megbizonyosodjanak afelől, hogy tényleg nem fröcsög vér, nem vernek meg minket, ott vannak a rendőrök, a térfigyelő kamera, biztonságban vagyunk, nincsen kötözködés és semmi egyéb olyasmi, amit esetleg korábban elképzeltek. Bármit is választanak, érdemes kicsiben kezdeni, és megbarátkozni ezzel, mert ha legyőzik a kezdeti félelmeket, akkor utána csodálatos érzés úgy álomra hajtani a fejünket, hogy igen, ma több órán keresztül nagyon sokat tettem az állatok felszabadításáért és a veganizmus terjesztéséért. Mindezt egy fenntartható módon működő közösséggel, akikre számíthatunk, és akik lelkileg támogatnak. A lényeg, hogy megtapasztalják, hogy

nemcsak úgy őrlődünk a góliátnak tűnő húsiparral szemben, hanem tényleg tehetünk ellene demonstrációról demonstrációra.

Az érdeklődők megtalálhatnak minket a Vegán Aktivisták Magyarország Facebook oldalon, ez a központi oldal, ahol minden demonstrációt megosztunk az országban, és ahol válaszolunk a kérdésekre. Illetve van egy csoportunk, a The Earthlings Experience Hungary, az aktivizmus témakörének felülete, ahol szabadon beszélgethetünk a témáról.

Van esetleg kedvenc dokumentumfilmed vagy könyved, amit másoknak is ajánlanál?

A „Mi a fene az egészség?” szemlélteti a kormányok, az orvosi szektor és a gyógyszeripar közötti összejátszást és korrupciót, melyért végül trillió dollárnyi árat fizet az egészségügyi szektor szerte a világon, miközben nem a betegségek kiváltó okaira keresi a választ. A „Cowspiracy: A fenntarthatóság titka” egy úttörő dokumentumfilm, amely annak jár utána, hogy a világ vezető környezetvédelmi szervezetei miért nem lépnek fel nyíltan a pusztító állattenyésztési iparággal szemben. Az „Uralom" (Dominion) a hús-, tej-, tojás-, ruházati és szórakoztató iparágakra összpontosít – feltárva azt, hogyan használják ki az emberek az állatokat. A dokumentumfilm megkérdőjelezi a törvényes, iparilag szabványosított feltételeket, amelyek között világszerte rengeteg állat szenved.

Ami pedig a könyvet illeti, van egy kedvencem, az Armin Risi és Ronald Zürer szerzőpáros „Vegetáriánus Élet” című kötete. A mű eredetileg a vegetarianizmussal foglalkozik, de taglalja a tojásipar kegyetlenségeit és a tejipar egészségügyileg káros hatásait. Emellett számos történelmi személyt felsorakoztat, akik szintén ezt az életmódot követték, valamint környezetvédelmi szempontból is taglalja, hogy miért előnyösebb a növényi étrend a húsfogyasztásnál. Ami viszont számomra a legérdekesebb, hogy a szerzők belevették a világ vallásait is, pontosabban, hogy egyik sem említi azt, hogy állatokat kellene gyilkolnunk.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnod a küldetésedet, és az emberek felé közvetíteni kívánt üzenetedet, mi lenne az?

Szeretném, hogy az emberek segítsenek saját magukon, saját egészségükön, mindezt úgy, hogy a környezetet is megmentjük, fenntarthatóbbá tesszük a társadalom működését, és természetesen felszabadíthassuk az állatokat.

Milyennek látod a vegán aktivizmus jelenét és jövőjét?

Rendkívül kritikus időszakot élünk, mivel fordulópontjához érkezett úgy a magyar, mint a nemzetközi helyzet. Bár utóbbi már mondhatni robban, viszont Magyarországon is egyre erőteljesebben érezteti hatását a vegán aktivista mozgalom. Mostanra kialakultak a megfelelő közösségek, és egyre inkább a mainstream-ben emlegetnek minket, szóval elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb itthon is felszínre kerüljön, és berobbanjon, de addig még sok feladatunk van. Ehhez mindenképp szükséges, hogy minél többen jelentkezzenek aktivistának, mert jelenleg öt-tíz szervező van az országban, csodákra pedig mi sem vagyunk képesek.

Ám ha minden városban lenne szervezőnk, és mindenhol hetente lennének demonstrációk, az gyors és látványos eredményekhez vezetne.

Szükséges lenne, hogy az emberek többet vállaljanak és tágítsák a komfortzónájukat, kitanulják ezt a mesterséget, a megfelelő technikákat, mert a változás csak együttes erővel lehetséges. Mindent egybevetve, a veganizmus egyre nagyobb teret nyer magának, nyugaton a tejipar egyre ütemesebben hanyatlik, egyre több a növényitej-alternatíva, de Magyarország sem panaszkodhat: itthon például öt-tíz éve még nem igazán voltak vegán éttermek, viszont ma már közel ötvenből választhatunk. Emellett minden szupermarketben találunk vegán húspótlókat, vegán sajtokat, növényi tejeket, és más olyan készételeket, amik nagyon megkönnyítik a mindennapokat, ha olyasféle átlag élelmiszerekre vágyunk, mint a máj- vagy sajtkrém, vagy a felvágottak.

A piac alkalmazkodik az igényekhez, az viszont már rajtunk múlik, hogy ezt a mozgalmat hogyan közvetítjük; tipikus véresszájú, acsarkodó és agresszívan kommunikáló vegánként, és ezáltal keresztbe teszünk neki, vagy képesek vagyunk félretenni az egonkat, és tisztelettel beszélni a nyilvánossággal akkor is, ha mások beszólogatnak vagy megpróbálnak megalázni minket. Sorstársként kell tekintenünk egymásra ahhoz, hogy változást hozzunk a világba.

További cikkek a témában:

Gyorsétterembe járni már nem is olyan egészségtelen, a Burger King penészes hamburgere ezt üzeni Így néz ki egy természetesen viselkedő burger egy hónap után, ha nincs teletömve tartósítószerekkel - ezt szerette volna bemutatni az étteremlánc a provokatív, penészedő hambugert szerepeltető reklámmal.

Mi történne a Földdel, ha lemondanánk a húsról? Az elmúlt hatvan évben világszerte négyszeresére nőtt a húsfogyasztás: csak Magyarországon egy ember egy nap százhetvenhét gramm húst eszik, amivel jóval a világátlag felett vagyunk. A kutatók ezért kiszámolták, mi történne, ha az USA-ban eltűnne a hús az étrendből.

"Szeretném, ha még legalább tíz évig fogyasztanánk állati eredetű húst, de a jövőnket nem ebben látom" Elképesztő ütemben nő a növényi eredetű élelmiszerek iránti kereslet, különösen a vegaburgereké. De vajon kik a fő fogyasztók, min megy a vita az EU-ban, és egyáltalán: mit érdemes tudnunk a huszonegyedik század húspótlóiról?

(Fotók: Korpádi Péter, Csir Kevin, Péterváry Márton)