Az Egyesült Államokban és a Magyarországon végzett kutatásból az USA elnökválasztása kapcsán kiderült, hogy az amerikai válaszadók több mint háromnegyede nem tartja fontosnak, hogy egy adott párt vezetője vagy jelöltje férfi vagy nő. Az adatok alaposabb kielemzésével ugyanakkor további fontos tényezők is kirajzolódtak a nemek kérdése kapcsán: az amerikai férfiak általánosságban fontosabbnak tartják ezt a témát az adott jelölt esetében az amerikai nőkhöz képest, ami azért is tanulságos, mivel Kathryn DePalo-Gould, a Floridai Nemzetközi Egyetem államtudományi professzora szerint

a mostani volt az első olyan év, amikor jelentősen több nő szavazott az Egyesült Államokban, mint férfi.

A szakértő az al-Dzsazíra híroldal amerikai tudósítójának adott interjújában elárulta, hogy a 2020-as választás szavazóinak több mint fele, ötvenhárom százaléka nő volt.

Amerika választ, és ez a tudomány sorsára is nagy hatással lesz Elérkezett az USA elnökválasztása, és a közvélemény-kutatások szerint az a demokrata Joe Biden lehet előnyben, aki a tudomány szerepét előtérbe helyezné a politikai döntéshozatalban, visszaállítva a tények és a bizonyítás tekintélyét. Ha Biden nyer, visszatérnek azok a napok, amikor a kutatók az Egyesült Államokat tekintették a föld legjobb helyének a munkájukhoz.

Mi a helyzet a magyarokkal?

A tanulmány Magyarország szempontjából is tartogatott meglepetéseket, hiszen az eredmények alapján úgy tűnik, hogy hazánkban kevésbé foglalkoztatja a választókat az adott politikus neme. Míg az amerikaiak kevesebb mint felének (negyvenkilenc százalék) egyáltalán nem számít a jelölt neme, itthon ez az arány közel kétharmados (hatvankét százalék). Ha a válaszadók körét kibővítjük azokkal, akik ugyan kevésbé határozottan, de szintén állították, hogy az említett szempont kevésbé fontos számukra, akkor

Magyarországon tízből nyolc, a tengerentúlon tízből hét választó tartozik ebbe a körbe.

Hasonló eltérés figyelhető meg a két ország között azok arányában is, akik határozottan állítják, hogy számukra a jelölt neme nagyon fontos tényező: itthon csupán közel öt, az Államokban pedig valamivel több mint tizenhárom százalék nyilatkozott így.  „Az államfői zsáner körülírásában sem hazánkban, sem az Egyesült Államokban nem jelentek meg túlzottan a hagyományos nemi szerepfelfogásbeli jellemzők. Bár a demokrata színekben induló, első női alelnökjelölt, Kamala Harris megjelenését sokan tárgyalták ebből a szempontból, úgy tűnik, hogy a jelöltek neme a legtöbb demográfiai csoportban kevésbé meghatározó” – magyarázza Szabó Zsófia, a Lounge Group kutatási divízióvezetője.

Az Egyesült Államokban - idén szeptemberben -, kétezer fő részvételével készült felmérést a Lounge Group megbízásából a Cygnal LLC végezte. A magyar társkutatást ötszáz önkéntes válaszadó online megkérdezésével a Századvég Alapítvány készítette október elején, a minta összetétele kor, nem, településtípus alapján reprezentatív a magyar lakosságra. A kutatás amerikai eredményeinek tükrében tehát

nem meglepő, hogy ezúttal –  az USA történelmében először –  egy nő, Kamala Harris kaliforniai szenátor lehet a világ egyik legerősebb országának alelnöke.

A jamaicai és indiai felmenőkkel rendelkező Harris az idei elnökválasztási versenyben jelöltként is indult, de tavaly december harmadikán végül visszalépett. Elemzők szerint döntése hátterében az állhatott, hogy egyszerre akart (túlságosan is) megfelelni a progresszív és mérsékelt választóknak. Végül azonban Joe Biden alelnökjelöltjévé választotta.

Növekvő tendencia a nők politikai szerepvállalásában

2020-ban százhuszonhét nő foglal helyet az Egyesült Államok Kongresszusában, ezzel a tagok 23,7 százalékát teszik ki. Köztük talán a legismertebb Alexandria Ocasio-Cortez, a kongresszus történetének legfiatalabb női képviselője, aki egyes vélemények szerint a jövőben esélyes lehet az első női elnök címére.

Az amerikai szenátus huszonhat százalékát adják nők, a képviselőházban pedig százegy nő (huszonhárom százalék) tölt be politikai tisztséget.

A női politikusok száma 2018-hoz képest több mint ötödével magasabb 2020-ban, ez a szám ugyanakkor még így is eltörpül a 2016 és 2018 közötti hatalmas ugráshoz képest, amikor hetvennégy százalékos volt a növekedés. Az idei amerikai elnökválasztásnak Kamala Harris mellett volt egy másik fontos női szereplője is: Joe Biden kampányfőnöke, Jen O'Malley Dillon. Ő az első nő, aki egy győztes demokrata elnöki kampányt vezetett, vagy általánosságban értve bármilyen amerikai elnöki kampányt, ha nem számítjuk Kellyanne Conway közel három hónapos részvételét Donald Trump 2016-os kampányában.

Negyvennégy éves korára Dillon tökéletesen kiismerte a választásokat: egy helyi kampányiroda vezetőjeként a ranglétrán felfelé lépkedve 2008-ban eljutott John Edwards szenátortól Barack Obama kampánystábjáig, majd a DNC (Democratic National Committee) ügyvezető igazgatója lett, mielőtt 2012-ben újból csatlakozott Obamához. Dillon az elnökválasztási kampány során leginkább a Michigan, Pennsylvania és Wisconsin alkotta „kék falra”, vagyis jellemzően a demokratapárti államok visszaszerzésére koncentrált, hiszen ezeket a tagállamokat négy évvel ezelőtt Trump elhódította a demokratáktól.

További érdekesség, hogy a történelem során először vezetheti nő a Pentagont.

Ha jogerősen megválasztják, Michele Flournoy lesz az első nő a védelmi minisztérium élén az Államokban. Természetesen ez a tendencia nemcsak Amerikában figyelhető meg, hiszen egyre több ország élére kerül női vezető, illetve egyre több helyen kerülnek magasabb politikai pozícióba a nők. Az Európai Bizottság elnöke például 2019 óta Ursula von der Leyen, de ott van Új-Zéland (Jacinda Ardern), Norvégia (Erna Soldberg), Finn- (Sanna Marin) és Németország is, ahol Angela Merkel kancellár a világ egyik legbefolyásosabb női vezetője.

Mi történik, ha a nők választást nyernek?

A 2018-as amerikai választás szintén történelmi jelentőségű volt a nők számára: Marsha Blackburn lett Tennessee állam első női szenátora, de első afro-amerikaiként léphetett hivatalba massachusettsi demokrata párti Ayanna Pressley, Janet Mills Maine kormányzója lett, Sharice Davidset és Deb Haalandet pedig a Kongresszus tagjaivá választották. Abban az évben összesen kétszázhetvenhárom nő indult valamelyik párt képviseletében, ami az elmúlt öt választási arányokhoz viszonyítva hatalmas ugrást jelentett. Ezek után evidensnek tűnhet, hogy a nők jól képviseltetik magukat az amerikai politikában, a helyzet azonban ennél árnyaltabb. Mert bár a nők aránya valóban nőtt az elmúlt években, de a nemek arányának egyenlő megoszlásáig még hosszú út vezet. Az alulreprezentáltság azonban valós politikai következményekkel járhat: a Brookings Intézet korábbi kutatása alapján ugyanis

jellemzően a nők azok, akik fontosnak tartják az olyan témák rendszeres napirendre tűzését, mint az oktatás, a klímaváltozás vagy a minimálbér.

A tanulmány szerzői szerint mindez bebizonyítja, hogy a nők jobb törvényhozók lennének. Egy másik tanulmány szintén megerősíti ezt, eszerint a női politikusok kilenc százalékkal több pénzt áldoznak a szövetségi költségvetésre férfi képviselőtársaikhoz képest, illetve több törvényjavaslatot is támogatnak.

Nyilván ezen kívül más okok is közrejátszhatnak a nők politikai háttérbe szorulásánál, a Vox Magazin szerint ugyanakkor ez is egy lehetséges magyarázat. Emellett sok nő alábecsüli saját képességeit, amit tovább erősíthetnek a választók részéről érkező nemi sztereotípiák, és emiatt inkább visszalépnek, vagy el sem indulnak. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy az extra próbatételek miatt csak a legtehetségesebb, legambiciózusabb nők kerülhetnek hivatalba. Az mindenesetre jó hír, hogy az elmúlt évek női győzelmei más nőket is politikai szerepvállalásra inspirálhatnak, legalábbis egy tanulmány megállapította, hogy amennyiben egy államban női szenátort vagy kormányzót választanak, akkor átlagosan további hét nő indulna ugyanerre a pozícióra a következő választási ciklusban.

Ez is érdekelhet:

Ezek lehetnek az új amerikai elnök első intézkedései a környezet védelme érdekében

Hatvan éve nem volt ennyire jó esély rá, hogy új állam csatlakozzon az Egyesült Államokhoz

Mit tett Trump és mit ígér Biden az energiapolitikában?

(Fotó: Wikimedia Commons)