Xenotranszplantációnak azt a típusú szerv-, vagy szövetátültetést nevezzük, ami különböző fajok között jön létre. Ezzel a módszerrel kimérák születnek, olyan élőlények, amelyek már nem csak a fajukra jellemző organikus hozzávalókkal rendelkeznek, de a szó mitikus hangulata ellenére a kimérák valójában meglehetősen sokan vannak ebben a pillanatban is, ők azok az emberek, akik például sertés szívbillentyűt kaptak a sajátjuk helyett vagy akiknek a súlyos égési sérüléseket szenvedett bőrét sertésből származó szövetekkel pótolták ki. Kimérák léteznek a laboratóriumok falai között is, az orvosok régóta kísérleteznek például sertésekből páviánokba ültetett szívekkel és más szervekkel, több-kevesebb sikerrel.

Az első sertés szívbillentyűt alkalmazó átültetést, amelyre Magyarországon sor került, Budapesten az Országos Kardiológiai Intézetben hajtották végre 1968. április 17-én, ekkor egy 17 éves fiú eltávolított szívbillentyűjét cserélték le a disznóból származó szervre, az ilyen típusú műtétek pedig az azóta eltelt hosszú évtizedek után már nem jelentenek kuriózumot, az állati alapanyagok felhasználása egyre megszokottabbá válik.

De a nagyobb szervek emberbe ültetése már bonyolultabb probléma, amely részben genetikai okokra vezethető vissza.

A szerveket könnyedén kilöki a befogadó szervezet, ha az immunrendszer idegen betolakodóként azonosítja, igaz, hogy ez az egy fajon belüli transzplantáció során is előfordul, de a sertészervek esetében van egy másik gond is: egy olyan molekula jelenléte, amelyre nem reagál jól az emberi test, mivel a humán szervezetben, akárcsak az emberszabású és óvilági majmok szervezetében, nem található meg. Az alfa-Gal rendszer (galaktóz-alfa-1, 3-galaktóz cukormolekula) az előbb említett fajokon kívül minden emlős szervezetének felépítéséhez hozzátartozik, az ereket bélelő hártyában található alfa-Gal sejtfelszíni molekulák viszont az embernél (és a főemlősöknél) ellenreakciót váltanak ki, ami az átültetett sertésszervek pusztulását eredményezheti. Mivel ez a molekula az érhálózathoz tartozik, ezért a szívbillentyűk esetében nincs jelentősége, de a nagyobb szervek transzplantációhoz való felhasználásának eddig gátat szabott.

Az amerikai Revivicor cég, pontosabban annak elődje, a Dollyt klónozó PPL Therapeutics talált megoldást a problémára, már 2001-ben sikerrel módosították az alfa-Gal cukormolekulák elhelyezésében szerepet játszó enzimet kódoló gént, amelynek következtében a szokásos immunválasz elmaradt. A Revivicor tavaly decemberben megkapta az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerfelügyeleti Hatóságának engedélyét arra, hogy az így módosított GalSafe állatokból létrehozott termékeket forgalomba hozza, így megnyílt az út a heparin és a különböző szervek gyártása és alkalmazása előtt.

A cég által egy iowai telepen, ellenőrzött körülmények között tenyésztett száz darab sertés egyikének veséjét most ültették át először emberi páciensbe, és az első kísérlet alapján a genetikai módosítás tényleg működik, a szervet nem támadta meg a páciens immunrendszere. A transzplantáció körülményei azonban merőben eltértek a szokásos műtétektől, az alany ugyanis egy agyhalál állapotában lévő nő volt, akit lélegeztetőgépen tartottak életben. A családtagjai beleegyeztek a kísérletbe, Dr. Robert Montgomery, az operációt végző orvos elmondása szerint azért, mert úgy gondolták, hogy lehet valamilyen pozitív eredménye a tesztnek.

A műtét másik szokatlan jellemzője a beültetés módja volt, a szervet tulajdonképpen be sem ültették a testbe, hanem külsőleg csatolták két véredényen keresztül a érhálózathoz, és így mérték a reakciókat. Ez a potenciális immunválasz kialakulását azonban nem befolyásolta, mivel a xenotranszplantáció során fellépő problémák akkor alakulnak ki, mikor az emberi vér behatol az idegen erekbe, vagyis az, hogy a vese működőképes volt a testen kívül, nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy képes funkcionálni a testen belül is - nyilatkozta Montgomery a New York Times-nak.

A műtét után a szerv azonnal működésbe lépett és a teszt időtartama alatt megfelelően végezte a feladatát,

tisztította a szervezetet a méreganyagoktól és a kreatinin szint is normálisnak bizonyult a mérések alapján. A megfigyelés azonban csak két napig tartott, így az, hogy hosszabb távon mennyire maradna stabil az állapota és milyen módon tudná a vese bonyolult funkcióit biztosítani, jelenleg még nem derült ki. Ha a későbbi, más alanyokon és más körülmények között kivitelezett kísérletek is sikeresek lesznek, az elindíthatja az állati donorszervek transzplantációhoz való alkalmazásának folyamatát, és ez a jövőben megoldhatná a szervdonorok hiánya miatti gondokat, de a xenotranszplantáció megfontolandó etikai kérdéseket is felvet, nem csak az állatok jóléte szempontjából.

A sertéseket többek között azért is alkalmaznák vese-, vagy szívdonornak, mert tenyésztésük a főemlősökhöz képest jóval egyszerűbb, és gyorsabb, hamar elérik azt a kort, amikor már elég fejlettek a szerveik az átültetéshez és az emberihez hasonló méretű és felépítésű vesével rendelkeznek. A főemlősökkel ellentétben társadalmilag elfogadott az élelmiszerként és alapanyagként való alkalmazásuk, míg az emberszabású majmok, vagyis a csimpánz, a bonobó, a gorilla és az orangután tudományos célú felhasználása például az EU-ban tiltott (és a főemlősöké is korlátozott), valamint a sertések nem hordoznak bizonyos betegségeket, többek között a HIV-vírust, amely emberekre nézve is fertőző és súlyos következményekkel jár. Sokkal valószínűbb, hogy a törzsfejlődéstanilag egymáshoz közelebb álló fajok, így az ember és a főemlősök, egymás számára veszélyes fertőzéseket adnak át.

De van az éremnek másik oldala is, mivel létezik olyan, csak a sertésekre jellemző vírus, a PERVs (Porcine Endogenous Retroviruses), amelynek hatása a humán szervezetre is kockázatos lehet, méghozzá a vírus lappangási ideje igen hosszú, így nehéz detektálni. Bár a retrovírus által jelentett veszély témájával régóta foglalkoznak a kutatók, de egyes tanulmányok arra utalnak, hogy az állatkísérletek során nem, vagy ritkán kerül sor a kórokozó átadására, a természetes immunitás vagy más okok miatt.

Az azonban, hogy tényleg biztonságos-e emberek számára is, hosszú távon a sertésszervek transzplantációja, még további kísérletek során bizonyosodhat csak be, addig pedig készülnek az állatmentes alternatívák is: az első beültethető mesterséges vesét, ami mini-bioreaktorral működik, néhány hónapja tesztelték sikeresen.

(Fotó: Pixabay, Piqsels)

További cikkek a témában:

Dr. Moreau szigete: az állati kimérák menthetik meg az emberiséget a transzplant-donor hiánytól a jövőben Az orvosok a gén-szerkesztés korában már úgy játszhatnak az embriók strukturálásával, mint a kirakósjátékkal, de vajon milyen formát fognak ölteni a bárány-ember vagy sertés-ember keverékek? És létezik e valamilyen jogi-etikai szabályozás az ügyben?
Emberevő sertések a tizenkilencedik századi London csatornarendszerében Több, tizennyolc-tizenkilencedik századi forrásban olvashatunk egy, a londoni szennyvízelvezető rendszer mélyén élő szörnyeteg sertésről, ami állítólag emberekre támad. De vajon mekkora valóságalapja lehetett a bizarr legendának?
A leghatalmasabb tabu mind közül: lehet-e keresztezni az embert állatokkal? Bizonyos, egymáshoz közel álló fajoknak születhet közös utódja, ilyen például az öszvér vagy a kutyák és farkasok is életet adhatnak közös kölyöknek. Mi a helyzet az emberrel, és a hozzá legközelebb álló főemlősökkel? A téma a legvégső tabu, de ez nem jelenti, hogy senki soha nem is próbálkozott ilyesmivel.