Aki legyőzte az amerikai embargót: Európába is megérkezett a Honor 50

2021 / 10 / 27 / Bobák Áron
Aki legyőzte az amerikai embargót: Európába is megérkezett a Honor 50
Hivatalosan ugyan két különálló cégről van szó, mégis nagyon úgy tűnik, hogy a Honor lesz a Huawei trójai falova, amivel rést ütnek az amerikai kormány által az anyavállalatra kivetett kereskedelmi embargón - még ha ehhez az egyik karjukat le is kellett vágniuk. A Honor 50 nemzetközi bemutatója legalábbis erősen erről tanúskodik.

A Honor hivatalosan tavaly novemberben szakadt el az anyavállalattól, amikor a Huawei eladta a céget egy sencseni vállalatok által létrehozott, állami kézben lévő konzorciumnak, így a cég lekerült az amerikai Kereskedelmi Minisztérium tiltólistájáról. Hogy üzletileg ez mennyire jó lépésnek bizonyult, az csak most látszik igazán, hiszen miközben a Huawei múlt héten egy 5G és Google szolgáltatások nélküli telefonnal tért vissza hosszabb kihagyás után az európai piacra, a Honor hat nappal később gyakorlatilag ugyanazt a telefont mutatta be, csak 5G-vel és Google szolgáltatásokkal. A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a két készülék közül a Honor 50 került előbb piacra még júniusban, azonban eddig csak Kínában lehetett hozzájutni.

A két telefont összehasonlítva nem is kérdés, hogy a két cég között a különválás ellenére is rendkívül szoros az együttműködés, hiszen a Honor 50 és a Nova 9 között nagyítóval kell keresni a különbségeket. Mivel a telefonok közül egyiket sem tudtuk még kipróbálni, így nem tudhatjuk, hogy használat közben mennyire eltérő a két készülék, de ha a specifikációt nézzük, akkor a Honor telefonjának 102 megapixeles főkameráján kívül tényleg nem találunk semmi olyasmit, amiben a két készülék különbözne.

Kivéve persze a két legfontosabb dolgot, nevezetesen a GMS-szolgáltatásokat és az 5G-adatkapcsolatot. Hogy a Honor nem éppen könnyű időszakon van túl, azt mi sem mutathatná jobban, mint hogy a Honor 50-nel kapcsolatban még a cég hivatalos sajtóközleménye is az egyik legfontosabb információként emeli ki, hogy a telefonon futnak a Google szolgáltatásai, ami egy Samsung vagy egy Xiaomi telefon esetében aligha lenne hír. A Honor 50-en tehát elérhetők az olyan alkalmazások, mint a Google Play alkalmazásbolt, a Gmail, a Chrome, a Youtube és a Google Maps, emellett pedig a más alkalmazásokba beépülő térképes, fizetési, egyéb megoldások is hozzáférnek a Google szolgáltatásaihoz.

A Honor 50 pontosan ugyanazzal a Snapdragon 778G processzorral érkezik, mint a Nova 9, de amíg a Qualcomm a Huaweinek a korlátozások miatt csak 4G-s változatot szállíthatott, addig a Honor telefonja rendelkezik 5G-s adatkapcsolattal is. A készülékről ezen kívül valóban nem sok újdonság mondható el, hiszen az a megjelenésétől az akkumulátorkapacitásáig mindenben megegyezik a Nova 9-cel: 6,57 colos, 2340x1080 pixeles, 120Hz-es OLED kijelző, 4300 milliamperórás akkumulátor, amit 66 wattos teljesítménnyel tölthetünk, 8 megapixeles nagy látószögű, 2 megapixeles mélységérzékelő és szintén 2 megapixeles makro hátlapi kamera (természetesen a már említett, 102 megapixeles főkamera mellett), ezen kívül a telefonban van még Wifi 6 és Bluetooth 5.2 adatkapcsolat és kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó is. Ahogy a Nova 9, a Honor 50 sem rendelkezik ugyanakkor por- és vízvédelemmel, a hátlapi kamerarendszer mellőzi optikai képstabilizátort és a lézeres autofókuszt, és vezeték nélküli töltésre sincs lehetőség.

A Honor 50-nek a hazai boltokban még az ára is hajszálpontosan ugyanannyi lesz, mint a Nova 9-nek, 190 ezer forint, igaz, amíg a Huawei készüléke ezért az árért 8 GB RAM-mal érkezik, addig a Honoréban csak 6 GB RAM-ot találunk. A Honor 50-ből a 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel felszerelt változat harmincezer forinttal lesz drágább, ami még mindig csekély áldozatnak tűnik az 5G-ért és a Google szolgáltatásokért cserébe.

A Honor ezzel az árazással folytatja azt az utat, amit az augusztusban bemutatott Magic 3-mal elkezdtek, egyelőre úgy tűnik, hogy nem áll szándékukban visszatérni a kompromisszumos, cserébe a konkurenciánál lényegesen olcsóbb telefonokhoz. Ennek nem is lenne sok értelme, hiszen a Huawei eladásainak csökkenésével a Honor joggal tarthatna igényt az "örökségre", ehhez viszont a telefonjaiknak minden szempontból fel kell nőniük a korábbi anyavállalat készülékeinek szintjére. A legfrissebb statisztikák szerint ez sikerülhet is nekik, hiszen a Counterpoint Research adatai szerint augusztus folyamán már több telefont adtak el Kínában, mint a Xiaomi, a 15%-os (a Honor saját adatai szerint 16,2%-os) részesedéssel pedig vissza is tértek a dobogóra a BBK Electronics két zászlóshajója, a Vivo és az Oppo mögött.

További cikkek a témában:

Az Apple-nek továbbra sincs oka aggódni a Samsung és a Xiaomi miatt A Counterpoint Research három grafikont állított össze, amelyek azt mutatják meg, hogyan alakultak a különböző mobilgyártók egymáshoz viszonyított eladásai, bevételei és nyeresége 2019 első és 2021 második negyedéve között.

Visszatért a Honor, de ez már egy egészen más telefon A Honor lesz az új Huawei? Ha a Magic 3-szériából indulunk ki, akkor már tulajdonképpen az is.

A Xiaomi megelőzte az Apple-t, már ők a világ második legnagyobb mobilgyártója A Canalys piackutató friss adatai szerint 2021 második negyedévében a Xiaomi több telefont adott el, mint az Apple.


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
A robot elkíséri az embert a túrákra és kiválasztja a legoptimálisabb helyet és pozíciót a minél jobb energiatermeléshez.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.