Innen tudhatod, hogy az okostelefon akkumulátora cserére szorul
2021 / 04 / 01 / Perei Dóra
Innen tudhatod, hogy az okostelefon akkumulátora cserére szorul
Kétségkívül az akkumulátor az okostelefon Achilles sarka, hiszen voltaképp ez az egyetlen olyan alkatrésze, amit idővel biztosan cserélni kell. Létezik azonban pár trükk, melyekkel jelentősen javítható az akkumulátor élettartama. Cikkünkben megpróbáltuk összeszedni ezeket, valamint annak is utánajártunk, mikor jön el ténylegesen a csere ideje.

Néhány apróság, amit érdemes tudni az akkumulátorokról

Napjaink okostelefonjait jellemzően már lítiumionos-akkumulátorral látják el a gyártók, ami annyit tesz, hogy a töltés tárolását lítiumionok biztosítják. Hogy a szakirodalommal éljünk, töltésükkor ezen részecskék a negatív, szénalapú elektródához, kisütéskor pedig a pozitív fém-oxid-elektródához vándorolnak, a folyamat eredményeképp pedig az akkumulátor képes áramot leadni, illetve felvenni.

A mai módszereknél négyszer jobb ipari megoldást kínál az elöregedett lítium-akkuk feldolgozására egy startup Az új eljárás ráadásul energiatakarékosabb és az anyagkihozatala is jobb.

Minden akkumulátornak van egy meghatározott töltési ciklus száma, ami jelzi, hogy az alkatrésznek – optimálisan - meddig kell teljesítmény romlás nélkül ellátnia feladatát. Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy a fenti érték nem egyenlő a valós töltések számával, mivel egy töltési ciklus több alkalomból is összeadódhat, ha mondjuk a telefon nincs minden alkalommal száz százalékig feltöltve. A PC Magazin erről szóló cikke az iPhone-t hozza példaként, melynél az ötszázadik töltési ciklus után jelentkezhetnek az első készülékhibák: ezalatt viszont az Apple garanciát vállal arra, hogy az akkumulátor kapacitásának legalább nyolcvan százalékát megőrzi.

Ez időben körülbelül másfél-két évet jelent,

de a tényleges élettartamban természetesen az eszközt érő külső hatásoknak is fontos szerepük van.

Ez mind szép és jó, de hogyan növeljük az akku élettartamát?

Külső hatások alatt a felhasználók többnyire az eszközhasználatot, esetleg az időjárási körülményeket értik, pedig az akkumulátor töltésének módját is ide sorolhatjuk. A már említett lítiumionos fajtákat például szükségtelen teljesen lemeríteni, majd száz százalékra feltölteni.

Ezek az akkumulátorok valójában nem is igényelnek száz százalékos töltöttségi szintet,

a Wired szakértője szerint ugyanakkor túl alacsony százalékra sem érdemes lemeríteni a készüléket, mert ez gyorsabban tönkreteheti az akkumulátort. Az ideális eset, ha többször töltjük, és próbáljuk tíz-kilencven százalék között tartani a töltöttségi szintet. A Time korábbi cikke alapján ugyancsak nem ajánlatos egész éjszakára töltőn hagyni az eszközt – minél hosszabb ideig van maximális töltöttségen az akkumulátor, annál gyorsabban romlik a kapacitása. Néhány alkalomból értelemszerűen nem történhet baj, mégis amennyire lehet, érdemes ezt mellőzni.

Van még egy dolog, amire célszerű figyelmet fordítani a töltésnél, méghozzá a hőmérséklet. Az okostelefon akkumulátorának ideális töltési hőfoka tíz és harminc Celsius-fok közé tehető, vagyis az ettől való komolyabb eltérések károsíthatják az alkatrészt.

Applikációk, amivel csekkolhatjuk az akkumulátor állapotát

iPhone esetén a helyzet némileg egyszerű, csak be kell lépnünk a Beállítások > Akkumulátor > Akkumulátor Állapota (Settings > Battery > Battery Health), és megnézni, elérte-e már a készülék azt a bizonyos nyolcvan százalék alatti szintet, amiről cikkünk elején írtunk. Androidos készülékeknél a dolog kissé komplikáltabb, de nem reménytelen: először is letölthetjük az AccuBattery nevű applikációt, ami inkább áttekintést ad, mintsem részletes elemzést, illetve pár napba is beletelhet, mire komplett képet kapunk az akkumulátor állapotáról. Arra viszont tökéletesen jó, hogy láthassuk, nyolcvan százalék alatt van-e a kapacitása. Ha pedig részletekbe menő elemzést szeretnénk, pötyögjük be a tárcsázón a a *#*#4636#*#* kódot, és azonnal megkapjuk kérdésünkre a választ.

Mikor jön el az akkumulátor csere ideje?

A pontos dátumot természetesen előre senki sem tudhatja, ugyanakkor vannak egyértelműen akkumulátor elhasználódásra utaló jelek, amiből már látszik a csere esedékessége. A legnyilvánvalóbb a töltések számának növekedése – vagyis, hogy az akkumulátor gyorsabban merül, mint korábban. Szintén intő jel, ha a telefon minden előjel nélkül kikapcsol, újraindul:

eleinte csak alacsonyabb töltöttségi szinten, majd idővel egyre magasabb százaléknál.

Az akkumulátor hibáját az is mutathatja, ha a telefon töltőre csatlakoztatva nem vesz fel áramot, hanem épp ellenkezőleg, tovább merül. Ilyenkor a töltő csatlakozóban lévő szennyeződés, esetleg az alkatrész sérülése is állhat a háttérben, rosszabb esetben viszont akár alaplapi meghibásodásról is lehet szó.

Bármit is tapasztalunk, mindenképp érdemes megbízható szervizhez fordulni, mert szélsőséges esetben akár fel is púposodhat az akkumulátor, komoly károkat okozva más alkatrészekben is, melyek javítása viszont nem csupán időigényesebb, de extrém esetben akár százezres költséggel is járhat. Ezzel ellentétben egy akkumulátor csere ennek töredékéért, sokkal rövidebb idő alatt elvégezhető, ráadásul garanciával.

(Fotó: Getty Images Hungary, Pixabay)

További cikkek a témában:

Mit csináljunk, ha elfogyott a hely a mobilunkon? Van jobb megoldás a képek törölgetésénél.

Így tudjuk megtalálni az elveszett mobilunkat Segítünk beállítani és használni a Google Készülékkeresőjét és az Apple Lokátorát.

Gyorsabban töltődik a telefon, ha aktiváljuk a repülő üzemmódot? A szóbeszéd szerint bizony igen, magyarán így kevesebb idő is elég neki a töltőn. De vajon mi az igazság?


Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.