Jövőre már magunk cserélhetünk képernyőt és akkumulátort az iPhone-unkban, ha merünk

2021 / 11 / 19 / Pőcze Balázs
Jövőre már magunk cserélhetünk képernyőt és akkumulátort az iPhone-unkban, ha merünk
Az Apple váratlanul bejelentette, hogy jövőre nagyot lazít a szervizeléssel kapcsolatos, közismerten szigorú szabályain. Az iPhone 12, 13 és bizonyos M1 chipes Mac modellekhez 2022-től bárki rendelhet alkatrészeket és szerszámokat, hogy azokat otthon, maga megjavítsa.

Hosszú éveken keresztül kritizálták Cupertinót azért, hogy nem engedi a vásárlóinak, illetve független szervizeknek, hogy szabadon javítsák meg a sérült vagy elromlott Apple kütyüket. Ha betört az iPhone-unk kijelzője vagy elfáradt az akkumulátora, a cég igyekezett a hivatalos partnereihez terelni minket, olyannyira, hogy például az iPhone 13-as sorozatnál letiltották Face ID nevű arcazonosító rendszerüket, ha nem náluk vagy partnereiknél végeztettük el a javítást. Ez akkora felháborodást váltott ki, hogy egy szoftverfrissítéssel végül visszavonták a szabályt, ám azt senki sem sejtette, hogy még ennél is nagyobb gesztust gyakorolnak

a javíthatóságért küzdők, és persze a politikusok felé.

A cég egy blogposztban jelentette be a változásokat, melyben kiemelik: az USÁ-ban már eddig is ötezer hivatalos és közel háromezer független szervizzel működtek együtt, ám jövőre bárki rendelhet magának otthonra alkatrészeket, ha maga esne neki a készüléke megjavításának. A program az Egyesült Államokban indul, majd fokozatosan elérhető lesz szerte a világon. A közlemény többször aláhúzza, hogy a műveletekhez szakértelem szükséges, így valószínűleg nem fogják tömegek választani ezt a megoldást, de így is egyértelmű a gesztus a Tim Cookékat a javíthatóság miatt is szorongató törvényhozók felé.

Kinek is jó ez?

A bejelentést követően John Gruber ismert Apple-bennfentes is sokkal inkább politikai üzenetként, mint tényleges segítségként jellemezte a döntést, ám egy nappal később már arról írt a Daring Fireballon, hogy valójában azoknak lesz mindez a leghasznosabb, akik messze laknak egy Apple szerviztől, és olyan apró, gyakori problémával küzdenek, mint egy akkumulátorcsere vagy egy berepedt képernyő. Ők mostantól szólnak a környékükön lakó ezermesternek, aki hivatalos forrásból, eredeti alkatrészekkel végezheti el a javítást, és az eszközökért annyit fog fizetni, mint az Apple partnerei. Az iFixit szakértői kiemelik, hogy a változások továbbra sem teszik lehetővé, hogy egy másik készülék alkatrészét helyezzük át a javítandó kütyübe, ami "komoly korlátot" jelent, és valószínűleg lényegesen olcsóbbá tenné az Apple készülékek javítását. Tehát ha Magyarországra is elér a program, leginkább annak örülhetünk majd, hogy még több helyen javíthatják meg eredeti eszközökkel a kütyünket, nem annak, hogy olcsóbb lett helyre hozni egy leejtett mobilt.

(Fotó: Unsplash/Joel Rohland/Anton Maximov juvnsky)

További cikkek a témában:

Egyszerűbben, olcsóbban szervizelhetjük a kütyüinket jövőre Címkék is fognak segíteni abban, hogy az eszköz, amit megvennénk, mennyire könnyen javítható.
Már 5G-s változatban is kapható a világ legkönnyebben szerelhető telefonja A Fairphone 4 a gyártó ígérete szerint legalább hat évig használható marad, és akár a kijelzőt is könnyedén kicserélhetjük benne otthon.
Az emberek egyre ritkábban cserélik le a telefonjaikat, de még így is jól jön az újrafelhasználó program Különböző applikációkkal eddig is át lehetett alakítani a használaton kívüli mobilokat például beltéri biztonsági kamerává, de a Samsung most megkönnyíti a dolgot az Upcycling at Home programmal.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.