Kelet-Európában is elstartolt az Amazon

2021 / 03 / 06 / Perei Dóra
Kelet-Európában is elstartolt az Amazon
Korábban már belengette, most pedig valóra is váltotta ígéretét a világ legismertebb kereskedelmi cége, és elindította első, Kelet-Európai országra lokalizált webáruházát. A lengyel e-commerce felülete kedd reggel élesedett a régió legnagyobb piacán, több mint százmillió termékkel a kínálatában.

A vállalat január végén jelentette be, hogy elsőként a legnagyobb régiós piacon, Lengyelországban terjeszkedik, ami a nyugati országokban felállított, hosszú évek óta működő üzleti modellre épül. Magyarán a vevők egy helyen válogathatnak a saját forgalmazású termékekből, illetve a partnerek által kínált árukból. Ennek kapcsán szintén januárban megnyitotta a lengyel partnerregisztrációs oldalt, hogy a cég megkezdhesse a kereskedők toborzását. A regisztráltaktól havonta százhatvanhat zlotyit, körülbelül tizenháromezer forintot kérnek a megjelenésért, plusz az Amazon minden értékesítés után jutalékot is felszámol. A lengyel webshop nyitásának pontos dátumát viszont egyelőre nem közölték.

Az Amazon talán azért cserélte le az új ikonját, mert az túlságosan emlékeztetett egy önelégült Adolf Hitler-mosolyra Az Amazon 2021 elején állt elő az új mobiltelefonos ikonnal, de gyorsan le is cserélte azt. A valószínűsíthető ok? Túlságosan hasonlít egy ismert diktátor gonosz mosolyára.

A kelet-európaiak eddig hiába várták, hogy az Amazon saját webáruházat nyisson a régióban, noha időnként felröppentek terjeszkedéssel kapcsolatos pletykák. A vásárlók emiatt a nyugati amazon-üzletekből válogathattak, vagyis már amennyire. Az EU-s szabadkereskedelmi alapelvek ellenére ugyanis számos kereskedő nem szállított Kelet-Európába, valamint

a fogyasztói jogok érvényesítése is számos esetben problémás volt.

Az Amazon egyébként - fő tevékenységét leszámítva - régóta jelen van Lengyelországban, összesen ugyanis kilenc logisztikai egységet működtet, valamint rendelkezik egy technológiai fejlesztőközponttal is Gdańskban, illetve egy AWS központtal Varsóban. A vállalatnak tavaly ősszel mintegy tizennyolcezer lengyel munkavállalója volt, ezzel az Amazon a legnagyobb amerikai munkáltató Lengyelországban.

További cikkek a témában:

Illegálisan birtokolt amazóniai esőerdődarabok lepték el a Facebook Marketplace-t A BBC információi szerint az értékesítésre kínált földek jelentős része nemzeti parkok, illetve őslakosok számára fenntartott rezervátumok részét képezi, ráadásul egyre nagyobb arányban megtalálhatók a világ legnagyobb közösségi oldalának piacterén.

Most bárki kipróbálhatja, hogy mi maradna az internetből Facebook, Google, Amazon és Microsoft nélkül Nagyjából semmi.

Fákkal borított, csavarodó üveghegy lesz az Amazon következő székházának az ékköve Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a technológiai óriások a főhadiszállásaikkal is igyekeznek felülmúlni egymást, az Amazon Helixének pedig egyértelműen ott a helye a legextravagánsabb tervek között.

(Fotó: PxHere)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.