Kényszermunkával készülhetnek az Apple termékei Kínában

2021 / 05 / 11 / Pőcze Balázs
Kényszermunkával készülhetnek az Apple termékei Kínában
Egy riport szerint Kína Hszincsiang tartományában a helyi muszlim kisebbséghez tartozó ujgurok dolgoznak az Apple mellett a Google, a Microsoft, a Facebook és az Amazon termékein.

Az Apple több beszállítója kényszermunkásokat alkalmaz Kínában - írja a The Information értesüléseire hivatkozva a 9to5Mac és a The Verge. A cikkekből kiderül, hogy a két emberjogi szervezet részvételével készült riport hét olyan céget is talált, amelyek a kínai kormány nyilatkozatai alapján részt vesznek egy kényszermunka-programban. Az ujgur kisebbséget sújtó "átnevelő" erőfeszítésekről, például az azokhoz kapcsolódó megfigyelőrendszerről mi is írtunk korábban a Rakétán.

A The Information által megkérdezett szakértők szerint az ilyen cégeknél jellemző, hogy a munkásokat a családjuktól távoli gyárakban alkalmazzák, akik pedig nem hajlandóak dolgozni, börtönbe is mehetnek. A cikkben kiemelt Advanced-Connectek iparterületét szögesdrót veszi körül, mellette pedig egy olyan épület található, ami a műholdas felvételek alapján egy fogolytáborra emlékeztet egy ausztrál kutató szerint. Ő azt nyilatkozta, hogy Hszincsiangban csak olyan üzemek mellett állnak ilyen épületek, amelyekben alkalmaznak kényszermunkásokat.

A hét említett cég antennákat, kábeleket és ezekhez hasonló kellékeket gyárt az Apple-nek, ám a lapok kiemelik, hogy az Amazon, a Facebook, a Google és a Microsoft is szerződésben állnak ezekkel az alvállalkozókkal. Az Apple azt nyilatkozta, hogy "nem találtak bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy bárhol, ahol működnek, kényszermunkásokat alkalmaznának", illetve, hogy mindent megtesznek azért, hogy "méltósággal és tisztelettel" bánjanak a partnereik a munkásokkal. Az Amazon és a Facebook szintén tagadták, hogy ilyen cégekkel működnének együtt.

De nem csak Kínában akadnak gondok az Apple beszállítói körül. Karácsony előtt arról számoltunk be, hogy Indiában, Bangalore-ban a munkások ablakokat törtek be és autókat borogattak fel bérfeszültség miatt. Most pedig az országot sújtó példátlan COVID-kitörés csökkentette a felére a helyi Foxconn-gyár kapacitását.

(Fotó: GettyImages/a nyitókép csak illusztráció, Unsplash)

További cikkek a témában:

Ismeretlen kínai bértervezők munkáját dicséri az olcsó okostelefonok többsége Úgy tűnik még a sikeres márkák is ott spórolnak ahol tudnak.
Legalább 1,5 millió gyerekmunkás robotol Nyugat-Afrika kakaóültetvényein Pedig a jogvédő szervezetek harca lassan két évtizede tart, a gyermekek kizsákmányolása azonban nem csökkent, sőt. A járvány még rá is tett egy lapáttal az amúgy is elkeserítő helyzetre.
Egy 17 éves lány úgy próbálta kijátszani a kínai cenzúrát, hogy sminkelős videónak álcázva beszélt az elkülönítő táborokról Ferira Aziznak néhány órával később letiltották a fiókját, állítólag nem ezért.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.