A leggyorsabb szárazföldi tömegközlekedési eszköz működtetését tervezik Kínában

2023 / 01 / 24 / Bobák Zsófia
A leggyorsabb szárazföldi tömegközlekedési eszköz működtetését tervezik Kínában
A hyperloop tesztelése már megkezdődött, a cél az 1000 km/h-ás sebesség elérése.

A hyperloop egy egyelőre még nem létező, de később a maglev vonatoknál is gyorsabbnak ígérkező közlekedési eszköz, amelynek terveit Elon Musk mutatta be először 2012-ben, de az ötlet régi idők koncepcióin alapul. A hyperloop kabinjai, a podok, egy vákuum-, pontosabban légritkított csőben száguldanak majd, ahol a légellenállás majdnem teljes hiánya miatt egészen nagy sebességre gyorsulhatnak és elérhetik az akár 1000 km/h-át meghaladó tempót is. A rendszer értelemszerűen nem rövid távú, egymáshoz közeli állomásokkal működő vonalakon teljesít majd szolgálatot, hanem nagyobb távolságok villámgyors áthidalására lesz alkalmas és, amennyiben megvalósul, ez lehet a leggyorsabb szárazföldi tömegközlekedési és teherszállítási eszköz a világon.

Mivel Musk már a Hyperloop Alpha koncepciójának bemutatásakor is úgy tervezte, hogy a járművet nem feltétlenül ő, illetve munkatársai, hanem bármelyik másik cég mérnökei építhetik fel, ezért a hyperloopok fejlesztésébe a világ számos pontján belekezdtek és sokan már a szimulációkon és kezdeti lépésekben túl, a konkrét tesztelést végzik. Többek között a Virgin Hyperloop is kipróbálta már a kabinok működését egy 500 méter hosszú tesztpályán 2020-ban és Európában is készülnek azok a vonalak, amelyeken a vonatok 900 km/h-ával is haladhatnak majd a próbák során.

Kínában, ahogy arról tavaly októberben beszámoltunk, szintén jól haladnak a hyperloop fejlesztésekkel: egy Datong közelében lévő, két kilométeres pályán sikerült 130 km/h-ra gyorsítani egy teljes méretű prototípust, most pedig a South China Morning Post hírei szerint befejezték a három próbából álló első szakaszát az újabb teszteléseknek, amelynek során január 14-én 50 km/h-val haladt egy másik tesztmodell. A két kilométeres pálya valóban gyors működésre egyelőre nem ad lehetőséget a cégek által készített prototípusok számára, de később tovább bővítik 60 km hosszúra a létesítményt, ahol már a remények szerint elérhető lesz az 1000 km/h-ás sebesség is.

Bár közel sem Kína az egyetlen, ahol a hyperloopok minél előbbi szolgálatba állítását tervezik, de a datongi pályán zajló tesztekkel az ország máris megelőzte sok más nemzet még tervezés alatt álló projektjeit és egyúttal bizonyította, hogy a hyperloopok speciális technológiája a közeljövőben talán valóban (Elon Musk kifejezésével) az ötödik közlekedési móddá válhat.

(Interesting Engineering Fotó: Getty Images/Naeblys)

Túl van az első éles tesztjén a kínai hyperloop Lehet, hogy Kína beelőzi a világot az Elon Musk által ismertté tett technológiával?


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Történet az autóról, ami rádióhullámokból állított elő energiát állítólag
Történet az autóról, ami rádióhullámokból állított elő energiát állítólag
A rádióhullámok a Földön mindenütt jelen vannak – ebből adódik az ötlet, hogy ha ezt energiaként hasznosíthatnánk, akkor nem kellene az eszközeinket tölteni. Ez az elképzelés önmagában nem új, a lépték viszont igen: egy egész autó működtetésére ugyanis sosem tűnt elégnek az így nyerhető energia. Legalábbis nem tűnt annak egészen 2015-ig.
Háromszázezer autón vizsgálták, hogy az elektromos vagy a benzines modellek a megbízhatóbbak
Háromszázezer autón vizsgálták, hogy az elektromos vagy a benzines modellek a megbízhatóbbak
Az amerikai Consumer Reports kutatása szolgált egy-két meglepetéssel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.