A Láthatatlan Töltők légiója veheti át a stafétát a látható vezeték nélküli padektől

2021 / 01 / 22 / Bobák Zsófia
A Láthatatlan Töltők légiója veheti át a stafétát a látható vezeték nélküli padektől
Ha Mies van der Rohe-hoz hasonlóan mindenünk a minimalizmus és ebből még egy mobiltöltés kedvéért sem engedünk, esetleg végletekig elkötelezett hívei vagyunk a "nyugodt technológiának", akkor nekünk találták ki a láthatatlan töltőt, ami persze valójában látszik, csak elbújik az asztal alá.

Alapvetően két olyan élethelyzet van, amikor valódi jelentősége lehet egy láthatatlan, illetve nevezzük inkább észrevehetetlen töltőnek és amikor ez a fajta technológia felértékelődhet a szemünkben a hagyományos, vezeték nélküli eszközökkel szemben: ha rendes tech-fanatikusként már mindent betelepítettünk kütyükkel a lakásban és nem maradt egy talpalatnyi hely sem körülöttünk vagy ha konferenciateremben/irodában szeretnénk elhelyezni a töltőt, ahol alapvetően jobban néz ki, és nagyobb munkaterületet hagy az asztalon, ha el lehet tenni szem elől az eszközöket, mondjuk az asztal aljára ragasztva.

De akár azoknak is jól jöhet, akik a modern minimalista építészekkel éreznek lelki rokonságot, és közülük az egyik leghíresebb, a fegyelem, rend, átláthatóság jelszavát valló Mies van der Rohe "kevesebb néha több" elvével összhangban kívánják megregulázni a berendezési tárgyaikat.

Annak ellenére, hogy Nikola Tesla már az 1880-as években kísérletezett az elektromos áram levegőben való továbbításával és feltalálta az erre szolgáló Tesla tekercset, a valódi vezeték nélküli töltés ideje tulajdonképpen még mindig nem érkezett el, néhány kísérleti megoldástól eltekintve a töltőpadeket még mindig be kell dugni a konnektorba. A vezeték nélküli töltés fejlesztésének egyik úttörője, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) spinoff vállalata, a WiTricity a 2010-es években még egy olyan jövőt képzelt el az általuk kifejlesztett technológia integrációjával, melyben nem kell külön töltőplatformokkal vacakolnunk, mikor hazaérkezünk a nap végén, mivel minden be lesz építve gyárilag a körülöttünk lévő berendezési tárgyakba.

"Csak begurulsz az elektromos autóddal a garázsodba, ahol vezeték nélküli padek vannak a padlóban. Kinyitod a ház ajtaját és ledobod a telefonod a konyhapultra, ahol a vezeték nélküli technológia be van építve a pultba"

- mondta Morris Kesler, a cég műszaki igazgatója 2017-ben az NPR-nek. A WiTricity azóta elállt ettől a nagyszabású tervtől és figyelmét inkább csak egy szegmensre fordítja, az elektromos járművek vezeték nélküli töltésére, de az ötlet, hogy a zavaró tényezőket iktassuk ki a készülékeink mindennapos karbantartásának monoton munkájából, nem maradt visszhang nélkül.

Hudly

Több cég is van, melyek láthatatlan vezeték nélküli töltőt dobtak piacra, köztük az egyik legújabb a Hudly terméke. A név némileg megtévesztő, hiszen se nem vezeték nélküli, se nem láthatatlan, ugyanúgy működik, mint a szokásos wireless cuccok, csak éppen az asztal aljára lehet tapasztani egy speciális ragasztóval, így kikerül a látókörünkből. De még így is ez a megoldás áll legközelebb ahhoz, mint amit a WiTricity vizionizált és ezzel lehetőség nyílik egy sokkal letisztultabb munkafelület fenntartására az asztalunkon. A Hudly tavaly augusztusban mutatta be a Láthatatlan Töltőt (Invisible Wireless Charger), mely a Qi sztenderd alapján működik, így a Qi-t támogató készülékeket tudjuk csatlakoztatni rá.

Ez azt jelenti, hogy a Wireless Power Consortium (ez egy, a vezeték nélküli töltés egységesítését propagáló szervezet, melynek tagjai között több, mint hatszáz cég található) által tesztelt, Qi tanúsítvánnyal rendelkező eszközök használhatják csak, de elég sok ilyen mobiltelefon létezik, az Apple IPhone, Samsung Galaxy, Sony Xperia, LG, Nokia Pureview, Motorola, Nexus telefonok legtöbbje és még mások is (a teljes listát itt lehet megnézni) kompatibilisek a paddel. A Qi szabvány mobiltelefonokra vonatkozó része alapján az indukciós töltés körülbelül 5-15 W energiát ad át maximum négy centiméter távolságban. Vagyis a töltő, melyet a négy centinél nem vastagabb asztallap aljára tapasztunk, képes bármilyen tokban lévő telefont tölteni, a Samsung Galaxy-k esetében 10 Wattos gyorstöltést biztosít, az IPhone-oknak max 7.5 W-ot. Fémen kívül bármilyen felületen át (fa, műanyag, üveg…) működik és 99 dollárért, vagyis 29 000 forintért juthatunk hozzá.

Kew Labs

A Kew Labs UTS-1 töltője, melyet a tavalyi CES-en mutattak be a nagyközönségnek, egyelőre kisebb hatótávolságú, mint a Hudly-é, csak vékonyabb polcokon, asztallapkon használható, 18-25 milliméter vastagságig. Ez az eszköz is automatikusan lekapcsol a töltés végeztével, így nem kell kihúznunk a konnektorból vagy bármilyen gombot megnyomnunk rajta, ha éppen nem akarjuk használni. A UTS-1 el van látva túlmelegedés elleni védelemmel is, egyébként a Kew Labs szerint ez lehet az esztétikusság mellett a másik előnye a "távoli" töltésnek, vagyis hogy a töltő távol esik a lítium-ion akkumulátortól, így kevésbé károsítja azt. A Samsungoknak 9W-os, az IPhone-oknak 7.5W-os, minden más Qi szabványú telefonnak 5W-os töltést biztosít. Az UTS-1-et 104.99 dollárért (30 800 forint) rendelhetjük meg.

Long Ranger

Az OFG Long Ranger padje egy kicsit máshogy néz ki, mint teljesen a felület alá rejtett társai. A Long Ranger egy felületi egységgel is rendelkezik, melyet az asztal/polc/pult tetejére kell ragasztani, de ezzel legfeljebb esztétikailag tér el egy kicsit a letisztult minimalizmus filozófiájától, a bútort fúrni-faragni a töltő behelyezése miatt ebben az esetben sem kell. Cserébe a kevésbé láthatatlan kinézetért olcsóbban juthatunk hozzá: 64.95 dollárért, vagyis 19 000 forintért.

Unwyre

Ennél jóval többe kerül az Unwyre töltője, mely egy nagyobb tokban érkezik, de ugyanolyan könnyen felhelyezhető és eltávolítható, mint a többi eszköz. IPhone-oknak 7.5W, Samsungoknak 10W, más Androidos készülékeknek 5W töltést biztosít. Ha egy kicsit odébb dobjuk le a telefonunkat az asztalra, mint ahol a töltő van, az sem gond, másfél centis eltérést még képes tolerálni a pad. Az ára viszont ennek a legmagasabb: a cég honlapján 189 dollárért, 42 000 forintért lehet megrendelni.

Enerqi

És van még egy játékos a piacon, az Enerqi vállalat töltője, melyet még 2019-ben mutattak be az Indigogón. Az ő termékük így tulajdonképpen megelőzte a társait a piacon, azonban azóta nem sokat lehetett hallani felőlük, jelenleg a Kickstarteren zajlik egy kampányuk, melyen az eszköz támogatására gyűjtenek. Az ő gyorstöltőjük egyébként ugyanazt tudja, mint a többi cég padje, négy centiméter távolságban tud tölteni, 10 Wattal.

(Fotó: Hudly, Kew Labs, OFG, Unwyre)

További cikkek a témában:

Erdélyből indult világsiker az Indiegogón Két hete rajtolt el és már óriási a sikere a közösségi finanszírozási platformon indult gyűjtésnek, melynek célja, hogy minél több Android Autóval rendelkező kocsiban legyen elérhető a szolgáltatás vezeték nélküli változata. Az ötletgazdával beszélgettünk.
Ezek lehetnek a meghatározó mobiltrendek 2021-ben Bár a múlt héten bemutatott Samsung Galaxy S21 Ultra a specifikációja alapján nem sokban különbözik a tavalyi modelltől, közelebbről megnézve a készülék tele van olyan újdonságokkal, amelyeket eddig még nem nagyon láthattunk telefonokban.
Egy év, és napenergiával tölthetjük a füleseinket A JBL most kalapozza össze a projektre a pénzt.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.