A béta alatt elképesztően gyors tud lenni a SpaceX internetszolgáltatása

2020 / 11 / 03 / Felkai Ádám
A béta alatt elképesztően gyors tud lenni a SpaceX internetszolgáltatása
Akadnak Isten háta mögötti helyek, ahol a Starlinknek hála gyorsabb internet érhető el, mint az amerikai háztartások 95 százalékában. Kérdés, hogy több felhasználó mellett is marad-e ez a sebesség.

A Starlink „Jobb, mint a semmi” néven elindult bétájáról már mi is írtuk többször is, hiszen végre kiderültek a szolgáltatás árai, és néhány szemfüles felhasználó észrevette azt is, hogy milyen feltételekkel jár majd, ha ezt a szolgáltatást a Marson (vagy egy arrafelé tartó űrhajó fedélzetén) vennénk igénybe. A szolgáltatás díja amúgy a következőképp alakul: a havi díj 99 dollár (31 ezer forint) lesz, és erre jön még rá az antenna egyszeri díja, amivel a Föld körül keringő műholdakra lehet csatlakozni. Ez utóbbi 500 dollárt, vagyis nagyjából 155 ezer forintot kóstál.

Nem olcsó, mondhatnánk, hiszen a 100 Mbsp sebességű vezetékes net még az USA-ban is ezen ár negyedéért érhető el. Ugyanakkor, mint a „Jobb, mint a semmi” elnevezés is mutatja, a Starlink lényege, hogy internetet juttat el oda is, ahol eddig még nem volt. Elon Musk vállalata egyébként ezért a pénzért cserébe 50 és 150 Mbps (megabit/szekundum) közötti letöltési sebességet ígér 20-40 milliszekundum késleltetéssel.

Mi az a késleltetés?

„A késleltetés (angolul latency) az az időintervallum, amely egy adatcsomag átviteléhez szükséges a hálózati kapcsolaton keresztül. Miután egy adatcsomagot elküldtünk, a számítógépünk visszaigazolást vár attól a géptől, amelyikre az adatot továbbította. Az üzenet elküldésétől a visszaigazolás megérkezéséig tartó időszakot nevezzük késleltetésnek.” Forrás: Szélessáv.net

Most viszont ahogy érkeznek be a felhasználói visszajelzések, láthatjuk, hogy a SpaceX ígéretéhez képest miként fest a rideg valóság. Nos, egészen jól. Reddit-felhasználók már gyűjtik a hivatalos sebességteszteket, és ezek többsége bőven abba a sávba esik, amit Musk cége ígért. A listán az 50 Mbps alatti letöltési sebességek  augusztus és szeptember körül születtek. Az október és november környéki sebességek (tehát amikor már több műhold állt rendelkezésre) azonban elképesztőek, 100 Mbs feletti letöltési sebességekről beszélünk zömében. Az egyik felhasználó 161 Mbs sebességről számolt be a montanai nagy büdös semmi közepén. Összehasonlításképp (nyilván nem a leggyorsabb budapesti szolgáltatásokkal kell ezt összemérni): ez az eredmény jobb, mint ami az USA 95 százalékában elérhető.

Csak az a kérdés, hogy marad-e ez a sebesség, ahogy egyre újabb felhasználók lépnek be a rendszerbe? Elképzelhető, hogy nem lesz lassulás, hiszen ahogy bővül az előfizetők köre, úgy jut egyre több műhold is a magasba, és lesz egyre teljesebb a konstelláció. Jelenleg amúgy 800 műhold működik nagyjából, de még több ezret terveznek fellőni. (Aminek persze nem mindenki örül.) A jelenlegi eredmények szerint tehát a letöltési sebesség 60 és jócskán 100 feletti Mbs értékek között mozog. A legjobb eredmény a cikk írásakor 203,74 Mbs 18 milliszekundum késleltetéssel.

Apropó késleltetés: ez is megfelel a cég ígéretének, hiszen 34 milliszekundum átlagos értékről beszélhetünk. A Starlink egyébként azt is jelezte, hogy amíg a teljes konstelláció ki nem épül, előfordulhat, hogy a műholdak rövid időre elérhetetlenekké válnak. Ezek a sebességek viszont (már ha ezt sikerül tartani a későbbiekben, több felhasználó esetén is) már nem csak böngészésre jók, hanem akár szolgáltatásokat is lehet ezekre építeni. Jó minőségű videók feltöltéséhez például 6 Mbs környéki feltöltési sebességre van szükség, a Starlink pedig ennek majdnem hatszorosát nyújtja. Továbbra is, ezt nem a nagyvárosi értékekhez kell mérni, hanem ahhoz, hogy milyen sebességet kapunk mondjuk a Bakony közepén.

A Starlink tehát nem kizárt, hogy több, eddig az internet szempontjából fehér foltot jelentő régiót is bevon a világhálóba. Ennek pedig óriási a jelentősége. A TikTok kínai változata, a Douyin például azért is jelentős applikáció, mert a segítségével addig elszigetelt régiók mutatták be magukat, léptek be a köztudatba, és váltak kedvelt turistaközpontokká, vagy építettek ki máshogy az egész országban jelen lévő vállalkozást. A leszakadt régiók felhúzásának kevés jobb módja létezik, mint a gyors internet és pár hasznos applikáció biztosítása.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.