Már a héten elfogadhatják a TikTokot betiltó törvényt az amerikai Képviselőházban

2024 / 03 / 12 / Pőcze Balázs
Már a héten elfogadhatják a TikTokot betiltó törvényt az amerikai Képviselőházban
Az Egyesült Államok Képviselőházának Kereskedelmi bizottsága egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint ha a kínai Bytedance nem értékesíti a TikTok amerikai érdekeltségeit, a platformot be fogják tiltani. A képviselők már a héten szavazhatnak a törvényről, amit egyetlen ismert politikus ellenez csak nyilvánosan: Donald Trump volt elnök, jelenlegi elnökjelölt.

Három és fél éve Donald Trump akkori amerikai elnök rendeletben kötötte ki, hogy a kínai Bytedance el kell, hogy adja a rövid videóiról ismert szolgáltatás amerikai részét. Ez végül nem történt meg, sőt, az egész probléma lekerült a terítékről, egészen 2023 tavaszáig, amikor először Montana állam döntött úgy, hogy betiltja a szolgáltatást, majd számtalan más területen kikötötték, hogy állami eszközökre nem szabad telepíteni azt.

Miután múlt héten az illetékes bizottság 50-0 arányban elfogadta a törvénytervezetet, most már a Képviselőházon, majd a Szenátuson a sor. Előbbiben nagyon gyorsan szavazásra akarják vinni az ügyet, a The New York Times szerint egy olyan eljárással, amelyet az egyetértésben születő jogszabályoknak tartanak fenn, és kétharmados többséget igényel. Ez jól mutatja, hogy a választások évében mindkét párt jelezni szeretné, hogy keményen fel fog lépni Kínával szemben. "Biztosítanunk kell, hogy a kínai kormány ne tudja fegyverként használni a TikTokot az amerikai felhasználók és a kormány ellen, adatgyűjtéssel és propagandával" - fogalmazott Steve Scalise, a Képviselőházban többségben lévő republikánusok vezetője.

"Őszintén szólva egy csomó ember van a TikTokon, aki imádja azt. Sok fiatal gyerek megőrülne nélküle"

- ezt már Donald Trump nyilatkozta, majd hozzátette, hogy ha a kínai tulajdonú platformnak ártanak, azzal a Facebookot segítik, amit a médiával együtt "a nép ellenségének" tart; igaz, rendszeresen kampányol azon. Saját párttársait, köztük Elise Stefaniket, az állítólagos alelnök-jelöltjét is kellemetlen helyzetbe hozhatja Trump száznyolcvanfokos fordulata a kérdésben. A TikTok védekezésként közben arra kérte a felhasználóit, hogy hívják fel a képviselőiket, hogy szavazzanak nemmel a törvénytervezetre.

Ahogyan arról többször is írtunk a Rakétán, a platformról ugyan kiderült, hogy Kínában is hozzáférhetővé tesz bizonyos felhasználói adatokat, illetve néhány esetben újságírókat figyeltek meg azon keresztül, de ennél többet még nem tudtak bizonyítani a TikTokkal szemben egyre ellenségesebb nyugati törvényhozók és hatóságok. Emellett a közösségi média gyerekekre gyakorolt negatív hatásáról is egyre többet hallani Washingtonban. A harmadik, gyakran hangoztatott ellenérv, hogy a szolgáltatás rejtélyes algoritmusaihoz és moderációs elveihez bármikor hozzányúlhat a kínai kormány a Bytedance-re gyakorolt nyomással. Így például egy-egy politikusról a kínaiak kénye-kedve szerint találkozna hízelgő, vagy épp ellenszenvet keltő videókkal több mint százötvenmillió amerikai. Ez pedig egy választási évben különösen ijesztően hat mindkét oldalra.

(Borítókép: Ramsey Cardy/Sportsfile for Web Summit Qatar via Getty Images)

Egyre több helyen tiltják be a TikTokot, de mi ennek a valódi oka? A tiltást bevezető országok nemzetbizonsági kockázatra hivatkoznak, de gyakran felmerül az alkalmazás fiatalkorúakra gyakorolt negatív hatása is. Egyelőre kérdés, hogy megalapozottak-e ezek az indokok.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Gyilkossági nyomozás zajlott le a TikTokon egy elásott szőnyeg miatt
Holttestkereső kutyákkal érkezett a rendőrség, a családanyának pillanatok alatt többmillió követője lett.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.