Már közvetlenül is jelenthetjük a kifogásolt bejegyzéseket a Facebook "legfelsőbb bíróságának"

2021 / 04 / 14 / Bobák Áron
Már közvetlenül is jelenthetjük a kifogásolt bejegyzéseket a Facebook
Az érdemi munkát tavaly megkezdő Ellenőrző Bizottság kedden bejelentette, hogy jelentősen kiszélesítik azoknak az ügyeknek a körét, amelyekkel foglalkoznak, így a felhasználók már nem csak a szerintük jogtalanul eltávolított tartalmak ügyében fordulhatnak hozzájuk, de olyan tartalmakat is jelenthetnek, amiknek szerintük nincs helye a közösségi oldalon.

A Facebooktól függetlenül működő, magyar taggal is rendelkező bizottság tavaly októberben kezdte meg az érdemi munkát, és már eddig is számos ügyben hoztak döntést, viszont a felhasználók eddig csak akkor fordulhattak hozzájuk jogorvoslatért, ha valamilyen, a Facebook moderátorai által eltávolított tartalom visszaállítását szerették volna elérni. Mostantól viszont fordítva is működik a dolog, vagyis ha a Facebook úgy dönt, hogy egy általunk jelentett tartalom nem ütközik a közösségi alapelvekbe, akkor a döntéssel együtt megkapott Oversight Board Reference ID-val (hivatkozási azonosító) beterjeszthetjük az ügyet az Ellenőrző Bizottság elé.

A felhasználók bármilyen ügyben fellebbezhetnek, legyen szó posztokról, státuszfrissítésekről, videókról, fotókról, de még hozzászólásokat vagy megosztott tartalmakat is jelenthetünk, az egyetlen feltétel, hogy a fellebbezés előtt jelentenünk kell a tartalmat a Facebook felé is, és meg kell várnunk az erről szóló döntést. Az Ellenőrző Bizottság szerint ha egy tartalmat többen is jelentettek, akkor az egy aktában kerül a döntéshozók elé. A jelentők személyes adatait bizalmasan kezelik, azokat csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha erre a fellebbezést benyújtó kifejezetten engedélyt adott. A sajtóközlemény szerint a fellebbezési lehetőség a következő hetekben válik elérhetővé a felhasználók számára.

Az Ellenőrző Bizottság eddig is számos ügyben hozott döntést, az eddigi legfontosabb ügyben pedig ebben a hónapban fognak szavazni: azt kell eldönteniük, hogy visszaengedjék-e Donald Trumpot a Facebookra és az Instagramra, akinek a fiókjait a közösségi oldal még januárban tiltotta le. A Facebook akkor arra hivatkozott, hogy Trump megnyilvánulásainak is szerepe volt abban, hogy a hivatalban levő elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok Kongresszusának az épületét, a zavargásokban pedig többen is életüket vesztették.

(Gizmodo, Borítókép: naruecha jenthaisong/Getty Images)

További cikkek a témában:

A Facebook mossa kezeit a Capitoliumot ért támadás ügyében Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója szerint a Capitolium elleni merénylet fő szervezőeszköze nem a Facebook volt, hanem mindazon internetes szolgáltatások, amelyek nem rendelkeznek megfelelő eszköztárral, szabályzattal és átláthatósággal. Kijelentését azonban sokan cáfolják, és több okból elítélik, hogy a platform ilyen egyszerűen kihátrálna a felelősségvállalás alól.

Magyar tagja is van a független felügyelőbizottságnak, ami a Facebookot fogja ellenőrizni A közösségi oldal példátlan megoldással igyekszik enyhíteni a moderációs elveit érő támadásokat.

Legalább 377 ezer magyar facebookozó adatait tették közzé nyilvánosan a neten Januárban már írtunk róla, hogy hackerek több mint félmilliárd Facebook-felhasználó telefonszámát szerezték meg, amelyeket darabonként húsz dollárért árultak a dark weben. A Business Insider szerint viszont valaki most az egész adatbázist közzétette egy internetes fórumon.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.