Agyunk nem érti, mi történik

Dr. Jacob Meiring holland „narratív teológus” ír a „másik ember hiányának jelenlétéről”, egy jelenségről, ami minden videómeetingen kialakul, ha akarjuk, ha nem. Az elmélet eredetileg Gianpiero Petriglieri vezetésfejlesztőtől származik, aki rátapintott a tényre, miszerint bár agyunkkal gondolkodunk, de ettől még testünk többi része is részt vesz élő beszélgetéseinkben. Ugyanis egy-egy találkozó során egész testünkkel ráhangolódunk beszélgetőpartnerünkre, és lekövetjük mozdulatait valójában anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. A jelenlegi helyzetben viszont a non-verbális kommunikáció teljesen háttérbe szorult, ahogy az érintések - például a kézfogás - is lassacskán eltűnt a mindennapokból. Valahányszor pedig videókonferencián veszünk részt, agyunk ugyan kiküldi az üzenetet, hogy tekintsünk úgy a szituációra, mintha valóban együtt lennénk, a testünk azonban ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen semmit sem érzékel a másikból. Ez az ellentét pedig borzasztóan kimerítő. A másik hiányát még csak-csak feldolgozzuk, de az, hogy valaki velünk van és közben mégsem, rengeteg energiát elvesz tőlünk. Ahogy Petriglieri fogalmaz:

könnyebb elviselnünk a másik jelenlétét vagy hiányát, mint a hiányának állandó jelenlétét.

A szakember ezért azt tanácsolja, hogy hacsak nem munkahelyi feladatról van szó, akkor inkább válasszuk a telefonos beszélgetést, ami egy fokkal intimebb a videóhívásnál.

Minél jobban figyelünk, annál hamarabb szétesünk

Szintén probléma, hogy a videókonferenciák során kizárólag szemünkre hagyatkozhatunk, amivel adott esetben egyszerre látunk akár tíz-húsz beszélgetőpartnert, míg egy hagyományos megbeszélésen nem látnánk minden arcot közelről, csak azt néznék, illetve arra koncentrálnánk, aki éppen beszél. Most viszont nemcsak mindenki arcát látjuk, de a szoba berendezését, a kisállatokat, és gyakran a családtagokat is. Az arcokat azért figyeljük, hogy pótoljuk a többi kieső inger miatti hiányérzetet, a hátteret pedig leginkább kíváncsiságból, hiszen normál esetben sosem pillanthatnánk meg munkatársaink lakókörnyezetét.

A Zoom applikáció miatt vagyunk egyre kimerültebbek? A világháló mostanra életünk nem csupán egyik, de legmeghatározóbb színtere lett, hiszen napközben online értekezünk munkatársainkkal, este pedig jöhet a család vagy a barátok. De miért érezzük egyre kimerültebbnek magunkat, ha egyszer ki sem kell lépünk a házból? És mi köze ennek a Zoom-hoz?

Agyunk tehát egyszerre próbálja feldolgozni a látványt, és a meetingen elhangzó információkat, emiatt pillanatok alatt lemerül, és – testünk kímélése szempontjából jobb esetben – lefagy, akárcsak időnként a Zoom. Aztán egyszeriben azon kapjuk magunkat, hogy bámulunk kifelé az ablakon, de nem tudnánk elmondani, hogy mi hangzott el az elmúlt öt percben. Ami sokkal rosszabb, ha bejön a képbe az átkozott multitasking, és mondjuk felugrik egy chatablak. Vagy egyszerűen unatkozunk, ezért inkább megírunk egy e-mailt, vagy rendelünk valami új holmit. Azzal viszont, hogy csak fél füllel hallgatjuk a megbeszélést, még jobban kimerítjük magunkat.

Hogyan vegyünk részt az online megbeszéléseken energiatartalékaink kimerítése nélkül?

1. Hangolódjunk rá a meeting-re

Steven Hickman, a Center for Mindful Self-Compassion igazgatója szerint ahelyett, hogy azonnal ráklikkelnénk a belépés gombra, üljünk egy kicsit a képernyő előtt, vegyünk egy nagy levegőt, és tudatosítsuk magunkban, hogy hol vagyunk és mire készülünk. Ez segít a figyelem fókuszálásában, míg ha csak úgy beesünk a megbeszélésre, agyunk sokkal könnyebben lemerül.

2. Üdvözöljük egyesével a résztvevőket

Nyilván ez csak kiscsoportos értekezletnél lehetséges, mindenesetre a Business.com által megkérdezett szakértő szerint érdemes egyesével memorizálni az arcokat, és időt adni magunknak arra, hogy kialakuljon róluk egy benyomás. Valamint figyeljük meg, hogy ez hogyan hat ránk.

3. Ne hagyjuk, hogy a multitasking bedaráljon minket

Bár a kísértés időnként nagy, de gondoljunk arra, hogy ha engedünk neki, akkor csak még jobban kifáradunk. Néha pedig tudatosan enyhítsünk a fókuszon, és pihenés gyanánt vegyünk le tekintetünket a monitorról, és nézzünk ki az ablakon. Vagy ha ez nem lehetséges, tekintsünk bambán a képernyőre, képként befogadva a résztvevők arcának színes mintázatát.

4. Tartsunk szünetet két meeting között

Az óránként tíz-tizenöt perces szünetre nagyobb szükségünk van, mint valaha, hiszen otthonunk négy fala között sokkal könnyebben összefonódik a munka és a magánélet. Ezért szakítsunk rendszeresen tíz-tizenöt percet arra, hogy kiszellőztessük a fejünket, mosdóba menjünk, vagy csináljunk egy kávét.

5. A türelem kiegyensúlyozottabb idegrendszert terem (plusz nézzük a dolgok jó oldalát)

Bármi is történik, Hickman szerint a legfontosabb, hogy megértéssel és türelemmel forduljunk saját magunk felé, legyünk tudatában a nehézségeknek, és főként ne várjunk el magunktól olyasmit, amire elménk egész egyszerűen képtelen. A nehéz helyzetekben pedig próbáljunk arra koncentrálni, hogy a jelen kor technológiai adottságai - az összes hátrányukkal együtt - is jobbak a semminél. Hiszen egyrészt így legalább kapcsolatban maradhatunk, másrészt a meetingre elég csak felül szalonképesen felöltözni.

További cikkek a témában:

Erősebben szorongunk a második hullámban A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában az összefogás, a kölcsönös segítségnyújtás és a szabályok elfogadása segíthet megküzdeni a magasabb pszichés feszültséggel a Magyar Pszichológiai Társaság katasztrófapszichológiai szekciójának elnöke szerint.

A Hikikomori nem egy új anime, hanem a fogyasztói társadalom torzulásának tükre Napjainkban legalább egymillió fiatal él Japánban, aki évek, sőt évtizedek óta nem hagyják el otthonukat. Nem járnak iskolába, nem dolgoznak, senkivel sem kommunikálnak. Nem lustaságból, hanem mert megbénítja őket a félelem. A pszichiátriai betegség neve hikikomori, ami már Európában is megjelent, az érintettek száma pedig a közeljövőben várhatóan emelkedni fog.

Hogyan dolgozza fel az agy a "mély" gondolatokat? Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszék munkatársának legújabb kutatása új kérdéseket vet fel az agyi információtárolás területén, mert úgy tűnik, a fogalmi rendszer építőkövei nem tapasztalati alapúak.  

(Fotó: Getty Images Hungary, PxHere)