Nem csak Elon Musk jóindulatán múlott az ukránok űrinternete

2022 / 04 / 11 / Pőcze Balázs
Nem csak Elon Musk jóindulatán múlott az ukránok űrinternete
Március elején érkeztek meg az első Starlink terminálok Ukrajnába, amelyekkel az országban a távközlési infrastruktúrát ért támadások ellenére is gyors és megbízható internethez jutottak. Mint kiderült, a számla egy részét az USA kormánya állta.

"Miközben megpróbálod benépesíteni a Marsot, Oroszország megpróbálja elfoglalni Ukrajnát. Miközben a rakétáid sikeresen érnek földet az űrből, az orosz rakéták ukrán civileket támadnak meg. Arra kérünk, hogy bocsáss a rendelkezésünkre Starlink állomásokat, és kérd meg a józan oroszokat arra, hogy álljanak meg" - így indult a kommunikáció Mihajlo Fedorov, Ukrajna miniszterelnök-helyettese és digitalizációs felelőse, és Elon Musk között, majd nem sokkal később el is indultak a Starlink szállítmányok az országba. Később azt is megtudhattuk, hogy az ukrán hadsereg legmodernebb drónjai is a műholdas kapcsolatra támaszkodnak, amikor az irányítóikkal kommunikálnak. A Starlink alkalmazta technológiáról korábban már többször írtunk a Rakétán. A lényege, hogy a cég egy többtízezer műholdból álló hálót fog fonni, több rétegben, a Föld köré, hogy a teljes bolygót jó minőségű internethez juttassa.

A The Verge a hétvégén arról számolt be, hogy az ukrán adomány nem csak a tech-milliárdos Musk jószándékán múlhatott. A Washington Post értesülései szerint ugyanis az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) több mint ezerháromszáz terminált fizetett ki, darabonként ezerötszáz dollárért, azaz nagyjából félmillió forintért. Az nem tisztázott, hogy az ezerötszáz dolláros darabonkénti ár úgy jön-e ki, hogy a hatszáz dollárért árult alap terminál mellé szolgáltatást is vásárolt a USAID, vagy a modernebb, gyorsabb, kétezerötszáz dolláros prémium antennákat kapták jókora kedvezménnyel.

A fejlesztési hivatal további nyolcszázezer dollárral támogathatta ötezer terminál Ukrajnába szállítását - ez a darabszám korábbi beszámolókban is elhangzott már, mint az országban működő összes Starlink egység száma. Ez lehetséges, hogy a USAID-nek tulajdonított ezerháromszáz, illetve a Muskéknál emlegetett háromezerhatszáz darab összege. A Starlink teljes adománya tizenötmillió dollárra rúg a USAID sajtóközleménye szerint, amelyből tízmillió fedezte a terminálok árát. Amint arra a The Verge emlékeztet, nem ez az első eset, hogy közpénzzel segítette a céget az amerikai kormány.

(Borítókép: Nina Lyashonok/Ukrinform/Future Publishing via Getty Images)

Elon Musk bejelentette, hogy Ukrajnában is elérhetővé teszik a Starlinket Ukrajna digitális átállásért felelős miniszterelnök-helyettese szombat délután üzente meg a SpaceX vezérének, hogy nagy hasznát vennék a műholdas internetrendszerüknek, Elon Musk pedig nem sokat gondolkodott.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
A Samsung megtalálta a megoldást az okostelefonnal készített videók egyik legnagyobb hibájára
A Samsung megtalálta a megoldást az okostelefonnal készített videók egyik legnagyobb hibájára
Az S25 Ultra főként az új AI funkciókról marad emlékezetes, de az egyik leghasznosabb újításnak történetesen semmi köze nincs a mesterséges intelligenciához.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.