Bemutatták a Sony és a Honda első közösen tervezett autóját

2023 / 01 / 05 / Bobák Áron
Bemutatták a Sony és a Honda első közösen tervezett autóját
A Sony Honda Mobility közös márkájának, az Afeelának egyelőre csak a prototípusa volt ott a Las Vegas-i CES-en, de az ígéretek szerint 2025-re érkezik a szériaváltozat is.

A Sony mindenkit alaposan meglepett 2020-ban, amikor a CES szórakoztatóelektronikai kiállításon a tévék és fülhallgatók mellett egy teljesen saját tervezésű autó prototípusát is bemutatták, amely a Vision-S névre hallgatott. Az, hogy a Sony érdeklődést mutat az autóipar iránt, önmagában nem volt váratlan, hiszen az elmúlt években a nagy technológiai cégek szinte mindegyike igyekezett pozicionálni magát a területen, azt viszont sokáig nem lehetett tudni, hogy a Sony pontosan hogyan tervezi a terjeszkedést.

A konkrét tervek tavaly kezdtek el jobban körvonalazódni, amikor a japán vállalat a Hondával összefogva közös vállalkozást alapított Sony Honda Mobility (SHM) néven, ennek a kapcsolatnak az első kézzelfogható gyümölcsét pedig az idei CES-en leplezték le egy vadiúj autó formájában. Az Afeela márkanéven bemutatott jármű egyelőre ugyan csak prototípus, de a vállalat vezérigazgatója, Mizuno Jaszuhide a bemutatón elmondta, hogy 2025-re elkészülnek a sorozatgyártásra kész változattal is, amely várhatóan 2026-tól lesz majd elérhető.

Mivel ez még odébb van, így érthető, hogy egyelőre semmit sem árultak el arról, hogy az autó milyen motorral, akkumulátorcsomaggal vagy töltési teljesítménnyel rendelkezik majd, a bemutató sokkal inkább szólt a high-tech megoldásokról és az utasélményről, amit jelentős részben a Sony megoldásai fognak biztosítani. Mizuno többek között kiemelte, hogy a járművet kívül és belül összesen 45 kamerával és szenzorral látják el, az ezekből származó adatok feldolgozásához szükséges fedélzeti számítógép pedig 800 TOPS teljesítményű lesz. Utóbbi mértékegységet főként a mesterséges intelligenciával kapcsolatos számítási kapacitás meghatározására használják, és azt jelenti, hogy a rendszer másodpercenként 800 billió művelet elvégzésére képes, ami valóban egy elég meggyőző szám. Összehasonlításképpen a mai csúcskategóriás telefonok processzorai jellemzően 17-27 billió műveletet tudnak elvégezni ugyanennyi idő alatt.

A cég vezetője azt is hangsúlyozta, hogy a céljuk egy olyan jármű megalkotása, amely egyesíti a mobilitást a szórakoztatással, ennek érdekében pedig a világ egyik legnagyobb videójáték-fejlesztőjével, az Epic Games-szel is együttműködnek. Az SHM szintén szorosan együttműködik a Qualcommal, akik a különböző rendszerchipeket fogják biztosítani az autóhoz.

A cég által közzétett képeken látható, hogy a tervezők a hagyományos kormány helyett a Tesla által is használt szögletes kormánykereket favorizálták, de mivel csak prototípusról van szó, ezért ebből messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. A bemutatón az is elhangzott, hogy az autó Level 2+ vezetéssegítő rendszerekkel lesz ellátva, bizonyos körülmények között pedig képes lesz a hármas szintű önvezetésre is, ami a jelenleg hatályos szabályozás szerint azt jelenti, hogy autópályán alacsonyabb sebességnél (tehát például torlódás esetén) a sofőrnek már nem kell fognia a kormányt, így mással is foglalkozhat a vezetés mellett. Ez persze nem különösebben meglepő, hiszen az első hármas szintű automatizációval ellátott, kereskedelmi forgalomban is kapható autót éppen a Honda hozta forgalomba még 2021-ben.

(Fotó: Sony Honda Mobility)

Elárulták a Sony-nál, hogy miben lesznek jobbak az autóik a Tesláknál Azt mondják, három területen egyértelmű a versenyelőnyük.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.