A teljes újrahasznosítás a Dell stratégiájának a célja, amit az úgynevezett cirkuláris dizájnnal érnének el. A cél, hogy 2030-ra a cég minden terméke ebben a szellemben készüljön. A Pocket-lint a cég Experience Design Group részlegének a vezetőjét, Ed Boydot kérdezte ezzel kapcsolatban.
Boyd úr azzal kezdte, hogy manapság az elektronikai eszközök szétszerelése nem egy egyszerű folyamat a rengeteg csavar és ragasztó miatt. A jövőre vetített cél ehhez képest olyasmi, hogy a készüléken egy lyukba az ember benyom egy tűt, mire az elkezd szétesni. Ennek köszönhetően a szétszerelés iszonyatosan felgyorsul 30 percről mondjuk 30 másodpercre. A cég az ipar trendjeinek megfelelően kevesebb csomagolást is használna, de úgy általában is a mind kevesebb anyaghasználat a cél. Mindezt a technológiák integrációjával és miniatürizálással érnék el. Az eszközök felépítésüket tekintve modulárisabbak lennének, egészében apróbb, integrált elemekből épülnének fel.
Jelenleg amikor a Dell visszakap egy-egy gépet, a cél mindig a felújítás. Ugyanakkor ha az eszköz menthetetlenül elromlott, és ezért a felújítás nem jön szóba, akkor a gépet szétszerelik. A széteső-dizájn pedig ekkor jut kulcsszerephez. Mindez azért fontos mert a Dell alkatrészei 90 százalékban újrahasznosíthatóak. Jelenleg – az újrafelhasználásnak köszönhetően – 45 000 tonnányi műanyagalkatrész mozog amolyan zárt körfogásban, vagyis kikerül a régebbi gépekből, és beépítik az újabbakba. A vállalatot amúgy eddig is jellemezték a hasonló törekvések: például az a műanyaghulladék, ami egyébként az óceánban végezte volna, a cég XPS-eszközeinek csomagolásánál került felhasználásra. Illetve kísérleteztek egyéb rendhagyó megoldásokkal, például a levegőből megkötött, szennyező anyagokat bizonyos eszközök újracsomagolására használtak fel. Ám ami a jövőt illeti, az az újrafelhasználás szempontjából ennél is radikálisabb lesz.
(Címlapkép/nyitókép: wikimedia commons/Mireille Raad)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR