Űr

Gondolati úton is irányíthatóvá válhat a hatalmas robotkar a kínai űrállomáson

A közvetlenül az emberi aggyal történő irányítást lehetővé tevő eszköz az eddigi tesztek során állítólag sosem látott módon pontosnak bizonyult.
Techno

A Mercedes olyan eszközt fejlesztett, amivel a gondolatainkkal vezérelhetjük az autót

A felhasználó tarkójára rögzített eszköz érzékeli az agyi aktivitást, és annak megfelelően vezérli az autó egyes funkcióit, hogy a készülék viselője mire koncentrál.
Techno

Már embereken is sikerrel tesztelték a vezeték nélküli agy-számítógép interfészt

Nem Elon Musk Neuralinkje az egyetlen, ami az emberek agyát igyekszik rákötni a számítógépekre, a BrainGate-nek pedig most egy nagyon fontos lépést sikerült tennie, hogy a technológia a hétköznapokban is elterjedhessen.
Techno

A Neuralink közzétette a videót, amelyben egy majom a gondolataival irányít egy videojátékot

Úgy tűnik, Elon Musk nem túlzott, amikor azt állította, hogy van egy majmuk, ami a gondolataival pongozik.
Techno

Elon Musk azt állítja, hogy a Neuralinket már egy majmon is tesztelték, ami képes videojátékokat irányítani a gondolatai segítségével

A Neuralink alapítója a mostanában egyre népszerűbb Clubhouse közösségi oldalon adott hosszabb interjút, amelyben kitért arra is, hogyan állnak az agy-számítógép interfész fejlesztésével.
Techno

A játékfejlesztők már közvetlenül az agyunkba szeretnének látni

A valóság "laposnak, színtelennek, homályosnak" fog tűnni ezekhez az élményekhez képest.
Techno

Megérkezett a fejpánt, amivel a gondolatainkkal irányíthatjuk a dolgokat

A tavalyi CES egyik legérdekesebb készüléke kétségkívül a NextMind fejpántja volt, ami nem kevesebbet ígért, mint hogy pusztán az agyhullámaink segítségével irányíthatjuk vele a dolgokat. A cég nemrég elkezdte kiszállítani az eszköz fejlesztői verzióját, amivel hamarosan nem csak játékokat, de akár okoseszközöket is vezérelhetünk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.