Talán menthető a Hubble, már sejtik, mi a baja

2021 / 07 / 15 / Felkai Ádám
Talán menthető a Hubble, már sejtik, mi a baja
31 éve szolgálja az űrkutatást ez a történelmi űreszköz, és kis szerencsével ismét működésre lehet bírni.

Az 1990. április 25-én kilőtt Hubble 31 éve figyeli meg az Univerzumot – ezalatt az idő alatt több mint 1,5 millió megfigyelést végzett, és az adataira 18000 tudományos munka épült. Rengeteg jelentős felfedezéshez járult hozzá: a Hubble adatai segítségével tudtuk meg, hogy az Univerzum tágulása gyorsul, hogy miként fest a galaxisok evolúciója, illetve ennek a távcsőnek a segítségével voltunk képesek analizálni először a Naprendszeren kívüli bolygók légkörét. Habár a Hubble utódja, a James Webb Teleszkóp valószínűleg már novemberben indul az űrbe, ez nem jelenti, hogy a 31 éves, kiszolgált távcsőtől el kell búcsúznunk. A NASA legalábbis mindent elkövet, ami lehetséges, hogy az űrtávcső ismét működhessen, miután egy hiba miatt már egy hónapja biztonsági üzemmódba kapcsolt – erről, valamint a Hubble ehhez hasonló, korábbi hibájáról egyébként már mi is írtunk:

A Hubble számítógépe továbbra sem működik, a tartalék komputer is meghibásodott A Goddard Űrrepülési Központból bekapcsolták a készenléti számítógépet is, hogy elhárítsák a problémát, de a gép ugyanazt a hibát mutatta, mint a másik számítógép.

Mint pedig az a NASA közleményéből kiderül, mostanra az is sejthető, hogy mi okozhatta a hibát, ami miatt az űrtávcső összes tudományos művelete megszakadt június 13-án. A jó hír, hogy maga a távcső, valamint a tudományos eszközök sértetlenek, a még ennél is jobb hír pedig, hogy talán egy tartalékberendezéssel ismét életre lehet kelteni ezt a patinás masinát.

A fennakadást egy teljesítményszabályozó egység (PCU) okozhatta, amely a payload computer részeként a Science Instrument Command and Data Handling (SI C&DH) egységben helyezkedik el. A payload computer feladata, hogy irányítsa és ellenőrizze a Hubble tudományos műszereit, így ennek leállása okozta, hogy ezek a műszerek automatikusan biztonsági üzemmódba kapcsoltak. A hiba észlelését követően a NASA szakemberei napokon át próbálták újrakonfigurálni és újraindítani a szóban forgó számítógépet, és bár nem jártak sikerrel, arra legalább rájöttek tehát, hogy a PCU-val nem stimmelhet valami. A PCU feladata mindössze annyi, hogy állandó és kiegyensúlyozott feszültséget biztosít a payload computer hardverének, és ennek megfelelően az egység része egy feszültségszabályozó, amely állandó 5 volt feszültséget biztosít a szóban forgó számítógépnek, és annak a memóriájának. Egy másodlagos áramkör pedig felügyeli a feszültségszabályozóból távozó feszültséget – amennyiben pedig ebben kiugrásokat érzékel, akkor arra utasítja a payload comptert, hogy az szakítson meg minden műveletet.

Az elemzés szerint két forgatókönyv jön szóba: vagy a PCU-ból érkező feszültséggel akad gond, és a feszültségszabályozó csak „teszi a dolgát”, vagy ez utóbbi műszer meghibásodott a hosszú évek alatt. Akármi is legyen a helyzet, a Földről nem sikerült resetelni a PCU-t, így következő lépés, hogy átváltanak a távcső tartalék SI C&DH egységére, amely saját PCU-val is fel van szerelve. A tervre a NASA is az áldását adta, az átkapcsolás pedig ma zajlik, de még napokra lesz szükség, hogy a Hubble – a siker esetén – visszatérjen a normális munkamenethez.

(Kép: A Hubble megkezdi küldetését 1990-ben, forrás: NASA/Smithsonian Institution/Lockheed Corporation)

További cikkek a Rakétán:

Bekapcsolhatják a 2009-ben installált tartalék számítógépet a Hubble Űrteleszkópon Még mindig nem derült ki, hogy mi romlott el a Hubble Űrteleszkóp számítógépén, keddi bejelentés szerint a probléma kiderítését célzó tesztek futtatása még több napba telhet, de lehetséges, hogy be kell üzemelni azt a számítógépet, amelyet 2009-es installálása óta még egyszer sem indítottak el.

Fájdalmasan szép kép az űrből: galaktikus vízesés A NASA a szokásosnál is gyönyörűbb képet tett közzé, így legalább valamivel feldobhatjuk ezt a szomorú hétvégét. A képet a Hubble űrtávcső készítette két galaxis összeolvadásáról.

A csillagászok megtalálták több szokatlan rádiókitörés, FRB forrását A kutatók a Hubble segítségével követtek vissza több FRB-t, és őket is meglepte, hogy amit találtak, nem felel meg annak, amit ezen jelek keletkezési okaként korábban feltételeztek.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
A robot első látásra nem sok hasonlóságot mutat Nadia Comănecivel, de okkal kapta róla a nevét.
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
A világ negyedik legnagyobb tévégyártója Magyarországon is elkezdi forgalmazni az intelligens nagy háztartási gépeit, köztük egy olyan hűtőszekrényt is, amelyet 21 colos táblagéppel szereltek fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.